Napra pontosan 1962. október 28-án új reményre ébredt a világ. Előtte való nap, fekete szombaton úrrá lett a félelem, hogy az emberiség közelebb került egy nukleáris konfliktus kirobbanásához, a világvége egy másodpercre van. Ha a hollywoodi filmekben az apokalipszist szuperhősök áldozatával lehet csak elkerülni, akkor elég volt két férfiú bölcsessége és merészsége.

18 kelet-európai szállítóhajó tartott Kuba irányába, amit négy olyan tengeralattjáró kísért, amelyek atomrobbanófejjel ellátott torpedókkal rendelkeztek.

Október 18-án Kennedy elnök fogadta Andrej Gromiko szovjet külügyminisztert, aki a megbeszélésen is azt hangoztatta, hogy védelmi célú katonai telepítések folynak Kubában. Kennedy, tanácsadói véleményét meghallgatva és a hírszerzés által gyűjtött információk birtokában, október 23-án televíziós beszédet intézett a nemzethez, amiben bejelentette, hogy másnaptól „karantént” vonnak a sziget köré, minden fegyvert szállító hajót megállítanak és lefoglalnak. Bármilyen Kubából kiinduló, a nyugati félteke elleni nukleáris támadás automatikus válaszcsapást eredményez majd a Szovjetunió ellen.

1962 októberében az Egyesült Államok tengeri blokád alá vonta Kubát, hogy megakadályozza, hogy a Szovjetunió további nukleáris töltetekkel felszerelt rakétákat szállítson a szigetországba. Tengeralattjáró-elhárító egységeket csoportosított a térségbe, melyek jelenléte miatt október 27-én majdnem kirobbant a harmadik világháború. Ez derül ki egy szovjet vezérkari főnök 1997-es beszámolójából, melyet idén októberben fordítottak le angolra. Vaszilij Arkipov jelentése szerint a fekete szombaton másodperceken múlott, hogy az amerikai blokádot kijátszani próbáló szovjet B−59-es tengeralattjáró − melynek fedélzetén ő is szolgált − ne lője ki nukleáris töltettel ellátott torpedóját.

„A repülőgépek 20-30 méterre a tengeralattjáró összekötő tornya felett köröztek, az erős reflektorok elvakítottak, körülöttünk mélységi bombák robbantak, előttünk veszélyesen kis távolságra amerikai hadihajók, ágyúik ránk szögezve” − emlékezik arra a pillanatra Vaszilij Arkipov, amikor a szovjet tengeralattjárónak fel kellett jönnie a felszínre töltenie akkumulátorait, és az amerikai haditengerészet gyűrűjében találták magukat. Valentyin Szavickij parancsnok sokkot kapott: azt hitte, az amerikaiak tüzet nyitottak rájuk, és kirobbant a háború. Arkipov azonban kiszúrta, hogy csupán jelző lövéseket adtak le rájuk, így sikerült megállítania Szavickij parancsnokot, aki már kiadta volna a nukleáris torpedó kilövésének parancsát.

Eközben Hruscsov orosz és Kennedy amerikai elnök a színfalak mögött kompromisszumos megegyezésre törekedett. A szigetre telepített rakéták kivonásáért cserébe Hruscsov azt kérte, hogy Kubát ne támadják meg és a Törökországban állomásozó amerikai rakétákat vonják ki. Kennedy elfogadta a feltételeket, de a törökországi kivonulás egy évvel később, csak azután történt meg, hogy az összes szovjet nukleáris töltet, rakéta és bombázó elhagyta Kubát.

A válság elmúltával enyhülési folyamat indult meg a két szembenálló szuperhatalom között. 1963. június 20-án Moszkva és Washington között üzembe helyezték a „forró drótot” annak érdekében, hogy hasonló jövőbeni konfliktusok alkalmával a két vezető közvetlenül tudjon egymással kommunikálni.

Világossá vált tehát, hogy (a jelenleg is fennálló) kiélezett helyzetben elég egy apró emberi figyelmetlenség ahhoz, hogy visszafordíthatatlan, tragikus következményekkel járó döntések szülessenek.

Hatvan év után, a történelemből mit sem tanuló vezetők miatt újra október 27-i a helyzet. Vlagyimir Putyin és Joe Biden nem tart fent közvetlen kapcsolatot, s katonai szakértők szerint a vezetők közötti kommunikáció hiánya súlyos számítási hibákhoz, mondjuk ki: nukleáris háborúhoz vezethet.

Joe Biden háborús bűnösnek nevezte Putyint, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pedig kijelentette: Oroszország nem látja értelmét a diplomáciának.

És csak egy kis párbeszédkészségre, észszerűségre volna szükség.

(Nyitókép: Léphaft Pál karikatúrája)