banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Lengyel tábornokot bíztak meg az ukrán katonákat kiképző uniós misszió műveleti vezetésével

Piotr Trytek lengyel tábornokot bízták meg az ukrán katonákat kiképző uniós misszió műveleti vezetésével - erősítette meg csütörtök este Mariusz Blaszczak lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter.

Blaszczak a Twitter közösségi honlapján  a Trytek kinevezéséről szóló aznapi brüsszeli közlést kommentálta. „Ez nagy felelősség, de Lengyelország pozíciójának elismerése is a nemzetközi színtéren” – írta bejegyzésében Blaszczak  miniszter.

A Hervé Bléjean francia altábornagy által irányított misszió egyik műveleti parancsnokának kinevezett Trytek tábornok korábban többek között az iraki és afganisztáni katonai missziókban vett részt. A NATO-ban előzőleg több parancsnoki posztot is betöltő Bléjean pedig 2020 óta az EU külügyi szolgálata (EEAS) részeként működő  katonai tervezési és végrehajtási szolgálat (MPCC) főigazgatója. Az EEAS lesz a misszió parancsnoki központja.

Az ukrán parancsnoki állomány több mint 15 ezer különböző rangú tagját kiképző misszió az EU tagállamai területén fog működni. Műveleti parancsnokságok Lengyelországban és Németországban jönnek létre, a  kiképzés nagy részét pedig az ismertetett tervek szerint  Lengyelországban valósítják meg.

Mindeközben Mariusz Blaszczak irányításával a lengyel hadsereg korszerűsítése is folyamatban van, ennek keretében péntek délután átadják a lengyel hadseregnek a Bayraktar TB2 török drón első szállítmányát az északnyugat-lengyelországi Miroslawiec légibázison.

A 24 drónból álló négy készlet beszerzéséről szóló szerződést 2021-ben írták alá. Az első, hat drónból és három mobilállomásból is álló készlet e héten érkezett meg Lengyelországba.

Kapcsolódók

Kimaradt?