Hazai gyártású filmből rekordszámút mutattak be a Kolozsváron vasárnapig zajló Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF) egyfajta támogatásként is a koronavírus-tépázta helyi filmiparnak. Ezek közül a Transilvania Trófeáért induló egyik román versenyfilmet és Radu Jude Arany Medve-díjas alkotását ajálnjuk most a filmrajongók figyelmébe. 

Babardeală cu bubluc sau porno balamuc

A nemzet gyermekei, mióta szabadon hozzáférnek az internethez, pornót (is) láthatnak. Mondjuk éppen a történelem-tanárnénit, aki a Radu Jude rendezte Babardeală cu bubluc sau porno balamuc (szabad magyar fordításban Hercehurcás kufirc avagy pornó ramazuri) című román film első öt percében, nos, khm…, hogyismondjam, kamatyol egy jókorát és explicitet játékos-amatőren a férjével, aki aztán kiteszi a filmet egy szűk hozzáférésű weboldalra, ahonnan azonban kikerül a világszéles hálóra, és immár bárki megnézheti. Az iskola szülőközössége pedig összeül erkölcsi rögtönítélő gyűlésben, hogy a tanárnéni további sorsáról döntsön. Ennyi és ekkora a 2021-es Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Arany Medve-díjat nyert film története, de a filmes elbeszélés, valamint a belefoglalt szubtextuális utalások összesített 106 perce messze több ennél. Megkockáztatom: annyival több, amennyi egy kis-nagy kritikában nem írható meg. Ha vígjátéknak tekintjük, nincs itt semmi látnivaló, léphetünk tovább, de ha leckeként fogjuk fel, akkor túlzás nélkül könyvek, tanulmányok, esszék sokaságának témája lehet.

A nemzet gyermekeit nyilván nem csak az internet tanítja. Tanítja, mint azt hagyományból megszoktuk, a család, az iskola, a társadalom, szövegek, művészetek, élethelyzetek sokasága. Csakhogy a család, az iskola, a társadalom, az épített, formázott, festett, mozgó és merev, egyszersmind az alkotott és hétköznapi környezet mind a felnőttek és a befolyásuk által formálódó (és majd felnövő) gyermektársak terméke, okossága vagy hülyesége, ezáltal minden, ami átadható mindannyiunknak a közel- és távoli múltban gyökerező, a nemzeti, kulturális, igazat ismerő vagy mitizált tudásunkat összesítő öröksége, és nem biztos, hogy mi felnőttek az átadás felkent bajnokai vagyunk, szóval érdemes mindent megfelelő kritikával illetni mielőtt hagyományoznánk.

De tudunk-e kritikusak lenni, ha a szürkeállományunk, a tanulásra finomított sejtjeink maguk is nemzeti-kulturális, illetve személyes (mely javarészt ugyanonnan származtató) hiedelmű korlátokkal felruházottak, komplex megértési, eligazodási reflexeink pedig az előttünk járók, az ősök, és az évezredes-százados hagyomány által közös megegyezés alapján meghatározottak? Mert létezhet olyan tudás, amit elhazudnak előlünk, átformálja őket a kollektív nárcizmus, fel sem ismerhetjük tehát hazug jellegét, és azt akkor mégis hogyan hagyományozzuk valódi értéket hordozóként? Kisajátíthatjuk-e a mindentudás, a mindenek felett helyesen ítélkező szeniorok szerepét, amikor gyermekeink felé a morálisan, történelmi szempontból, szociálisan és kulturálisan helyes életismereti csomagjaink örökítésére vállalkozunk? Ezt mindenki maga döntse el a Jude-film megtekintését követően.Aminek amúgy négy fejezete van. A harmadikra külön felhívnám a figyelmet. Ebben egyfajta vizuális és szubjektív lexikont rakott össze a rendező a negyedik fejezetben majd elhangzó vádak és az örökítés személyes felelősségének tudatosítására, amely kritikai pontjaira szálazza szét az általánosan és felületesen elhangzó összes létező érvet, ami egy átlag szülőértekezlettől (vagy falutanácstól, vagy egyszerű kortárs emberi hozzáállástól) elvárható 2021-ben, félelmekkel, járványstresszel, egyház- és nemzet-fetisizmussal, parázsló rasszizmussal, mindenféle hamisságokkal. Tudjad tehát, egyszeri kelet-európai vagy bárhonnan néző – üzeni Jude –, hogy a történelem és a társadalmi összvagyonú tudás nem feltétlenül az és olyan, amit tudsz, és ahogyan tapasztalod, és nem lehetsz biztos abban sem, amit jónak ismersz. Mélyebb jelentésrétegekkel felruházott, hamis is lehet, sok szintet átütően perverz is, és az főként, tehát vigyázz! Ahogyan azt már a második fejezetben tapasztalt Bukarest-körút során is érezhetted, ha odafigyeltél. A múltról és jelenről alkotott képünket igenis vég nélkül alakítja a környezet, és ha az vulgáris, obszcén, durva és a marketinges cél szerint a 21. században még perverz is, akkor ilyen durva, obszcén, perverz világot örökítünk a gyermekeknek, ha mindezt szó nélkül hagyjuk, és nem csorgatjuk át az önmagunkra is visszaható kritika szűrőjén. Rajtunk múlik. Babardeală cu bubluc sau porno balamuc, r. Radu Jude, román, 2021, 106’. Vetítik még július 31-én, szombaton 21:00 órától a Florin Piersic moziban. (F. Sz.)

Câmp de maci

Először 2013-ban szakítottak meg homofób tüntetők egy LMBTQ-tematikájú film vetítését Bukarestben, a Román Paraszt Múzeumában. Ezt az incidenst dolgozza fel a színház világából érkező Eugen Jebeleanu rendező Câmp de maci (szabad fordításban: Pipacsmező) című filmjében, egy nem várt csavarral: az eseményeket Cristi (Conrad Mericoffer), egy fiatal csendőr szemszögéből mutatja be, aki tagja annak a csapatnak, amely a filmvetítés helyszínére vonul ki a tüntetés miatt. Cristi homoszexuális, de identitását titkolja a meglehetősen macsó munkahelyén, családja előtt is kényes téma. Szexuális irányultságának a leplezése nyilván szerepzavarhoz vezet, kollégái előtt nem egyszer sodorja bele magát abba, hogy ugyanúgy résztvesz a szexista és a melegeken viccelődő megjegyzésekben, mint a kollégái. Megretten és elveszti minden önuralmát, amikor a filmnézők táborában felismeri egy fiatalember, akivel korábban viszonya volt, hiszen ő az, aki miatt lelepleződhet a csendőrtársai előtt.

A film erőssége szerintem elsősorban abban áll, hogy nagyon valósághű látleletet nyújt a romániai társadalomról, simán elhisszük, hogy egy csendőri beavatkozáson ilyesmi párbeszédeket folytathatnak egymással az egyenruhások, hogy milyenek lehetnek az erőviszonyok a csapaton belül, ki az, aki mindig bajt hoz a többiek fejére, és ki az a felettes, aki tartja ugyan a hátát, de közben akinek a reakcióitól mindenki tart. A csendőrségen belüli dinamikák ábrázolása olyannyira jól sikerült, hogy a filmvetítés után egy néző meg is kérdezte a rendezőt, hogy együttműködtek-e a forgatás során a Román Csendőrséggel, de Jebeleanu szerint nem volt ilyen, ám hozzátette, azt nem tudja, melyik színésze milyen kutatómunkával készült fel a szerepére. Bár a film első felében még úgy tűnik, de nem egyszerű „melegfilmet” rendezett az egyébként nyíltan homoszexuális rendező, hanem a romániai társadalomra mélyebben reflektáló alkotást. A Pipacsmező versenyzik a Transilvania Trófeáért, szombat este derül ki, hogy Eugen Jebeleanu filmje mire volt elég. Câmp de maci, r. Eugen Jebeleanu, román, 2020, 81’.  A TIFF-en már nem vetítik, de előbb-utóbb biztos a romániai mozik vásznára kerül. (T.A.)