Szabó István Kolozsváron: az arcközeli a filmművészet esszenciája

Szabó István nyolc év után rendezett ismét filmet, amelyben az Oscar-díjas Mephistóban is játszó Klaus Maria Brandauer alakítja a főszerepet. A Zárójelentést szerda este mutatták be Kolozsváron a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) keretében, a rendező jelenlétében.

A 2020-as Zárójelentésben nem Klaus Maria Brandauer az egyetlen olyan színész, akivel Szabó István korábban is dolgozott, játszik benne Eperjes Károly, Kerekes Éva, de egy kisebb, viszont mégis emlékezetes szerepet Andorai Péter is, akinek halála előtt ez volt az utolsó filmszerepe. A szerda esti vetítést Szabó István barátjának és kollégájának, a szintén 2020-ban elhunyt Jiří Menzelnek ajánlotta. Menzellel kölcsönösen apró szerepeket adtak egymásnak a filmjeikben, a Zárójelentésben erre már nem került sor, viszont a cseh filmrendező egyik leghíresebb alkotásának, a Sörgyári capricciónak egyik jelenete szerepel Szabó filmjében, illetve megidézik belőle az egy szusszra felhajtott korsó sör emlékezetes gesztusát is.Szabó István a Zárójelentés kolozsvári bemutatóján, a TIFF-en | fotó: Kiss Gábor

A Zárójelentés főszereplője a kardiológus professzor, akit egyik napról a másikra nyugdíjaznak, és új elfoglaltságot keresve magának hazaköltözik a szülőfalujába körzeti orvosnak. „Van egy pont, amikor a világ azt kéri, hogy az ember húzódjon félre, de még tele van energiával, szeretne részt venni még a világban” – fogalmazta meg Szabó István rendező a szerda esti vetítésen Klaus Maria Brandauer karakterének motivációját. Az orvos lelkesen vetné bele magát a rosszul felszerelt rendelőben a gyógyításba, de a begyepesedett, zárt, rosszindulatú pletykák uralta, felülről gerjesztett konfliktusok által megtépázott társadalom ellenállásába ütközik. A film nem szociodráma, nem dokumentarista látlelet a vidéki magyar valóságról, viszont felmutat néhány olyan viszonyt, játszmát, amelyre könnyen ráismerhetünk a környezetünkben is, és ez a kép, amit Szabó István mutat a mai magyar társadalomról, egyáltalán nem hízelgő.

„Sokat gondolkodtam azon, hogy miért érdemes filmet csinálni, miért nem rendez az ember csak operát – elég sok operát rendeztem –, miért nem foglalkozik színházzal, vagy miért nem ír, miért nem foglalkozik képzőművészettel. Miért pont film? Van-e a filmben valami eredeti, amit más művészet nem tud, vagy pedig csak egy koktél, egy kis irodalom, egy kis színház, egy kis zene jól összekeverve. Arra jutottam, hogy egyetlenegy olyan dolog van, amit csak a film tud: közelről megmutatni egy élő emberi arcon megszülető érzelmet vagy gondolatot” – mondta Szabó István a Győzelem mozi nézőterén. „Figyeljék a színészeket!” – összegzett a közönségtalálkozó végén. A párbeszédek kulcspillanataiban hosszan kitartott arcközelik azonban olykor inkább kizökkentik a nézőt, és természetesség helyett gyakran érezni azt, hogy mintha egyel kevesebb közeliben elhangzó mondat is elég lenne ahhoz, hogy átjöjjön a jelenet üzenete.fotó: Kiss Gábor

Stephanus doktor (Klaus Maria Brandauer) alakjával Szabó István egyébként saját ügynökmúltjára is reflektál, amire 2006-ban derült fény, majd éppen a Zárójelentés 2020-as magyarországi bemutatójakor vált ismét közbeszéd tárgyává a Szabó Istvánnak megítélt életműdíj kapcsán. Az 1957 és 1963 között írt jelentések ártalmasságáról megoszlanak a vélemények, maga Szabó korábban azt nyilatkozta, hogy azokkal nem ártott senkinek. Hogy hogyan viszonyul a kérdéshez most, azt egy párbeszéddel jelzi a Zárójelentésben: „Megnézném, hogy ezek a mai nagypofájúak mi mindent írnának alá, ha két akkora pofont kapnának, hogy csak úgy spriccelne az orrukból a vér!” – mondja Stephanus doktor barátjának, az Eperjes Károly alakította lelkésznek, aki így reagál: „Önfelmentés ez, vagy túlélési stratégia?”.

A Zárójelentést a TIFF alatt szombaton 15 órától vetítik még a Győzelem moziban, Szabó Istvánnal pedig a pénteken 16 órától, a BBTE Színház- és Film Karán kezdődő ingyenes mesterkurzuson lehet még találkozni, majd a szombati zárógálán átveszi a fesztivál életműdíját, amelyet 2018-ban ítéltek oda neki, de akkor nem tudott jelen lenni a kolozsvári filmünnepen.

Kapcsolódók

Kimaradt?