Tizenkét első vagy második mozifilmjénél tartó rendező alkotása indul a pénteken kezdődött és jövő vasárnapig tartó 20. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) trófeájáért, köztük magyar és román produkció is. Megnéztük az orosz, a lengyel és az indiai versenyfilmet.

A bálnavadász fiú (Kitoboy/The Whaler Boy)

Csukcsföld Oroszország egyik legkeletibb vidéke, jószerével csak tundra és tenger. Lakói rénpásztorok és bálnavadászok. Lyoshka az utóbbival elfoglalt tengerparti falu kamaszgyermeke, libidója éppen nyiladozik, és a hasonszőrű Kolyannal altesti vágyaikról egyeztetnek naphosszat, nyilván, amikor nem éppen egy bálna hátába dobnak csónakról hatalmas szigonyokat. Majd a vízbe kifolyatott belek közé gázolnak visítva. Az internet persze ide is megérkezik, és Lyoshka heves szerelemre gyúl a HollySweet999 fedőnevű online vetkőző szőkeség iránt, és őszintén hiszi, hogy az érzelem kölcsönös, de persze a messzi Detroitban kamerák előtt kacérkodó csaj soha nem látta őt, létezéséről mit sem tud. Lyoshka pedig a virtuális vágyakozásból fakadó, számára valódi, de biztosra vehetően reménytelen szerelem összes gyönyörét és átkát megéli: angolul tanul, tükör előtt próbálja a találkozást, merevre issza magát, féltékenységből ölni kész. És mivel az Alaszkába átszökött honfitársak legendáival nőtt fel, ő is elköt egy csónakot, és nekivág a mindössze 86 kilométeres tengerútnak. 

Amikor Philipp Yuryev filmjének nyitójelenete egy online-szexszínház kulisszáiba vezeti be a gyanútlan nézőt, nagyot csodálkozunk, de aztán a rózsaszín fényű buja díszletből egy másodperc töredéke alatt megérkezünk Csukcsföld zord szobabelsejébe, ahol kifejezéstelen arcú csukcsok bámulnak egy laptopot. Yuryev és a montázsért felelő munkatársak remekül vágnak, szemet gyönyörködtető ráadásként pedig Mikhail Khursevich és Yakov Mironichev kamerája hol őrült kézifelvételekben ingadoztatja a hosszú gyaloglást és a részegséget, hol puha otthonossággal fényképezi a sivár tundrát, azt az otthont tehát, amely a felnövésregény középpontjába helyezett Lyoshka számára a világ maga, amit elhagyni nem tud és talán nem is akar igazán. Bálnára vadászó és bálnadarabokat házhoz szállító énje ebben az otthonos, de mégis sivár miliőben megtalálja vágyának titokzatos és elérhetetlen tárgyát (a játék kedvéért nevezzük Moby Dicknek, kék bálnának tehát), amely húzza-vonszolja minden erejével, ő pedig enged a kalandvágynak. Yuryev elbeszélőként remekel, a megfoghatatlan felé űző kamaszosan könnyelmű kalandot súllyal és mélységgel ruházza fel, egy pillanatig el is hisszük, hogy Lyoshka önkéntes küldetése sikerül. Nincs nehéz dolgunk, a szerelemtől hajtott fiú szerepében Vladimir Onokhov a néző szemét valósággal odatapasztja a vászonra, az amatőr színésznek még csak játszani sem kell, csupán mozogni, sírni és verekedni, ezektől érzelmei valósággal belerobbannak a sötétbe, és elárasztják a félrenézni képtelen közönség befogadó reflexeit. Kitoboy, r. Philipp Yuryev, orosz, 2020, 94’. Vetítik még csütörtökön, július 29-én 18:15-től a Florin Piersic moziban. (F. Sz.)

Maryjiki (Marygoround)

Daria Woszek lengyel rendezőnő első nagyjátékfilmjének kezdeti pár jelenete az Amélie vagy a Liza a rókatündér cukorkaédes látványvilágát és habkönnyű vágótechnikáját idézi, és el is helyezkedünk kényelmesen, belefészkeljük magunkat a nagyreményű várakozásba, hogy hátha kapunk egy kellemesen abszurdba hajló vígjátékot. De nem, sajnos, a Marygoround pár valóban mulatságos pillanatot leszámítva nem váltja be a reményeket, jóllehet az abszurd felé egy adott ponton mégiscsak elindul, de ott sem időz, sem eleget, sem eléggé megindokoltan.

Mária ötvenet tölt, élelmiszerboltban pénztáros, reménytelenül szerelmes a kisegítő bácsiba, szűz, változókorba érkezik és látszólag megrögzött Mária-szoborgyűjtő. A kukából is azt halássza ki, és viszi haza, mint valami trófeát. Magányos. Nagyon. Minden másnál jobban a menopauzája az, ami felborítja a megszokott hétköznapokat, esetleg még a spontán beköltöző Heléna unokahúg rondít bele kissé a rutinba. Az orvos hormonpótló kezelést ír fel neki, de eltúlozza és hallucinálni kezd, illetve hevesen érkező és hirtelen távozó nemi vágyakozás uralkodik el rajta. A klimax és a kielégületlenség aztán roppant fura tettekre sarkallja, amelyekkel Daria Woszek úgy szórja meg az elbeszélést, mint reszelt sajttal a húsos cannellonit.

Az elbeszélés sokáig a jól meghatározott mederben csörgedez, Mária vágyfelhorgadásai is harmonikusan beleillenek a film testébe, csakhogy egy megmagyarázhatatlan, előéletnélküli pillanatban olyan jelenet indul, amelyre csupán részmagyarázat a klimax érzékcsalódási csomagja. Egyértelműen ez a csúcspont a filmben, ám az öncélúan és önkényesen elhelyezett történetdarabka szinte elrontja mindazt, ami addig épült, ráadásul logikai buktatók és narratív lyukak is tátonganak a mindösszesen negyedórás, szereplőiben háromszögesített, kameramozgásában a korábbi formával szakító jelenetben. Nagy kár érte, ugyanis Mária felfedezett vágyainak nem szokványos története sokkal több, frissebb, kellemesebb lehetett volna nélküle. Marygoround, r. Daria Woszek, lengyel, 2020, 80’. Vetítik még csütörtökön, július 29-én 20:30-tól a Florin Piersic moziban. (F. Sz.)

Kavicsok (Pebbles/Koozhangal)

Látszólagos egyszerűségével üt a dél-indiai, tamil P. S. Vinothraj Kavicsok (Pebbles/Koozhangal) című versenyfilmje, amely egy alkoholista, agresszív apafigurát követ, aki az iskolából kirángatott fiával elűzött felesége keresésére indul a nő szülőfalujába, majd miután ott nem találja, hazaindul a szomszédos, több órás járóföldre levő településre. A férfinak már a járása is robbanni készülő feszültséget sejtet, és nem sok jót ígér a feleség számára. Az állandó, gyakran tettlegességig fajuló konfliktusokba keveredő férfi uralja a teret, egészen addig, amíg a gyermek, aki egy darabig csak passzív személője a jeleneteknek, a maga módján bosszút nem áll a „gonoszon”. Mint ahogy a népmesékben lenni szokott, a szerencse a kisfiú mellé szegődik, a különböző helyzetek inkább az ő malmára hajtják a vizet, az apát pedig eszi a méreg.

Ebben az indiai „népmesében” azonban nincsenek csodás fordulatok. Bár első látásra úgy tűnhet, családi válsághelyzetet látunk, a film végén egyértelművé válik: a szereplők környezetében ez egy átlagos hétköznap. Így utaznak mindennap a rozoga helyi buszjárattal, de csak az, akinek van pénze jegyre, akinek nincs, az órákat gyalogolhat a tűző napon. Ők jellemzően nők és gyerekek. Ilyenkor kavicsot vesznek a szájukba, hogy az így képződő nyál valamennyire oltsa a szomjukat (innen a cím). Az étel és a víz ugyanis nem egyértelműen elérhető ezen a vidéken, a falvakba messziről hordják a kétes minőségű vizet, úgy, hogy cipő sem védi a talpukat. Bár Kelet-Európában sem kellene nagyon messzire menni ahhoz, hogy mélyszegénységben élőket találjunk, ez a valóság mellbevágó. Annál hatásosabbak, szinte csodaszerűek, és mégsem giccsesek azok az apró szépségpillanatok, amiket a rendező elszórt a filmben: egy bokadísz zöreje, levegőben pörgő levelek, egy gyerekmosoly vagy egy kíváncsi kiskutya.

A Rotterdamban a legjobb filmnek járó Tigris-díjat elnyerő film érdekessége az is, hogy helybéli, amatőr szereplők játszanak benne, a rendező hosszas előkészítéssel elérte, hogy természetesen alakítsák önmagukat a kamera előtt. Csak az apát alakítja hivatásos színész, de ő is szerencsés választás volt: minden porcikájából süt a körülményeket nézve nem teljesen alaptalan indulat.

A történések bármelyik dél-indiai faluban előfordulhatnának, de nem pusztán ellesett jelenetekről van szó. A rendező közelikkel emel ki szép és zavaró részleteket egyaránt, játszik az idősíkokkal és a képkeretekkel is. Az egyik zseniális dramaturgiai húzás például éppen anya figurájával kapcsolatos, a rendező ezzel a megoldással is beszél a nők helyzetéről ebben a társadalomban, ahol az alternatívájuk egy rossz házasságra legfeljebb a gyűjtögető életmód: a családfenntartó nélkül maradt nők, idősek azt eszik, amit a mezőn találnak. De ebben a kiszolgáltatott helyzetben is létezik szépség és derű, sugallja a rendező. Pebbles (Koozhangal), r. P. S. Vinothraj, India, 2021, 75’. Vetítik még: kedden, július 27-én, 13 órától a Florin Piersic moziban. (Zs. E.)