Húsz településen vetítik párhuzamosan a 20. TIFF nyitófilmjét

Húsz településen vetítik párhuzamosan a 20. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál nyitófilmjét, a Szenvedélyes szomszédok (Sentimental) című spanyol vígjátékot július 23-án, jelentették be a szervezők csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatójukon. Fellép az évfordulós fesztiválon Szergej Polunyin balettművész, és Szászfenesen is lesz szabadtéri vetítési helyszín.

A filmfesztivál kerek évfordulóját városokban és falvakban ünneplik Románia-szerte: Kolozsvár mellett Aradon, Besztercén, Brassóban, Borsán, Csíkszeredában, Gyulafehérváron, Iași-ban, Máramarosszigeten, Marosvásáhelyen, Maroshévizen, a Kolozs megyei Mórón, Lugoson, Nagyszalontán, Nagyszebenben, Nagyváradon, Szatmárnémetiben, Sepsiszentgyörgyön, a Kolozs megyei Szászfenesen, a Brassó megyei Szászkeresztúron vetítik a nyitófilmet mozikban vagy szabadtéri helyszíneken.

Tudor Giurgiu fesztiváligazgató a csütörtöki sajtóeseményen köszönetet mondott mindazoknak a partnereknek, akik az elmúlt két évtizedben segítették a TIFF megszervezését, és utalt arra is, hogy erősen rezgett a léc a 20. kiadás költségvetése alatt, és azt, hogy végül mégis sikerül a megszokott keretek között megszervezni, személyesen Emil Boc polgármesternek és Florin Câțu miniszterelnöknek is megköszönte.

Ismét „nagy” fesztivált szerveznek

Kolozsváron a 2020-as, kizárólag szabadtéri kiadás után a TIFF visszatér a rendes kerékvágásba, hiszen beltéri vetítések is lesznek. Tíz nap alatt, július 23. és augusztus 1. között mintegy 180 nagyjátékfilmet vetítenek mozikban és kültéri helyszíneken, amelyek között szerepel a Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem tavaly jól bevált udvara, de egy új helyszín, a szászfenesi Poligon Park is.Szergej Polunyin a Take Me to Church című virálissá vált videóklipben

A fő meghívottak közül egyelőre csak egy nevet jelentettek be, aki elsősorban balettáncos, de az utóbbi időben filmekben is felbukkant, és most a Dancer című dokumentumfilm főszereplőjeként érkezik a fesztiválra, de egyúttal előadóestet is tart a Bánffy-kastélyban. Szergej Polunyin ukrán származású táncművészről van szó, aki 19 évesen a London Royal Ballet legfiatalabb vezető táncosa lett, majd 21 évesen drogfüggőség és magánéleti problémák miatt távozott a társulattól, és egy rövid intermezzó után Oroszországban építette újra a karrierjét. A megosztó nyilatkozatairól is ismert előadóművész azóta végigtáncolta a világ színpadait, és több filmben is szerepelt. A TIFF-en július 28-án este héttől a Diákművelődési Házban vetítik a róla szóló Dancer (r. Steven Cantor) című dokumentumfilmet, 29-én pedig a bonchidai Bánffy-kastély udvarán vetített és élő produkcióban láthatjuk Polunyint. Az előadóművész mindkét programpont végén közönségtalálkozón vesz részt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Rekordszámú román filmet vetítenek

Mihai Chirilov, a TIFF művészeti igazgatója a korábban bejelentett fesztiválfilmek, spanyol kortárs alkotások és mozikoncertek mellett elárult még néhány címet. Mint mondta, a tavalyi ínséges év után rekordszámú hazai filmet mutatnak be, több mint 30-at, ezek között ott lesznek a cannes-i filmfesztiválra meghívott alkotások is: Radu Muntean Întregalde című játékfilmje és két rövidfilm, Andreea Bortun When Night Meets Dawn, illetve Andrei Epure Interfon 15 című alkotása. Bemutatják Paolo Genovese Perfetti Sconosciuti című filmjének román remake-jét Octavian Strunilă rendezésében (a kapcsolatokban lappangó titkokról szóló vígjátékot 20 országban forgatták újra, a magyar változatot Goda Krisztina rendezte), Oana Giurgiu Spion de ocazie című dokumentumfilmjét, amely archív fotók segítségével mutat be egy olyan második világháborús kémtörténetet, amelynek Kolozsvárhoz is köze van, Daniel Sandu Tata mută munții című új filmjét, és két korábbi TIFF-meghívott, Sion Sono japán filmrendező és Nicolas Cage filmszínész közös munkáját, a Prisoners of the Ghostland című horrort.

Emellett a TIFF-en lesz a bemutatója a România sălbatică című dokumentumfilmnek, amelyet két brassói természetbúvár, Dan Dinu és Cosmin Dumitrache készített tíz éves természetfilmes- és fotós munkájuk megkoronázásaként, jelentette be Tudor Giurgiu.

A vetítéseket az aktuális járványügyi szabályoknak megfelelően szervezik meg, ennek értelmében például a Bánffy-kastély udvarán szervezett eseményekre csak koronavírus ellen beoltottakat, 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszttel vagy 24 óránál nem régebbi antigén gyorsteszttel rendelkezőket engednek be.

(Címlapfotó: Marius Mariș/TIFF)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?