Nae Caranfil filmrendező kapja a TIFF kiválóság-díját

Nae Caranfil román filmrendező kapja a július 23. és augusztus 1. között megszervezett Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) kiválóság-díját. A szervezők közleményükben emlékeztetnek, hogy Caranfil 6,9 a Richter-skálán (6,9 pe scara Richter) című vígjátéja nyitotta a fesztivált 2016-ban. A 2021-es fesztiválon a díjazott első nagyjátékfilmjét, az E pericoloso sporgersi címűt vetítik restaurált változatban.

Nae Caranfil a kezdetektől nyomon követte a 20 éve indult kolozsvári filmfesztivál fejlődését, és számos alkotásával szerepelt a programban, sőt, 2008-ban ő rendezte a TIFF egyik emlékezetes reklámszpotját is, amelyben James Bondnak várnia kell a forgalomban, amíg a kortárs román filmrendezők autói sorra elvonulnak előtte.

Az 1960-ban született rendező 1993-ban debütált az E pericoloso sporgersi című alkotásával, amelyet Cannes-ban, a Rendezők Kéthete keretében mutatták be. Ezután következett az Asfalt Tango (1995) Charlotte Ramplinggel, a Dolce far niente (1998) Giancarlo Giannini, François Cluzet és Marguerita Buy szereplésével, amelyet Karlovy Varyban is bemutattak, majd a 2002-es Filantropica, amely közönség- és kritikai siker lett, a 2007-es A többi néma csend (Restul e tăcere), amelyet két Gopo-díjjal tüntettek ki, és amelyet Románia Oscar-díjra nevezett. 2014-ben mutatta be a Closer to the Moon című filmjét Vera Farmiga, Mark Strong és Harry Lloyd főszereplésével, majd két évvel később a 6,9 a Richter-skálán (6,9 pe scara Richter) című legutóbbi alkotását, amelynek a zenéjét és dalszövegeit is ő írta.

(Címlapfotó: Chris Nemes)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?