Ha szeptember eleje, akkor TIFF Nagyváradon

Szeptember 6. és 8. között várja a nagyváradiakat a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF), nem csak filmvetítésekkel.

A vetítések mellett közönségtalálkozókkal, koncertekkel várják majd a váradi közönséget a szervezők, közleményük szerint a tiff.ro oldalra a következő napokban felkerül majd a teljes program.Annyit elárultak, hogy több mint harminc filmet vetítenek le, látható lesz például a többszörösen díjazott Grímur Hákonarson Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon debütáló The County című filmje. May el-Toukhy Szívek királynője (Queen of Hearts) című filmjét a Nagyváradi Állami Filharmónia termében vetítik majd, ez új váradi helyszíne lesz a filmfesztiválnak. Ugyanitt láthatják majd Andrei Cohn Arest és Marius Olteanu Monștri című filmjét is.

A TIFF nagyváradon kiadásán lesz az előbemutatója Corneliu Porumboiu La Gomera című filmjének is, a váradi várban, szabadtéren vetítik Tudor Giurgiu Parking című filmjét, a Szent László (ma Unirii) téren pedig többek között Louis Garrel francia rendező Un homme fidele című filmjét láthatják. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?