Mozi-koncertek helyszíne lesz a nagyváradi neológ zsinagóga

A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) első nagyváradi kiadását szeptember 7. és 9. között szervezik meg, az egyik helyszíne a Cion neológ zsinagóga, ahol szavalóest és két mozi-koncert várja az érdeklődőket.

A pénteki kezdőnapon este héttől a margittai születésű Bereczki Csaba gyökereiket kereső klezmer-zenészekről szóló Soul Exodus című dokumentumfilmjét vetítik a műemléképületben. A rendező első játékfilmjét, a Bolondok énekét Suzanne Schiffmannal közösen írta, aki Francois Truffaut több filmjének is társ-forgatókönyvírója volt.Szombaton délután Dorel Vișan kolozsvári filmes és színpadi színész, költő szavalja zsoltárait a zsinagógában, este kilenctől pedig az első román nagyjátékfilmet, az 1912-es Independența României című törökök elleni függetlenségi harcokról szóló alkotást vetítik DJ Dubase élő kíséretével.Vasárnap este 9-től a Prágai diák című 1913-as némafilmklasszikust tűzték műsorra, a filmet a némafilmekre szakosodott elektro-akusztikus együttes, a CelloFun kíséri, és Irina Margareta Nistor filmesztéta kommentálja.

A nagyváradi TIFF teljes programját hamarosan közzéteszik, ígérték a szervezők. A belépőjegyek ára egységesen tíz lej lesz.

banner_fX8C1fFi_KUK_Webbanner_300x250_ANIM_UJ.gif
banner_yJD1hpjB_KUK_Webbanner_970x250_ANIM_UJ.gif
banner_fZuguXC4_KUK_Webbanner_728x90_ANIM_UJ.gif

Kapcsolódók

Kimaradt?