banner_sMBIsrBw_GOOGLE_970x250_2.gif
banner_5A50eRU8_GOOGLE_300x250.gif

Helyek és emberek – ezt láttuk a TIFF-en 3.

Újabb két versenyfilmet láttunk a 20. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) mezőnyéből, a grúz városfilm és a spanyol road movie mellett pedig egy figyelemre méltó amerikai politikai drámát is ajánlunk a fesztivál programjából.

What Do We See When We Look at the Sky?

Alexandre Koberidze első nagyjátékfilmje látszólag egy szerelem története, valójában azonban több szerelemé. Óda Grúzia második legnagyobb városához, Kutaiszihez, a futballhoz, de magához a filmművészethez is.

A kerettörténet meseszerű: Lisa és Georgi első látásra egymásba szeret, azonban abban a pillanatban, hogy találkozót beszélnek meg, átok száll rájuk, és másnap mindketten más testben ébrednek, hogy ne ismerjék fel egymást, és életük végéig eméssze őket a dolog. Koberidze követi is a kellemetlen helyzetbe került szerelmeseket, de közben folyton kitérőket tesz a városban. Kutaiszi folyója, kávézói, kóbor kutyái, lakói éppen olyan fontos szereplői lesznek a filmnek, mint Lisa és Georgi. A színészek alakította jelenetek mellett számos ellesett felvétel is szerepel a filmben, az alkotók egy évet töltöttek forgatással a városban, megfigyelő dokumentumfilmesek módjára. Visszatérő szereplőik például a focimérkőzéseket követő emberek és a városban áramló, beszélgető, focizó iskolás fiúk és lányok, akik élettel teli jelenlétükkel ellensúlyozzák a visszafogottan, majdnem kifejezéstelenül alakító színészeket.

A 150 perces játékidőt látva a néző vélhetően kétszer meggondolja, hogy beül-e a grúz versenyfilm vetítésére, és valóban, ez a film nem siet sehová csak azért, mert esetleg elvesztheti a néző figyelmét. A rendező, aki egyben a film vágója is, nyugodtan kitart olyan jeleneteket, amelyek egyszerűen csak hangulatosak, máskor narrátor segítségével fűzi össze a képeket és szól ki a nézőhöz, reflektál saját szerepére, vagy feliratokkal kommunikál a nézővel, például arra kéri, hogy egy adott jelre hunyja le a szemét. Koberidze nemcsak formai megoldásokkal hívja fel a figyelmet a film műfajára, hanem a történet szintjén is: az egyik szereplő ugyanis történetesen egy rendező, aki alkotótársaival különböző korú párokat keres a városban egy filmes projekthez. Kedves csavar, hogy a Lisát és Georgit sújtó átok végül éppen a készülő film által oldódik fel. Játékosság, ember- és filmszeretet sugárzik ebből az alkotásból, amely el is nyerte a Berlinálé versenyszekciójában a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (FIPRESCI) díját. What Do We See When We Look at the Sky? (Ras vkhedavt, rodesac cas vukurebt?), r. Alexandre Koberidze, német-grúz koprodukció, 2021, 150’. (Zs. E.)

La vida era eso

Az idős Maria – egy Belgiumban élő spanyol nagymama – szívinfarktussal kórházba kerül, az élete azonban váratlan fordulatot vesz kórházi szobatársának, Verónicának köszönhetően. Bár életkoruk és értékrendjük is különbözik, Maria összebarátkozik a szintén spanyol lánnyal. A kórházi epizódot követően a film road movie-vá változik: Maria, anélkül, hogy családjának szólna róla, Spanyolországba, egy elhagyatott tengerparti településre utazik, hogy felderítse Verónica múltjának tisztázatlan részleteit. A nyomozással kilép a beteg nagymama szerepéből, és úgy tűnik, oda többé senki sem tudja visszatuszkolni. A világjáró hölgy bizarr párost alakít Lucával, a spanyol tengerparton letelepedett magányos román kamionsofőrrel, akinek nem a megfontoltság az erőssége, vișinátával és țuicával kezdi új barátnője bevezetését a román kultúrába, és ragaszkodik hozzá, hogy motorozni vigye. Ehhez hasonló kalandok után Maria hazatér Belgiumba, a családja azonban nem nagyon tud mit kezdeni váratlan utazásával.

A testét-lelkét újra felfedező idős hölgy története ígéretes filmtéma lehetne, de David Martín de los Santos filmjét egyedül a Mariát alakító Petra Martínez jelenléte, arányos színészi játéka viszi a hátán, a forgatókönyv kissé erőltetett, helyenként a történet hiányérzetet kelt, nem derül ki például, hogy miért hidegült el Maria a családjától, a Florin Piersic Jr. alakította Lucával a kettejük közötti bizarr ellentéten túl szintén nem tűnik szervesnek a kapcsolata, a képi világ pedig nem tesz hozzá sokat a történethez. La vida era eso, r. David Martin de los Santos, spanyol-belga koprodukció, 2020, 109’. Vetítik még: szerdán, július 28-án 15:30-tól a Florin Piersic moziban. (Zs. E.)

A mauritániai (The Mauritanian)

Szeptember tizenegyet követően az Amerikai Egyesült Államok háborút hirdetett a globális terrorizmus ellen, a maga összes geopolitikai és morális következményével, amelyek ma, 20 évvel később is aktuálisak. 9/11 velünk él, és élni fog, ráadásul úgy, hogy magáról az eseményről egyre kevesebbet beszélünk, annál többet viszont a hasonlók megelőzésének eszközmellőző szükségéről, amely igyekezet viszont emberi jogok és szabadságok emésztőgödre lett. Kevin Macdonald A mauritániai című, és a világjárvány miatt egyenest az Amazon streamingcsatornára szorult filmje részben erről is beszél, de fókuszát elsősorban a Tahar Rahim által csodásan megformált mauritániai muzulmán férfi, Mohamedou Ould Slahi jogtalan bebörtönzésére, kínzására és hosszú bírósági huzavonát követő szabadulására helyezi.

Történetét illetően háromsíkú a folyamat. Egyrészt Mohamedou-t követjük letartóztatásától az alapfokú bírósági döntésig, amely elbeszélés tartalmaz síkegyenes kronológiát és megtévesztő idősorrendű eseményeket, onnan, hogy Mohamedou értetlenül veszi tudomásul elfogását és a kubai Guantanamo öbölbeli börtönbe hurcolását, ottani józan pillanatait, kábítószerek hatása alatt jelentkező hallucinációit, valamint a fogvatartók kínzással és fenyegetéssel vegyülő rábeszélését (szerencsére a nemi erőszak részleteitől megkímélnek az alkotók). Ez egy nyolcéves, gyors és lassú időfelfogást közvetítő elbeszélés. Másrészt, az amerikai igazságszolgáltatás lassan őrlő kerekeit követjük, ebben a szegmensben Jodie Foster és Shailene Woodley főszerepeltetésével, amikor a két színésznő által alakított ügyvédasszonyok felkeresik Mohamedout, a bizalmába férkőznek és valóban kimenteni próbálják szerencsétlent. Harmadrészt pedig Stuart Couch (Benedict Cumberbatch) katonai ügyész morális dilemmáival szembesülünk, akinek tulajdonképpen parancsba adják (a hadsereg, a CIA, a Nemzetbiztonság, szóval bármelyik, de mindegy is), hogy Mohamedou ügyében feltétlenül halálbüntetés, életfogytiglani vagy ezekhez közeli ítéletet kell kimunkálnia, amihez azonban hamis nyomozati anyaggal látják el, és ezt a talpig becsületes ügyész nem nyeli be, bármennyire is hajtja a személyes, nemzeti vagy globálisan fakadó bosszúvágy. Kevin Macdonald rendező és a forgatókönyvírók tehát a probléma filmes eszközökkel feltárható minél több kérdését próbálják meg belegyúrni a 129 perces játékidőbe, és mitagadás, kellemesen iparosmunka a végeredmény, valóban sikerül nekik helytállni mindhárom, vagy akár több szinten is. Kiegyensúlyozott, az érdeklődést végig fenntartó, egyszerre emberséges és izgalmas, a személy iránti sajnálatot arányosan adagoló, Mohamedou kivételes emberi minőségét pontosan megragadó alkotás A mauritániai, amelyre ha visszagondol az ítész, legtisztábban Tahar Rahim játékára emlékszik, aki korunk egyik nagyformátumú színésze (itt elég ha eszünkbe jut A próféta 2009-ből, amely ezt a halk szavú fiút valósággal belerobbantotta a filmtörténetbe).

Mohamedou 2001-ben kezdődött pokoljárása 14 évvel később, 2015-ben ért véget, akkor helyezték szabadlábra, de Mohamedou, angyalian megbocsátó jellemével ezt is sikerrel integrálta gyermeki tiszta világnézetébe. Naplót vezetett a fogságban, beleírta mind jogi küzdelmeit, mind a brutális pillanatokat, mind pedig az anyja elvesztése fölött érzett szívszakadást, szelíd természetét varázslatosan beleszőtte, mindazt tehát, amit egy katonai világhatalom szűkölő félelmében és kirakatper-kényszerében, a jóistenen is átgázolni képes tévesen értelmezett igazságosztás és hazafiság álságos leple alatt nem vehetett észre, de mi végre elmerülhetünk benne. Tanulhatjuk is, ha képesek vagyunk befogadni. The Mauritanian, r. Kevin Macdonald, amerikai, 2021, 129’. Vetítik még kedden, július 27-én 21:45-től a szászfenesi szabadtéri moziban. (F. Sz.)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?