Ágoston Imola 1978. december 15-én született Alsósófalván. Középiskolai tanulmányait 1999-ben végezte a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképzőben, egyetemi tanulmányait a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem, pszichológia szakon 2003-ban. Iskolapszichológusként kezdett dolgozni a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskolában. 2006-ban megszerzi a család- és párterapeuta címet, majd pszichodráma asszisztens lesz. Jelenleg a csíkszeredai Nagy István Művészeti Szakközépiskola iskolai tanácsadója és terapeuta. Trénerként is dolgozik felnőttképzésben, illetve fiataloknak tart pályaorientációs képzéseket. Az iskolapszichológust a koronavírus-járvány lelki vonzatairól kérdeztük. 

Régóta dolgozol pszichológusként. Mesélj a pályaválasztásodról, a pályán eltöltött időről, melyek ennek a szakterületnek az előnyei, hátrányai?

Középiskolás korom elején fogalmazódott meg bennem, hogy pszichológus szeretnék lenni, aztán kacsingattam még egy kicsit az orvosi fele, de végül mégis a pszichológia mellett döntöttem. Nem bántam meg. 2003-ban végeztem a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem pszichológia szakán, azóta a szakmában dolgozom, és folyamatosan képzem magam. 2005-ben mesteri fokozatot szereztem iskolai tanácsadásból, de közben szívem mindig is a terápia fele is húzott. Család- és párterapeuta vagyok, közben pszichodráma és gyermekpszichodráma képzésben veszek részt. Néhány éve rátaláltam a resztoratív konfliktuskezelési módszerre, amit nagyon hatékonynak látok. Főállásban iskolai tanácsadóként dolgozom, magánpraxisban pedig egyéni, pár-, család- és csoportterápiákat tartok. Iskolai munkámban nem követelmény a terápiás tudás, de nagyon sokat segít abban, hogy tényleg segítség legyen a diákok és családjaik számára a közös munka. Munkám legnagyobb sikerélménye, öröme, amikor láthatom, hogy valakinek az élete pozitív irányt vesz, és életminősége javul a közös munka során. Nehézsége pedig, hogy az ember lelke, értelme nagyon el tud fáradni. Ha nem tudunk vigyázni magunkra, elfogyunk, kiégünk ebben a szakmában.

A két évig tartott járvány sokféle kihívás elé állította a gyerekeket és a pedagógusokat. Ilyen volt az online oktatás, az elszigetelődés, a találkozások és az élmények hiánya. Hogyan látod, milyen szempontból érintette hátrányosan ez a fajta létbizonytalanság a gyermekek és pedagógusok különböző generációit?

Vannak pozitív hozadékai is, de sok hátulütője is a helyzetnek. A fiatalok (és nem csak), megfosztódtak szocializálódási lehetőségektől, ami számukra életkorukból adódóan fontos szükséglet a leválás és a felnőtté válás folyamatában. Bezáródtak a számítógépük elé, és ez nemcsak a tanulásukat, hanem szociális, érzelmi fejlődésüket is szabotálja. Egyre több a függő gyerek. Számítógépen játszanak, ott szocializálódnak, és van idejük, lehetőségük hozzáférni olyan tartalmakhoz, amelyek egyáltalán nem a hasznukat szolgája.

Nyilván vannak problémák, amelyeken egyéni tanácsadással vagy konzultációval lehet segíteni, de csoportos foglakozás, prevenció, közösségépítés, önismereti foglalkozás, pályaorientáció sok gyerek mentális egészségszintjét növelné.

A járványhelyzet sok felnőtt életét is megnehezítette, munkahelyét, megélhetését bizonytalanná tette. Ennek feszültsége is beszivárgott a gyerekek életébe. Ezek miatt sok gyerek van nagyon rossz mentális állapotban. Virágkorát éli a serdülőkori depresszió. Sokkal több gyerek, fiatal szorul terápiás segítségre, és bizonyos problémák, zavarok egyre korábbi életkorban felütik a fejüket (pl. pánikzavar). A gyerekcsoportok, közösségek szétestek, a bántalmazások száma az egeket súrolja. Olyan, mintha egymáson vezetnék le a helyzet miatt felgyűlt összes feszültséget. Ha ezt nem vesszük komolyan, és nem próbáljuk orvosolni, sajnos úgy látom tragikus következményei lesznek.

A pedagógusokat számára igazi komfortzónából való kilépés volt, és nem feltétlenül pozitív értelemben. Noha világszerte egyre nagyobb teret hódított már járványhelyzet előtt az online platformok használata az oktatásban, számunkra azonban nem volt rutinos dolog. Nagyon rövid idő alatt, nagyon sok dolgot kellett megtanulni, használni, alkalmazni. Nagy a nyomás minden oldalról, hogy a gyerekek ne maradjanak le a tananyaggal, legyenek vizsgaképesek, közben meg a körülmények folyton változnak, kiszámíthatatlanok, és sok pluszfeladattal bővítik a munkaköri leírást. Ez egyenes út a kiégéshez. A pedagógusok fáradtak, bizonytalanok, túlterheltek, és sajnos nem sok mentálhigiénés segítség áll rendelkezésükre.

Mit gondolsz, melyek voltak a legfontosabb negatívumok és pozitívumok a két évre visszatekintve?

Vannak gyerekek, fiatalok, de felnőttek is, akik számára pozitív hozadékai is vannak ennek a helyzetnek. Akik szívesen vannak családjaikkal, mert jó ott a légkör és van kapcsolat, időt nyertek pihenésre, közös programokra, töltődésre, hobbira. Sokan beiktatták az életükbe a rendszeres sportolást, sok szülő közelebb került a gyerekéhez.

Úgy gondolom most már túl sokáig vagyunk megfosztva szabadságunktól, túl sokáig tartanak a korlátozások, túl sok az egymásnak ellentmondó információ, a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság. így szorongásaink csak fokozódnak, mentális állapotaink egyre rosszabbak, és ez egyre nehezebben élhető.

Miként lehet a megélt negatívumokat ellensúlyozni, milyen lehetőségeket látsz erre?

Nagyon sok kívülről jövő dolog felett nincs befolyásunk, hatalmunk. Nem tudjuk meddig tart ez a bizonytalan állapot, nem tudunk hatást gyakorolni a médiára. Mégis sok mindent tehetünk magunkért. Nem mondom, hogy könnyű. Egyszerűbb kifele hárítani a felelősséget talán jogosan, de ezzel nem oldunk meg semmit. Hogy jobb állapotba kerüljünk, meg kell oldanunk a helyzet által előhozott megoldatlan problémáinkat. Ha igyekszünk rendet tenni az életünkben, fejlődni, magunk céljaiért dolgozni, kizárni mindazt, ami nem szolgálja a jólétünket.

Nagyon sok kívülről jövő dolog felett nincs befolyásunk, hatalmunk. Nem tudjuk meddig tart ez a bizonytalan állapot, nem tudunk hatást gyakorolni a médiára. Mégis sok mindent tehetünk magunkért.

Meg kell próbálnunk nem elásni magunkat a helyzet negatívumaiba, hanem keresünk pozitív dolgokat. Ha nem tudunk külföldre utazni a korlátozások miatt, kereshetünk szép kirándulóhelyeket itthon is. Ha a média túl sok negatív információt közvetít, és ez szorongást kelt bennünk, határolódjunk el, szűrjük meg, mikor mit nézünk. Ebben kell segítséget nyújtanunk a gyerekeknek, fiataloknak is, hogy minimalizálni tudják a helyzet negatív hatásait, és kialakítsanak olyan életképességeket, amelyekkel meg tudnak küzdeni az életükben adódó nehéz helyzetekkel.

Iskolapszichológusként milyen nehézségekkel szembesültél, szakmai kihívásként tekintesz ezekre a problémákra? Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Iskolapszichológusként a gyereklétszám ez egyik nagy nehézség. Nyolcszáz gyerekre jut Romániában egy iskolapszichológus, de legtöbbünkhöz ennél sokkal több gyerek tartozik. A segítségre szoruló vagy segítséget kérő gyerekek, szülők, pedagógusok száma az utóbbi időben megduplázódott. Ebben a keretben képtelenek vagyunk ellátni az igényeket. Ez szakmailag nagyon frusztráló tud lenni. Bár nagyon szeretem a munkám, nem tudok erre szakmai kihívásként tekinteni.

Egy másik nehézség, hogy nagyon sok iskolának, körzetnek nincs logopédusa, fejlesztő szakembere. Ezekben a helyetekben az ilyen problémákkal is az iskolapszichológusokat keresik meg. Ez tulajdonképpen meghatványozza a feladatok számát. Most már van törvény a létszámcsökkentésre, de gyakorlati előrelépések még nem történtek. Pedig ez által sokkal több gyerek, osztályközösség jutna szakmai segítséghez.

Nagyon sok iskolának, körzetnek nincs logopédusa, fejlesztő szakembere. Ezekben a helyetekben az ilyen problémákkal is az iskolapszichológusokat keresik meg. Ez tulajdonképpen meghatványozza a feladatok számát.

Ha terveimre vagy inkább a szakmai vágyaimra gondolok, főként gyerekcsoportokkal dolgoznék. Nyilván vannak problémák, amelyeken egyéni tanácsadással vagy konzultációval lehet segíteni, de csoportos foglakozás, prevenció, közösségépítés, önismereti foglalkozás, pályaorientáció sok gyerek mentális egészségszintjét növelné. Ezzel nagyon sok, jelenleg szaporodó problémát meg lehetne előzni.

(Nyitókép forrása: Magyar Közoktatás)