Hogyan alakul a magyar gyermekek létszáma a szórványban, milyen nehézségekbe ütközik a gyerekek identitástudatának megőrzése, milyen kihívásokkal találkoznak az ott oktató pedagógusok? Többek között ezekről kérdeztük a Brassó megyei Négyfaluban oktató Fekete Magda magyartanárt.

Milyen nehézségekbe ütközik a gyerekek identitástudatának megőrzése a Brassó környéki szórványvidéken?

Brassóban születtem 1978-ban, Zajzonban jártam iskolába. Középiskolai tanulmányaimat az akkori Áprily Lajos Líceumban végeztem, majd a váradi Ady Endre Sajtókollégiumban tanultam újságírást. A Brassói Lapoknál fél évig dolgoztam segédhírszerkesztőként. Úgy éreztem, nem elég a szakmához az elméleti tudásom, ezért a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar–néprajz szakára felvételiztem. Hazatérésemkor a megüresedett hosszúfalu-alszegi iskola magyartanári állását pályáztam meg sikeresen. 2003 óta a George Moroianu Középiskola tanáraként dolgozom. Férjezett vagyok, egy fiú és egy lány édesanyja.

Az iskola Négyfaluban található, amely mára városi, municípiumi rangot kapott. Tehát nem rurális környezetben tanítok, de intézményünk egy falusi iskola varázslatos hangulatát ontja. A gyermekek identitástudatának megőrzése érdekében küzdünk a magyar iskolák létéért, fenntartásáért. A mi térségünkben a színmagyar házasságból érkező gyerek még erős identitástudattal lép be az intézmény falai közé, hiszen zömében falusi településről származó diákok, ahol a család nyelvőrző, identitásalakító szerepe még számottevő. Az tény, hogy az óvodába, iskolába belépő gyerek hamar megtapasztalja, hogy a nyelv, amit beszél, nem elegendő a boldoguláshoz. Én azonban azt látom, hogy gyorsan és zökkenőmentesen sajátítja el a többségi nyelvet, hiszen köztereken, de még szűk családi körben is napi szinten találkozik román nyelvet beszélőkkel.

A gond ott kezdődik, amikor a szülő eldönti, hogy gyermekét román iskolába íratja, mert azt szeretné, hogy esélyegyenlőséggel induljon. Aztán lassan megtörténik a baj: a gyermek már nem hajlandó megszólalni magyarul, szégyellni kezdi anyanyelvét, otthon se beszéli és felnőttkorára nyelvet vált. S jobbára identitást is, mert köztudott, hogy a nyelv az identitás legfontosabb őrzője. Ennek a folyamatnak vagyunk mi, magyar pedagógusok, értelmiségiek tehetetlen és szomorú szemlélői.

Ezt az asszimilálódást megelőzendő nem hivatalosan szóba szoktunk állni a kicsik szüleivel. Én személyesen Péntek János tanár úr 2011-ben megjelent szülőknek szóló nyílt levelét szoktam parafrazálni: elmondom a vegyes házasságban élőknek is, és nemcsak nekik, hogy nagyon fontos, hogy az elsőként megtanult nyelv a magyar legyen, mert akkor írni-olvasni is könnyebben megtanul ezen a nyelven. Így nyitva áll előtte az út a történelem, az irodalom felfejtéséhez, szülei, nagyszülei kultúrájának, vallásának megismeréséhez. Ez mindannyiunk közös kincse. Továbbá azzal is szoktam érvelni, hogy a román nyelvet ebben a tömbromán környezetben amúgy is el fogja sajátítani, boltban, románórán, a szomszéd gyerektől, a tévéből. Minden idegen nyelv megtanulásának alapja: a magas szintű anyanyelvi, magyar nyelvi tudás. És ma már van lehetőség magyar nyelven végigjárni az iskolát, óvodától egyetemig. Ha már kiskorában román tagozatra íratják, sohasem tanul meg rendesen magyarul, és elindul a beolvadás útján.

A gond ott kezdődik, amikor a szülő eldönti, hogy gyermekét román iskolába íratja, mert azt szeretné, hogy esélyegyenlőséggel induljon. Aztán lassan megtörténik a baj: a gyermek már nem hajlandó megszólalni magyarul, szégyellni kezdi anyanyelvét, otthon se beszéli, és felnőttkorára nyelvet vált.

 A mi környékünkön a magyar identitást erősítő, magyarságukat pozitív élményként megélni engedő rendezvény, esemény kevés. Létezik városnap és nagyon ritkán egy-egy színházi társulat is megjelenik városunkban, de évente több mint két ilyen helyi eseményen nem tudunk részt venni. Ezért tanulmányi kirándulások, többnapos városlátogatások keretében látogatjuk a tömbmagyar megyéket és ismerkedünk Erdély történelmi-földrajzi-irodalmi emlékeivel, jellegzetességeivel.

 Erdély számos nagyvárosa környékére jellemző, hogy a környékbeli kisebb településeken inkább a nagyvárosi „elit” iskolákba íratják a szülők a gyerekeiket, ingáztatják őket. Érződik-e Négyfaluban is ez?

A szülők többsége gyermeke boldogulási esélyeinek mérlegelése alapján dönt egyik vagy másik iskola mellett. A 9. osztályba felvételizők természetesen a város vonzásának engedve választanak, emellett megnézik a középiskolák kimeneti mutatóit: az érettségi eredményeket. A mi iskolánkban végző diákok nagy százaléka nagyvárosi iskolában tanul tovább, onnan remélve az alapos felkészültséget az első nagy megmérettetésre. A környékbeli magyar tagozatok végzősei vegyesen döntenek az elméleti és a szaklíceumi osztály mellett, de tény, hogy bár a településünkön létezik elméleti középiskola, a város elvonja a középiskolást, de akár az elemista diákot is.

Hogyan alakul az utóbbi időben a magyar gyerekek létszáma a településen?

Beiskolázási adatokkal dolgozik az érdekvédelmi szervezet is, hiszen a gyermekek identitásának számontartása nehéz. Magyar névvel rendelkező gyermek lehet román identitású, és megtörténik fordítva is. Az egyházi anyakönyvek keresztelői bejegyzései is baljós képet mutatnak. Egy-egy egyház nem jegyez be több mint 4-5 keresztelőt évente, s azok között is van külföldön élő. A helységben önálló magyar iskola is működik, a Zajzoni Rab István Középiskola. Összességében úgy saccolom, közel 450–460 magyar gyerek tanulhat  településünkön magyar tagozaton óvodai szinttől középiskoláig. A tágabb térségben (Keresztvár, Tatrang magyar tagozatainak figyelembevételével) ez a szám 600–650 körül forog. De a elmúlt öt-hét évben csak itt a Moroianuban is jelentős gyermekszám-csökkenést vagyunk kénytelenek elkönyvelni. Vagyis fogyunk...

Egy szórványvidéken dolgozó magyartanár számára mi jelenti a legnagyobb kihívást munkájában?

Iskolánk vonzáskörzetébe két falu tartozik: Hosszúfalu-Alszeg és Hosszú­falu-Felszeg. Ezenkívül a környék csángó magyar falvaiból is iratkoznak hozzánk gyerekek, többnyire Négy­faluban érdekelt szülők gyermekei (nagyszülők élnek itt, a munkahely köti őket ide) Magyarnyelv-tudásuk kielégítő, bár a magyar nyelvterület perifériáján élünk.

Gyakori a román szavak használata, tükörfordítások, hibás vonzatok, a nákolás, suksükölés jelensége mindennapos az osztálykommunikációban. Gyomlálni, javítani kell.

Polgárosodó falvak, középértelmiségiek gyermekei, akik elvárásokkal íratják gyerekeiket hozzánk: az iskoláztatás következtében gyermeküket önmagukhoz képest egy fokkal fentebb szeretnék látni a társadalmi érvényesülés ranglétráján. Természetesen előfordulnak nyelvhasználati hibák. Gyakori a román szavak használata, tükörfordítások, hibás vonzatok, a nákolás, suksükölés jelensége mindennapos az osztálykommunikációban. Gyomlálni, javítani kell.

Egy másik kihívás számomra a magyar iskolai könyvtár. A kézikönyvek, szemléltetők, magyar-és történelemórán szükséges magyar nyelvű taneszközök hiánya. Nagy előrelépés lenne egy nyelvkabinet vagy könyvtár. Az iskolai olvasásfejlesztéshez állandóan nyitva kellene álljon a könyvtár ajtaja. Addig is ...marad a szótárcipelés.

Sok szó esik arról, hogy a mai, a képernyők egyeduralmához szokott iskolásgenerációk tagjai egyre kevésbé olvasnak. Hogyan alkalmazkodik ma ehhez a magyartanár, milyen módszerekkel próbálja az irodalom szeretetére rávezetni a diákokat?

Az olvasás szeretetét a családból (is) hozza a gyerek. És nemcsak a magyartanár feladata szövegértést, -értelmezést, fogalmazást tanítani. Mint ahogy az sem, hogy a helyesírás tanítása is kizárólagosan az ő felelőssége. Úgy gondolom, hogy mindkettő össztantárgyi feladat.

Az olvasóvá nevelés egész pici korban kezdődik. Mindig hangoztatom, szülőtársaknak, kollégáknak, családban, hogy a gyermekeinkkel együtt töltött minőségi idő, a közös játék, főzőcskézés, természetjárás, történetmesélés, közös sportolás stb. megtérül. A kicsi jövőjébe fektetünk be ezáltal, hiszen az otthon hallott élő beszédtől, a mondókázós, éneklős, beszélgetős alkalmaktól indul minden. Értelmileg, érzelmileg és szociálisan egyaránt fejlődik a meleg családi társaságban. Akkor van baj, amikor az elektromos pásztor elé ültetjük le a gyereket, s a kis fejét nem a saját belső képei, képzelőereje tölti ki, hanem a készen kapott virtuális világ.

A mai gyerekek az információkat válogatva, egyedi elemekre, a felhasználóra koncentrálva olvasnak. Képi olvasást művelnek, ami sokkal gyorsabb, mint a már említett hagyományos stratégia. Nem bízhatjuk tehát a véletlenre a könyvekkel való találkozást, tudatosan, szakszerűen, intézményes keretek között kell az olvasóvá nevelés iskolai lehetőségeit megragadni.

Azt látom, hogy túl sok szülő ad „digitális cumit” gyermekének. Bele sem gondol, mekkora kárt okoz puszta kényelmességből és tudatlanságból. Ül a gyerek a gép előtt, biztonságban van, csendben van, nem zavar... miközben a felnőtt fel sem teszi magának a kérdést: mi van a képernyő másik oldalán? S idő múltán egy befolyásolható, sebzett elméjű ember áll fel a kütyük elől. Igaz, hogy a ma digitális generációnak nevezett gyerekek, az Y, a Z generáció másképp olvasnak. Tanulási igényeik, attitűdjük is más. Nincs türelmük magolni, memorizálni. Szimultán olvasnak, böngésznek. Hol van már a hagyományos olvasás szakaszos művelése: lineárisan, a szöveget értelmezve, intencionálisan olvastunk.

A mai gyerekek az információkat válogatva, egyedi elemekre, a felhasználóra koncentrálva olvasnak. Képi olvasást művelnek, ami sokkal gyorsabb, mint a már említett hagyományos stratégia. Nem bízhatjuk tehát a véletlenre a könyvekkel való találkozást, tudatosan, szakszerűen, intézményes keretek között kell az olvasóvá nevelés iskolai lehetőségeit megragadni.

Az olvasásra a diákjaimat a követező módszerekkel veszem rá. Értékként kínálom fel a könyvet, a legértelmesebbje mindig olvas, velük beszélgetek, vitázom a művekről. A többiek is be szeretnének kapcsolódni, hiszen sok izgalmas mondat hangzik el. Ehhez feltétel az adott mű elolvasása. Létezik heti egy opcionálisra lehetőség, a drámajáték mellett az Olvassunk együtt! óra keretén belül, főként online tanításkor műveket elemzünk.

A gimnáziumi szakasz elején meglátogatjuk a városi könyvtárat, ismerkedünk a magyar könyvfelhozatallal. Olyan kortárs, de klasszikus magyar és világirodalmi műveket választok ki elolvasásra, ami többnyire az őket érdeklő témákra fókuszál: a történelem nagy igazságtalanságai, száműzetés, barátságok kialakulása, fiúbandák rivalizálása, beilleszkedés egy csoportba, a felnőtté válás nehézségei, a gyermeki kegyetlenség határa, sci-fi, utópisztikus társadalmak, bűn és bűnhődés, az irgalmasság gyakorlása stb.

Nem az a kérdés, hogy kortárs vagy klasszikus-e a szöveg. Addig, amíg örök érvényű igazságokat mond ki, mindent el lehet olvastatni. Interaktív tanulási helyzeteket alakítok ki olvasmányélmények megbeszélésekor (irodalmi törvényszék, vita, drámai konvenciók használata egy-egy nehezebb jelenetnél, pl. belső hangok technikája, a téma filmesített változata és a könyv összevetése). Időnként a szülőket is megszólítom és cinkosokká válunk. Nem belőlük akarok olvasót nevelni, hanem a segítségüket kérem, hogy mindennap olvasson a gyerek. Lapbookokat készítünk olvasmányainkból. A nyolcadikosokkal irodalmi blogot. És olvasóversenyeken veszünk részt. Vagy magyar könyvtárak olvasóvetélkedőin. Nagy az izgalom, lelkesen olvasnak. Idén 24 gyerek is benevezett a versenyre, és kiolvasott egy-egy regényt. A gyerekek könyvajálókat írnak.

Akkor értük el célunkat, ha a diákjainkból jól tájékozott, önmagukat és életüket konstruktív módon irányítani tudó embereket neveltünk. Ehhez az kell, hogy a tanár legyen hiteles, rendelkezzen magas szakmai tudással, legyen érdeklődő, név szerint ismerje diákjait, akár családi hátterüket is.

Megteremtjük a lehetőséget, hogy a suliújságban, vagy a Könyves tornác oldalon esetleg a Cimborában megjelenítsék írásaikat. S nem utolsósorban rendelni szoktuk közösen könyvújdonságokat, gyermekfolyóiratot. Fontosnak tartom, hogy napirenden legyenek azzal, melyek az év könyvei.

Mivel a környéken nincs magyar könyvesbolt, a Bookline-ról, az Ábel Kiadó oldaláról vagy Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda könyvesboltjaiból szerzek be könyveket számukra. Lehetőség szerint részt veszünk könyvbemutatókon és könyvvásáron is.

 Mi a pedagógusi hitvallása?

Hiszem, hogy az iskola feladata továbbra is az, hogy a gyereknek a felnőttkori élet működéséhez szükséges tudásanyagot átadja. Tudás- és kultúraközvetítő szerepe mellett az iskola falain belül meg kell valósuljon a szocializáció is, a közösségi viselkedés normáival, alapszabályaival való ismerkedés. Az iskola feladata kialakítani azokat a kompetenciákat, amelyek szükségesek a diák társadalomba való sikeres beilleszkedéséhez.

A 21. század iskolájában azonban a tanár szerepe és feladata átértékelődött. A tudás kizárólagos birtokosából egy sikeres tanulási helyzetet megszervező facilitátorrá vált. Tapasztalom, hogy a diákok tudásgyarapítással kapcsolatos elkötelezettségét csakis interakció és támogató közeg biztosítása révén lehet elérni. A sikeres tanár-diák kommunikáció, az együttműködés az iskolai szocializáció kulcstényezője. Nagy munka, de nem lehetetlen kialakítani a diákban az az igényt, hogy belső késztetésből gyarapítsa tudását, és tudatosan reflektáljon fejlődő egyéniségére.

Akkor értük el célunkat, ha a diákjainkból jól tájékozott, önmagukat és életüket konstruktív módon irányítani tudó embereket neveltünk. Ehhez az kell, hogy a tanár legyen hiteles, rendelkezzen magas szakmai tudással, legyen érdeklődő, név szerint ismerje diákjait, akár családi hátterüket is. Tudjon bizalmas légkört teremteni, rendelkezzen magas beleérző képességgel, fejlett beszédkultúrával, szeresse a gyereket, támogassa, legyen elnéző, ha a helyzet megköveteli. Legyen napirenden az újdonságokkal, mind szakmai-módszertani, mind intézményfejlesztés terén. Legyen bátor, jó csapatjátékos, bevállalós és kreatív, hiszen a kreatív embereké a jövő!