Az unatkozás nem ritka jelenség főleg az általános iskolás gyerekek körében. Unalmasnak tartják a tananyagot, unatkoznak a szünet alatt, vagy épp a tanárt érzik unalmasnak. Johann Friedrich Herbart (német neveléstudós, 1776 – 1841), a neveléstudományok egyik úttörője szerint az unalmasság az iskolában halálos bűn. Nézete szerint akkor válik vonzóvá a pedagógia, ha a tanulók érdeklődését képes optimális szinten fenntartania.

A kérdés és egyben talán a legnagyobb kihívás is a mai pedagógusok számára talán az lenne: túlszárnyalhatók és ezáltal érdekesebbé, ingergazdagabbá tehetők az iskolai tantárgyak annál a virtuális világnál, amihez a gyerekek szinte korlátlanul hozzáférnek?

Digitális eszközök sűrűjében

A legegyszerűbb megfogalmazásban az unalom nem más, mint egy olyan állapot, melyben az érdeklődés szintje nagyon alacsony, vagy egyáltalán nincs is. A tanuló ebben a hangulatában nem tudja eldönteni mihez kezdjen, vagy hogy egyáltalán tegyen-e valamit. Az elemi tagozat elvégzése után a kiskamaszok a színes, mesékkel és játékokkal fűszerezett varázslatos környezetből egy ridegebb és ingerszegényebb környezetbe találják magukat ötödikesként.

Az osztályterem falairól eltűnnek az egyéni rajzok és kézimunkák, már nem köszön rájuk egyenként az ábécé összes betűje és a számok csodálatos világa. Helyette az okostelefonok, táblagépek és számítógépes játékok veszik át az uralmat. Mindezek egy olyan dimenzióba terelik a gyerekek figyelmét, melyhez túl kevésnek és túl unalmasnak bizonyulnak az iskolai tantárgyak. Ugyanakkor az intézményesített oktatási rendszer is meredek gátolja a gyerekek egyéni ötleteinek kibontakozását, így könnyen háttérbe szorul a kreativitás és ezzel együtt a tehetséggondozás is. Annak ellenére is, hogy a társadalmi, illetve a gazdasági megújításban talán ezeknek volna a legnagyobb szerepük. Sajnos a mai iskolai rendszerek zöme a hangsúlyt az olykor korlátlan adathalmozásra és adatmemorizálásra teszi még annak ellenére is, hogy a mai gyerekeket legalább négy-öt fajta digitális adathordozó eszköz veszi körül, melyeknek ugyanez a funkciója.

Sokan gondolják úgy, hogy a tehetség majd úgyis utat tör magának, pedig ez, egyike a legnagyobb tévhiteknek. A megfelelő szabályok és korlátok, továbbá a differenciált és individualizált oktatás nélkül úgy veszítjük el nemcsak a tanulók érdeklődését, de a tehetségeket is, mintha azok soha nem is léteztek volna. Természetesen ehhez elengedhetetlen a kölcsönös szülő-pedagógus együttműködés. Az okostelefon és a virtuális játékok mértéktelen használata nemcsak otthon, de az iskolában is szinte esélyt sem ad, sem szülőnek sem pedagógusnak arra, hogy a való világot a gyermek számára érdekesebbé tegye.

Ingerszegény a labdázás?

Az iskolai szünetek, illetve a felügyelet nélküli lyukas órák talán azok az időintervallumok, melyek a legnagyobb teret képesek adni a gyermekek kreativitásának, és nem feltétlenül pozitív értelemben. Köztudott tény, hogy ilyenkor születnek meg a legnagyobb, gyerekek számára „zseniális” ötletek és csínytevések, melyek rendkívül szórakoztatóak számukra, ellenben nem feltétlenül azok a pedagógusok körében.

Nem csak a gyerekek, de minden emberi lény, természetünkből adódóan, folyamatos késztetést érzünk arra, hogy olyan tevékenységekkel töltsük ki az időnket, melyek képesek kizökkenteni mind fizikai, mind pszichikai szempontból az unalomból, a semmittevésből. Abban az esetben viszont, amikor a gyermeknek túlságosan ingerszegénynek tűnik már az egyszerű labdázás, az akasztófázás vagy az ugróiskola az udvaron, ahhoz képest, amilyen ingereket kapnak a virtuális világból, hihetetlen ötletességgel képesek olyan tevékenységet kitalálni, melyek könnyen a veszélyes vagy akár életveszélyes kategóriába tartozhatnak.

A testi sértés, a rongálás és az egyszerű, ámbár nagyon fontos szabályok áthágása nagyobb izgalommal jár, így nem okoz különösebb nehézséget megértenünk mindezeknek a hátterét. A digitális világ talán az elmúlt két évben mutatta meg igazán, mennyire szükségünk van rá, és mennyire függünk tőle. Nemcsak az iskola került sokszor online térbe, de számos munkahely is. Bármennyire szeretnénk azt hinni, hogy az internet és az okos telefonok nélkül is lépést tarthatunk az élettel, ez közel sem így van.

Készültek már olyan kutatások is, melyek azt mérték fel, mennyire érzik magukat az emberek stresszesnek vagy magányosnak, ha pár percig nincs náluk a mobiltelefonjuk. Az eredmények, bármilyen meglepőek is legyenek, egyértelműen igazolták a feltevést, miszerint valóságos szimbiózisban élünk a kütyükkel. A kutatásokban részt vevő alanyok szívritmusa gyorsult, viselkedésük idegességről és szorongásról árulkodott.

A mértékletesség mint aranyszabály

Az elmúlt évtizedben az okostelefonok azáltal, hogy interaktívabbak és érintős képernyősek lettek, sokkal vonzóbbá és elérhetőbbé váltak a kisebb gyerekek számára is, akik még a betűket vagy a számokat sem ismerik.

A könnyebb navigációnak köszönhetően már a két-három éves kisgyerek is könnyedén eligazodik a mobiltelefonokon. A kérdés viszont még mindig fennáll: mennyire jó ez a gyerekek számára nemcsak fizikai, de pszicho-szociális és intellektuális fejlődésüket tekintve? A válasz, mint bármi másban, amit könnyedén képesek vagyunk túlzásba vinni, a mértékletesség. Az internet adta lehetőségek ki- és felhasználása a megfelelő mértékben, mindenképp pozitív hatással lehetnek a gyermek fejlődésére, különösen akkor, ha kellő figyelmet szánunk a virtuális játékok tartalmára is. Nem mindegy ugyanis, hogy oktató-fejlesztő vagy pedig túlstimuláló játékokkal játszik naphosszat a gyermekünk.

A kutatások azt bizonyítják, hogy azok a gyerekek, akik a kelleténél jóval több időt töltenek szórakoztató digitális játékokkal, gyakrabban mutatnak viselkedésbeli vagy figyelmi problémákat. Számukra a hétköznapi élet kegyetlenül ingerszegény, nem érzik úgy, hogy a körülöttük lévő világ eléggé stimulálná őket. Sőt rendkívül nehéznek tűnik számukra a sikerélmény vagy a jutalom elérése ahhoz képest, hogy ezt a digitális játékok során egy ujjbegynyi érintéssel elérheti akár egy másodperc alatt anélkül, hogy bármilyen erőfeszítést tenne. Nem találják izgalmasnak az egyszerű társasjátékokat, sőt idegesítően lassúnak érzik a történéseket. Ennek hatására könnyen válnak türelmetlenné és agresszívvá, hiszen a virtuális világban az impulzusok megállás nélkül képesek hatni az idegrendszerükre, méghozzá olyan mértékben, melyhez képest a való világ labdába sem rúghat. Szülőkként a legtöbb, amit tehetünk, ha kellő figyelemmel és észszerű szabályokkal korlátozzuk az internet és a kütyük adta lehetőségeket gyermekünk életében.

A minőségi beszélgetések és az együtt töltött idő felbecsülhetetlen értékkel bírhatnak a gyermek harmonikus fejlődésében. A példamutatás elsődleges feladatunk szülőként és pedagógusként is. Nem követelhetünk, sőt nem várhatunk el a gyermekektől olyasmit, amire mi sem vagyunk hajlandóak. Már azzal sokat tehetünk, ha legalább a családi étkezések, vagy kirándulások alkalmával teljes mértékben figyelmen kívül hagyjuk a mobiltelefonok létezését. Pedagógusként pedig semmi jogunk rászólni a telefonozó gyermekre, ha szünetben mi is épp a közösségi média üzenő falát görgetjük.

Romboló az állandó telefonozás

Az iskolai szabályzatok a legtöbb intézményben szigorúan tiltják, vagy legalábbis korlátozzák a mobiltelefonok tanítási időben való használatát, viszont ez elenyészően kevés időt fed le azon gyerekek életében, akik iskola után ellenőrzés és szabályok nélkül telefonozhatnak. Sajnos már meg sem lepődünk, ha az utcán vagy a tömegközlekedésen minden gyerek a telefonját nyomkodja.

Sokan gondolják úgy, hogy csak a technológiában van a jövő és a gyerek minél többet foglalkozik a kütyükkel, annál nagyobb esélye lesz arra, hogy majd jól fizetett programozóként befusson. Viszont azt kevesen látják át, hogy ehhez leginkább összetett gondolkodásra és kreativitásra van szükség, és ezt semmivel sem lehet jobban tönkretenni, mint az állandó képernyőzéssel. Az alkotóképességgel rendelkező, azaz kreatív gyermek kíváncsisága és tudásvágya igen magas, autonóm és érzelmi stabilitás jellemzi. Az önmegvalósítás a legerősebb belső késztetése, így nem vár el külső jutalmat. Szívesen kísérletezik és igyekszik megoldásokat találni egy adott problémára. Gyakran innovatív ötletekkel lép fel, melyekre mások nem is gondoltak.

A kreatív gyermek nem tűri jól a korlátozásokat és szabályokat, de csakis abban az esetben, ha azoknak nem látja értelmét. Gondolkodása elágazó, divergens, azaz több lehetőséget is figyelembe vesz, a problémákra adott megoldásai pedig eredetiséget tükröznek. A kreativitás sokak szerint velünk született képességünk, ám könnyen a homályba vész, ha olyan környezet vesz minket körül, mely megakadályozza ennek megfelelő kibontakozását.

Mind az iskolai rendszer felépítése, mind a családi környezet és a hétköznapi életstílusunk, mind nagymértékben befolyásolják azt, hogy a teremtés képessége, azaz a kreativitásunk milyen utakat nyit meg előttünk.