Sok gyerek már nem részesül otthonában abból a szeretettel és alázattal teli kapcsolódásból, ami állat és ember között alakulhat, ezért is örvend nagy népszerűségnek a zeteváraljai Babusgató, ami lehetőséget ad a gazdálkodás alapjainak elsajátítására, az állatismeret bővítésére és a félelmek, szorongások leküzdésére. Az állatok közelségében ugyanis rejlik valami körülírhatatlan erő – ezt mi is megtapasztaltuk ottlétünk folyamán: a „mindenki gazdaságának” tekinthető állatparkból árad a kedvesség és a nyugalom. Ott a kecskemama együtt neveli gidáját az árván maradt báránnyal; kölyökkutya tereli csoportba a szárnyasokat, a lovakat vagy az el-elkószáló érdeklődőket; szamarak lehelnek puszit kézre-arcra, lovak és szarvasok legelésznek békésen struccok, emuk társaságában; néhány napos nyuszik pihegnek az emberek kezében. Paradicsomi állapot – fogalmazódott meg bennünk, amikor szemtanúi voltunk, milyen felelősségteljesen viszonyulnak az állatokhoz a legfiatalabb látogatók is.

A Zetelaka községhez tartozó Zeteváralján 2021 áprilisában nyitotta meg kapuit a Babusgató Állatsimogató és Állatpark, amelynek létrejöttében nagy szerepet játszott a „véletlen”. Sebestyén Milán és Sebestyén Balázs állatgondozók szerint a kíváncsiskodók hozták létre „észrevétlenül” a simogatót. Babos Zsolt ötletgazdának tulajdonában volt ugyanis 10 szelídített, idomított dámszarvas, így időről időre megálltak telke előtt az emberek, hogy az állatokat csodálhassák. Látva az érdeklődést, később beengedte őket az udvarára, hogy simogassák, etessék is a vadakat, aminek hamar híre szállt a környéken, így szinte naponta váltották egymást a kíváncsiskodók, és „innen már csak egy lépés volt a park megvalósítása”.

Egyre több állatot szereztek be, nemrégiben tágasabb térre kellett költözniük, így a gazdaság jelenleg a falu határában, egy mezőn található. Nyulak, disznók, lovak, pónik, struccok, emuk, szarvasok, szamarak, különféle szárnyasok, rágcsálók, kutya és macska, illetve ezek utódai alkotják a „terápiás sereget”. A gondozók biztosak benne, hogy az állatkerti sétákkal ellentétben a parkban képesek kölcsönösen gyógyulni és gyógyítani a jelenlévők, hiszen amellett, hogy egymás szükségleteit kielégítik, jókora szeretetet is adnak egymásnak a „bentlakók” és a látogatók.

Mint mondták, a látogatásokkal háziállatismeretüket is gyarapítják a gyerekek. Gyakori, hogy úgy érkeznek szüleikkel a helyszínre, hogy nem tudják megkülönböztetni a kecskegidát a báránytól, órák elteltével viszont úgy távoznak onnan, hogy ismerik a szagukat, a hangjukat, a viselkedésüket, a kinézetüket, a táplálkozásukat, az utódgondozásukat, és ha szerencsések, még egy kedves-tréfás élménnyel is gazdagodhattak a „tanulás” folyamán, mert az állatok – mivel hozzászoktak az emberhez – nagyokat táncolnak, nyalnak, csipkednek vagy ugrándoznak örömükben, így a gyerekek alkalomadtán nyakig sárosan, máskor jól elfáradva indulnak haza.

Sebestyén Balázs és Sebestyén Milán felidézte, az állatsereg bővítése is sokban függött a látogatóktól, akik, ha hiányoltak valamilyen „lakót” az istállókból, szóvá tették azt. „Az első látogatók közül páran jelezték, hogy nem találják a nyuszikat, mi meg ráeszméltünk, hogy nincsenek is nyusziink. Autóba ültünk, és a faluból percek alatt hoztunk párat. Máskor a kecskéket szerették volna megnézni, mondtuk, hogy 20 percet kell várniuk, és láthatják. Ismét a faluból szereztünk néhányat” – nevetgéltek a kezdeti kihívásokon. Mint mondták, hálásak azért, hogy a falubeliek támogatták a kezdeményezést.

A falusi emberek által nevelt állatok sokkal szelídebbek voltak ugyanis, mint a Babusgató istállóiban születettek, akiket még emberekhez kellett szoktatniuk. „Az ajándékba kapott vagy vásárolt állatok kézzel voltak nevelve, Pista bácsi vagy Mari néni idomította, simogatta őket, hozzájuk szólt, így megszokták, hogy emberek vannak körülöttük. De itt, ahol majdnem száz állat éldegél, mindegyiket újból és újból babusgatni kell, hogy megszokják a simogatást, és ne szaladjanak el” – részletezték a gondozók hozzáfűzve, hogy a szelídítés oroszlánrészét a gyerekek végezték, akik türelmesen és kedvesen közelítettek a vadócabbak felé is, így előbb-utóbb azok is megenyhültek. Ebben nagy segítség, hogy minden kislátogató a részvételi díj befizetése után kap egy pohár tápot, amit szétoszthat a park lakói között.

Az érdeklődők szeretete mellett kulcsfontosságú az is, hogy a gondozók tisztelettel és alázattal viszonyuljanak az állatokhoz. „Valamilyen formában kapcsolódnod kell hozzájuk, ha minden reggel úgy adsz enniük, hogy ó, már megint, akkor nem tudod hosszú távon végezni ezt a munkát. Ha nem szereted őket, nem működhet” – osztották meg velünk átszellemülten.