Középkori szerzetesek földi maradványaira bukkantak a tervezett parkolóház helyén

A csontok egy XII. és egy XIV. századi templom romjai közül kerültek elő.

Emberi csontok tömkelege került felszínre a közelmúltban, a nagyváradi vár közelében, a tervezett parkolóház helyén folyó ásatások során. A koponyák és csontok nem temetőből, hanem a török időkben elpusztult Péntekhely nevű település templomának romjai közül kerültek elő.Vélhetően szerzetesek csontjai kerültel felszínre | Fotó: Facebook

Minden bizonnyal szerzetesek földi maradványairól van szó, akiket a templomban, jobban mondva a templomokban temettek el, nyilatkozta Doru Marta, a Körösvidéki Múzeumnak a feltárást vezető régésze. Az ásatások során két templom maradványait találták meg, az egyiket valószínűleg a XII. században emelték, a másikat pedig a XIV.-ben. „Nagyon kevés adat áll rendelkezésünkre ebből az időszakból, jobbára csak találgatunk” – mondja Doru Marta, hozzátéve, hogy az emberi maradványokat összegyűjtik, s átadják a római-katolikus püspökségnek, amely majd gondoskodik róla, hogy méltó nyughelyre kerüljenek.

A régész azt is elmondta, rövidesen végére érnek a munkának. A feltárást tavaly nyáron már befejezettnek nyilvánították, azonban az Országos Régészti Bizottság nem fogadta el a zárójelentést, s utasítást adott az ásatások folytatására. A testület egyúttal megtiltotta, hogy ráépítsenek a leletekre, ezért módosítana kellett a terveket, valamelyest csökkentve a parkolóhelyek számát. Az eredeti elképzelések szerint 277 parkolóhelyet alakítottak volna ki a mélygarázsban.  

A parkolóházat 2021 decemberéig kellett volna átadni, azonban az elhúzódó ásatások miatt még el sem kezdődtek a munkálatok. A beruházás értékét 2020-ban 24,4 millió lejre becsülték, időközben azonban égbe szöktek az építőanyagok árai, ami miatt lényegesen drágább lesz a tervezettnél. A váradi önkormányzat uniós forrásból szerette volna finanszírozni a beruházást, de a pályázatát elutasították.

 

 

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?