Tíz éves kislány hívta a mentőt a bátyjához siketnéma szülei helyett

Csupán tíz éves az a nagyváradi kislány, aki tárcsázta az 112-es segélyhívószámot, mikor a bátyja rosszul lett, a szülei ugyanis siketnémák. Az esetről a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) számolt be, követendő példaként.

A STS Facebook-oldalán tette közzé a kislány és a szolgálatos dicspécser közötti párbeszédet.

„Felnőtthöz illő önbizalommal és önuralommal írta le a diszpécsernek a bátyja egészségügyi állapotát. Elárulta, hogy a szülei hallássérültek, és annak érdekében, hogy a bátyja minél hamarabb orvosi segítséghez jusson, ő hívta a sürgősséget. A diszpécser útmutatása szerint megvárta, amíg kapcsolták a mentőszolgálatot, és sikerült minden szükséges információt átadnia” – közölte a STS.

A közlemény kiemeli a kislány felelős magatartását, és azt, hogy ez nem feltétlenül életkor függvénye, inkább a segítő szándékból ered.

„Ez a kislány bátor döntést hozott, és példáy mutatott polgári öntudatból: fel tudja hívni az 112-őt, ha sürgős segítségre van szüksége. Tanuljuk meg a gyerekektől, hogy felelősen telefonáljunk! Csak így menthetünk életeket” – fogalmazott közleményében a STS.

A közlemény nem tért ki erre, de Romániában létezik segélyhívó szolgáltatás siketnémák számára is. Az 113-as ingyenes SMS-szám igénybevételéhez a előbb regisztrálniuk kell a telefonszámukat a segélyhívó-rendszerben, amit személyesen, postán vagy online tehetnek meg. Ezután, ha az 112-őt tárcsázzák, a diszpécser automatikusan SMS-ben kér tőlük információkat, ugyanakkor előre megjelölhetnek egy segítőt is, akitől szükség esetén szóban lehet információkat kérni. Az 113-as ingyenes segélyhívó SMS-számmal kapcsolatban itt olvashatóak részletek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?