„Segítség, elraboltak!” – így szórakozott a Brassó megyei rendőrökkel két kamaszlány

Vizsgálatot indított a rendőrség két Brassó megyei lány ellen, akik azzal szórakoztak, hogy felhívták a 112-es sürgősségi számot, és bejelentették, hogy elrabolták őket.  

A Brassó Megyei Rendőrség közölte, hogy vasárnap este érkezett egy segélykérőnek látszó hívás a sürgősségi számon: egy női hang közölte, hogy őt és egy barátnőjét a tatrangi parkban két férfi arra kényszerítette, hogy beüljenek az autójukba, és ismeretlen helyre szállították őket.

„A lehető legrövidebb idő alatt összeállt a speciális operatív csapat: a földvári és a négyfalui rendőrök mellett a kriminalisztika, a közlekedésrendészet, a különleges bevetési egység és a csendőrség indult a kiskorú lányok nyomába, továbbá értesítették a hatóságokat, hogy figyeljék a térségben közlekedő járműveket” – ismertette a rendőrség.

A hatóságok hamar azonosították a két – egy 13 és egy 15 éves – kamaszlányt, akik korábban Tatrang utcáin találtak egy telefont, ezen jelentették viccből, hogy elrabolták őket. Az ügyben kivizsgálás indult, amely része az eredetileg megnyitott ügynek, amelyben a hamis elrablást bejelentették a lányok.

(Címlapkép: Román Rendőrség | Facebook)

Kapcsolódók

Kimaradt?