Légből kapott üzlet: már működnie kellene a váradi önkormányzati légitársaságnak, de repülője sincsen

Heti 19 bukaresti és minimum 7 nemzetközi járatot ígért Ilie Bolojan, a megyei önkormányzat elnöke, de repülőgép is kellene hozzá.

Néma csend és hullaszag – így lehet jellemezni tömören az első és egyetlen közép-európai önkormányzati polgári légtársaság, az Air Oradea állapotát április elején. Az első, Bukarestbe közlekedő járatoknak márciusban kellett volna felszállniuk a váradi reptérről, legalábbis ezt ígérte Ilie Bolojan, a Bihar megyei önkormányzat elnöke és Florin Birta nagyváradi polgármester tavaly ősszel.

A 15 millió lejes alaptőkével létrehozott légitársaságnak a nagyváradi önkormányzat a többségi tulajdonosa 60 százalékkal, a megyének 40 százalékos részesedése van.Sehol sincs egyelőre az Air Oradea | Fotó: a váradi reptér Facebook-oldala

Ahhoz képest, hogy Ilie Bolojan „munkanapokon minimum három”, hétvégén pedig napi két járatot ígért márciustól a Pece-parti Párizs és Bukarest között, tavaly szeptember óta semmit sem lehet hallani az önkormányzati légiforgalmi vállalatról. A megyeszékhely részéről Mihai Jurcă városmenedzser az Air Oradea felelőse, aki a Maszol érdeklődésére azt válaszolta: 2022 márciusa „az akkori információk és környezet alapján megállapított határidő volt”.

Jurcă hasonlóan semmitmondó válaszokat adott a repülőgépek beszerzésére, a személyzet alkalmazására és a külföldi úti célok kijelölésére vonatkozó kérdésekre is: „ebben a pillanatban készítjük elő a műveletet”, „hivatalosan be fogjuk jelenteni ezt a folyamatot”, „be fogjuk jelenteni a művelet részleteit, amint tisztázódni fognak a vele kapcsolatos részletek”. „Szigorú határidőkkel fogunk előállni, amint a járatok működésbe helyezése kizárólag a mi tevékenységünktől függ majd” – válaszolta a városmenedzser amikor arról érdeklődtünk, mikor száll fel az Air Oradea első gépe Bukarest felé.

Az igazgató már megvan

Mindezek alapján úgy tűnik, lényegesen nehezebb egy légitársaságot működtetni, mint nagy dérrel-dúrral nyilatkozni róla, ahogy azt megálmodója, Ilie Bolojan tette. Tény ugyanakkor, hogy bár járműparkja, alkalmazottai és menetrendje nincsenek, igazgatója van. Mégpedig Gheorghe Răcaru személyében, aki korábban az első hazai fapados légitársaságnál, a Blue Airnél töltött be vezető funkciót.

Az Air Oradea létrehozása kezdettől fogva felettébb rizikós vállalkozásnak tűnt, s nemcsak a fehér hollónak számító üzleti modell, a polgári légiforgalom terén való önkormányzati szerepvállalás miatt, hanem mert a nagyváradi reptér nem túl vonzó célpont. Ennek az oka az, hogy Nagyvárad körül három bejáratott, forgalmas nemzetközi légikikötő van: Kolozsváron, Debrecenben és Temesváron.

A Bukaresttel való összeköttetése lefedettnek tekinthető, a Tarom jelenleg heti 14 járatot üzemeltet. A Blue Air márciustól heti 4 járat indítását tervezte, s minden bizonnyal üzleti szempontok miatt állt el a tervtől. Ami a menetrendszerű külföldi járatokat illeti, a megyei önkormányzat korábban hosszasan udvarolt a Wizzairnek, azonban nem sikerült Váradra csábítania, ami érthető is, mivel közúton kb. 70 km-re található a fontos bázisának számító debreceni reptér.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Váradról a Ryanair üzemeltet nemzetközi járatokat, azonban ebben nagy szerepe van az önkormányzat által felajánlott 800 ezer eurós szubvenciónak. Az ír fapados társaság gépei heti 2-2 alkalommal repülnek Milánóba, Bolognába és Düsseldorfba, háromszor pedig Londonba.

Bár a személyszállítás tekintetében a váradi reptér nem túl sikeres, lehet, hogy az lesz a teherforgalom terén. A repülőtéren teherforgalmi terminált épít a legnagyobb közép-európai logisztikai- és ipari ingatlanfejlesztő, a CTP. A munkálatok miatt május 2. és 15. között a nagyváradi repülőtér nem fogad gépeket. A tervek szerint a terminálnak 2023 végére kell elkészülnie.

Kapcsolódók

Kimaradt?