Air Oradea lett a neve az első romániai önkormányzati légitársaságnak

A nagyváradi és a Bihar megyei önkormányzat e havi rendes üléseinek napirendjén már szerepel az augusztusban bejelentett légitársaság létrehozásának határozat-tervezete, illetve egy új, a Nagyváradi Metropolisz Övezet három településen áthaladó kerülőút terve, számolt be róla szerdai közös nyilatkozatában Florin Birta nagyváradi polgármester és Ilie Bolojan megyei tanácselnök.

Augusztus elején szintén Ilie Bolojannak jelentette be Florin Birta egy légitársaság létrehozásnak a szándékát. A légitársaságot még szeptemberben megalapítják, a szerdai megyei és a csütörtöki nagyváradi helyi önkormányzati ülésen szavaznak majd erről a tanácstagok, tudatta a két elöljáró.

A légitársaság neve Air Oradea Rt., ezt az elnevezést a múlt héten már lefoglalták, és körülbelül hárommillió eurós alaptőkéje lesz, aminek a 60 százalékát a nagyváradi, 40 százalékát a megyei önkormányzat biztosítja. Elhangzott, készül az üzleti terv is, annak alapján hozzák majd meg döntéseiket, például hogy milyen gépekkel (Jetekkel vagy ATR-kel) repülnek majd, illetve hogy megveszik-e vagy bérlik a repülőgépeket. Ami biztos, tette hozzá Florin Birta, hogy jövő tavasszal munkanapokon napi három, szombaton és vasárnap napi két járat közlekedik majd Nagyvárad és Bukarest között, illetve hetente négy európai légiközlekedési csomópontba is indulnak majd járatok, hogy melyekbe, azt a közeljövőben jelentik be.

Ilie Bolojan annyit fűzött hozzá, hogy még az ősz folyamán meghozzák a szükséges döntéseket és elindítják a közbeszerzési eljárásokat, majd azt hangsúlyozta: a légitársaság létrehozása stratégiai projektje Nagyváradnak és Bihar megyének, mivel a légi összeköttetés a fejlődés világtérképén helyezi el Nagyváradot.

Kerülőutat építenek a metropolisz övezetben

Mindkét önkormányzati képviselőtestület napirendjén szerepel egy új kerülőút terve, melyről a nagyváradi, a fugyivásárhelyi, a váradszentmártoni és nagyürögdi polgármesteri hivatallal is megállapodtak, mondta Ilie Bolojan. A kétsávos út műszaki dokumentációja a közeljövőben készül el, a költségeket az Anghel Saligny Terv révén fedeznék a megyei tanácselnök szerint.

A mintegy húsz kilométer hosszú kerülőút Nagyváradtól kb. tíz kilométerre keletre, Fugyivásárhely Kolozsvár felőli bejáratánál indul majd, megkerüli Váradalpárt (Alparea), majd egy felüljáróval átszeli a 76-os főutat Félixfürdő déli bejáratánál, és Kardó (Cordău) felé halad tovább, megkerüli Oláhapátit (Apateu) és Nagyürödnél (Nojorid) csatlakozik a meglévő, Nagyváradot Araddal összekötő 79-es országúthoz, illetve a jövőbeli Nagyvárad–Arad gyorsforgalmi úthoz.

A körülbelül 200 millió lejes beruházásból 140 millió lejt Nagyvárad, 40 milliót Bihar megye a már említett terven keresztül finanszíroz, az önrészt a megyei önkormányzat fedezi majd, de az összeg még változhat a geológiai, forgalmi stb. tanulmányok elkészülte után, tette hozzá a megyei tanácselnök.

Kapcsolódók

Kimaradt?