Kezdődik az egykori nagyváradi pénzügyi palota felújítása

A leromlott állagú ingatlan közigazgatási palota lesz, a megyei önkormányzat fogja használni.

Március 25-én aláírták az egykori nagyváradi pénzügyi palota felújítására vonatkozó szerződést, közölte a Bihar megyei önkormányzat. A kivitelező egy konzorcium, melynek tagjai a nagyváradi Drum Asfalt és Drumuri Bihor, valamint a szalárdi Constructorul Sălard cégek.Szomorú látvány nyújt az egykor impozáns épület | Fotó: Wikipedia

A beruházás becsült értéke áfa nélkül 29,5 millió lej. Ilie Bolojan önkormányzati elnök elmondása szerint április folyamán elkezdődnek a munkálatok, melyek 2024 végéig tartanak majd. Az összeg meglepően kicsi, figyelembe véve, hogy 2020 elején Pásztor Sándor akkor tanácselnök azt nyilatkozta, az önkormányzatnak 16 millió leje van a beruházásra, ami azonban csak hozzávetőleg a fele költségvetést fedezné. Az akkori számítások szerint tehát a munkálatok teljes értéke kb. 32 millió lej lett volna, időközben pedig nagyon megugrott az építőanyagok ára.

Ha minden a tervek szerint megy majd, akkor a megyei önkormányzat 2025-ben költözik be a felújított épületbe. „Valamennyi osztály, melyek jelenleg külön székhelyeken működnek, ebben az épületben lesz. Ez kisebb működési költséget jelent, azokat pedig, akiknek a megyei önkormányzatnál van elintézni valója, nem kell többé sétáltassuk egyik helyről a másikra” – nyilatkozta Ilie Bolojan.

A Fő utca 35. szám alatt található, egykor impozáns és elegáns, közel 5 400 négyzetméteres ingatlan jelenleg roppant leromlott állapotban van. A beruházás statikai munkálatokkal kezdődik majd, azt követően felújítják a tetőt, tatarozzák és hőszigetelik az épületet, teljesen kicserélik az elektromos hálózatot, a vízvezetékeket és a fűtési rendszert, beépítik a tetőtér egy részét.

A váradiak által általában csak poliklinikaként emlegetett épület, melyben a szocializmus éveiben járóbeteg-ellátót rendeztek be, hosszú évek óta elhagyatottan áll. Az ingatlanért hosszú időn át pereskedett a megyei önkormányzat és a katolikus egyház, utóbbi előbb visszakapta, majd elvesztette azt. A neobarokk stílusú műemléképületet ifj. Rimanóczy Kálmán tervezte a Betegápoló Irgalmas Rend felkérésére, mely a magyar államnak adta bérbe. Az építkezés 1899-ben kezdődött, az épültet, melynek a kivitelezője is ifj. Rimanóczy Kálmán volt, 1900-ban adták át.

Kapcsolódók

Kimaradt?