Felújíthatják a nagyváradi pénzügyi palotát

Két nagyváradi épület felújítására is pályázott a Bihar Megyei Tanács. 

A nagyváradi pénzügyi palota mellett a bábszínháznak otthont adó egykori Zöldfa fogadó felújítására nyújtott be pályázatot az önkormányzat, jelentette be szerdán Pásztor Sándor tanácselnök. A 2018/76-os számú sürgősségi kormányrendelet lehetővé tette, hogy felújíthassanak kulturális célú műemléképületeket, így a november 1-i határidőig a volt pénzügyi palota és a Zöldfa fogadó felújítására pályáztak a kulturális minisztériumhoz.A bábszínháznak is otthont adó Zöldfa fogadó épületét teljesen felújítják az áfával együtt 10,3 millió lejes projekt keretében, a pénzügyi palotából pedig adminisztratív-kulturális központ lesz. A palota első és második szintjén a megyei tanács és a kormánybiztosi hivatal irodái kaphatnak helyet, harmadik szintjén pedig Bihar megye múzeumát alakítják ki, mondta a tanácselnök. A projekt értéke áfával 21,6 millió lej, és tartalmazza az épület műemlékké nyilvánítását is, ugyanis az Ifj. Rimanóczy Kálmán tervezte, 1900-ban elkészült palotát még nem nyilvánították műemlékké.A tanácselnök azt is elmondta: létrehozták a Bihar megyei kulturális stratégiájának kidolgozását kezdeményező bizottságot, ennek tagjai Péter I. Zoltán helytörténész, Meleg Vilmos színművész, a Nagyváradi Állami Filharmónia vezetője, Aurel Chiriac, a Körösvidéki Múzeum igazgatója, Lucian Silaghi, a Bihar Megyei Kulturális Igazgatóság vezetője és Mircea Jacan, a Hagyományos Kultúra Megőrzéséért és Népszerűsítésért Felelős Központ igazgatója. A jövő évi költségvetésből már pénzt is szánnak a megyei kulturális stratégia kidolgozására, melyre közbeszerzési eljárást hirdetnek majd, az elvárásokat pedig a kezdeményező bizottság a települések vezetőivel és a kulturális civil szervezetekkel közösen dolgozza ki.

Kapcsolódók

Kimaradt?