Ugye nálunk nem lesz háború? Biztos elkerülnek minket a bombák? Ha mégis lesz háború, akkor előttünk, itt a mi utcánkban vonulnak majd a tankok? Hová menekülhetünk, ha nekünk is menekülni kell? – ezeket és ezekhez hasonló kérdéseket tesznek fel a gyerekek szüleiknek, tanítójuknak, osztályfőnöküknek. A háború híre mindenkihez eljut, még a legkisebbeket is foglalkoztatja. Mit gondolnak, mit mondanak nekik a szülők és a pedagógusok – ezt jártuk körbe.

„Már csak ez hiányzott a Covid után”

Balás Éva tanítónő a marosvásárhelyi Bernády György Általános Iskolában negyedikeseket tanít. Érdeklődésünkre elmondta, hogy a kicsik igenis beszélnek a háborúról, hiszen nekiszegezték a kérdést a tanítványai: „Éva néni, lesz háború? És igen, beszélgettem velük. Általában a háborúról, annak az okairól, a következményeiről. És arról is, ami most történik. Mivel negyedikeseim vannak, már komolyabb dolgokat is megértenek, kezdik látni a világ összefüggéseit. Ezek alaposabb megismerése szerintem segíti őket a félelmeik legyőzésében. De azt is megbeszéltük, hogy rendben van, ha félnek. És azt is megbeszéltük, hogy minden háború egyszer véget ér, minden megoldódik” – magyarázta a tanítónő, hozzátéve, hogy volt olyan gyerek is az osztályban, aki sírva fakadt.

„Tízéves Dorka lányomat természetesen foglalkoztatja az orosz–ukrán háború témája” – válaszolja Kulcsár Andrea, majd így folytatja: „Itthon is beszélünk róla, a fejleményeket folyamatosan követjük, újságíró vagyok, ezért (is) folyamatosan nézek, hallgatok, olvasok híreket. Tudja miről van szó. Egyik első reakciója az volt, hogy „most épp ez hiányzott a Covid után, s hogy végre engem is beoltottak, és akkor megint nem tudunk rendesen utazni”. Tudja, hogy kik kivel és miért harcolnak, beszéltünk a téma kapcsán a kisebbségek jogairól általában, hogy mi az ami Ukrajnában nem valósul meg, hogy mi kell ahhoz, hogy egy állam EU-tag legyen, hogy aki tagországból utazna az csak bonyolult módon teheti ezt meg általában. Az iskolában is beszélnek róla a tanítónővel is, egymás között is. Azt mindenképpen hangsúlyoztuk neki, hogy ez egy helyzet, de nem kell félni, minket nem fenyeget közvetlen veszély” – foglalta össze Kulcsár Andrea, hozzátéve azt is, hogy úgy érzi, sikerült elkerülni, hogy emiatt frusztrációk alakuljanak ki a gyerekében, bár szerinte „a Covid-járványt megélve ezek a gyerekek edzettek”.

Mi hová menekülhetünk? Ki fogad be minket?

Az ugyancsak negyedik osztályos Anita elmondta, hogy a tanító nénivel beszélgettek a háborúról és azt mondta nekik, ne féljenek, mert ide nem jön el. „Csakhogy nekem eszembe jutott az, amikor azt mondta a koronavírus-járványról is, hogy az Kínában van, és nem jön ide el. Aztán eltelt két hónap, és itt volt, és nem mehettünk iskolába, és mindent lezártak” – teszi hozzá a kislány. Azt is elmondta, hogy tudja, hol van Ukrajna, hiszen nemrég tanulták földrajzból Románia szomszédjait, és most már megnézte azt is, hogy hol van Oroszország, és milyen nagy. Sajnálja azokat a gyerekeket, akik nem mehetnek iskolába, és még az otthonukat is el kell hagyniuk. „Én még azon is gondolkoztam, hogy ha mégis lesz itt háború, akkor mi hová menekülhetünk? Vajon lesz hová? Ki fogad be minket?” – sorjázta a kérdéseket a tízéves kislány.

Nem gond, ha a gyerek tudja, mi történik a világban

Kacsó Bella pszichológusnak két lánya van, a kicsi elsős, a nagy tizenegyedikes. Ahogy fogalmazott, nem takargathatja a témát, nyíltan beszélnek otthon a háborúról, megnézik a híreket, majd megbeszélik. „Nem gond, ha a gyerek tudja, mi történik a világban. Mivel már betekintést kapott, nincs megijedve, nem reagál hevesen” – teszi hozzá, akárcsak azt, hogy megkérdezte a nyolcéves kislánya tőlük, hogy „itt lehet baj, ide is eljöhet a háború?” Azt a választ adta, hogy messze vagyunk, nem lesz itt háború. „Meg kellett nyugtatnom, hogy nem lesz baj. A tizenegyedikes gyerek felfogja a háború súlyát, és átérzi azoknak a helyzetét, akik menekülésre kényszerülnek. „Nem fél, hanem empátiával viszonyul az eseményekhez, azokhoz, akik ott élnek, akiket testközelből érintenek az események. Részt vesz a gyűjtésben, ő is vitt konzerveket az egyik gyűjtőpontra” – magyarázta az édesanya.

„Még viccből sem fogadnék semmire”

Kerekes Szilárd történelem szakos tanár a vásárhelyi Liviu Rebreanu Középiskolában, ahol az 5. osztály osztályfőnöke. Elmondta, hogy tanítványai érdeklődnek, kérdezgetik a háború felől. „Gondolom, azért is, mert így jól eltelik az óra, de vannak néhányan, akiket nagyon érdekel a téma, jól informáltak” – mondta, hozzátéve azt is, azt nem tudja, hogy egymás között beszélgetnek-e erről, ahogy arról sincs tudomása, hogy a menekültekhez miként viszonyulnak. Mikor említette az egyik osztályban, hogy mennyire nem tetszik, hogy Ukrajnában megtiltották a férfiak távozását, és olyanokat is köteleznek a harcokban való részvételre, akik ezt nem akarják, például a kárpátaljai magyarokat, akkor intenzíven bólogattak a diákjai, vagyis értették, hogy miről is van szó.

„Én magamtól nem beszéltem volna túl sokat erről. Kivéve hetedikben, mert ott épp a második világháború kitörésénél tartok. Azt emeltem ki, hogy manapság divatos párhuzamot vonni az 1938–1939-es eseményekkel (Csehszlovákia feldarabolása, Ausztria megszállása, Lengyelország megtámadása), és sokan Putyinban egy új Hitlert látnak, akit meg kell állítani, amíg lehet… Többen arra kíváncsiak, hogy mi következik: például Ukrajna teljes megszállása vagy világháború. Erre olyasmit szoktam mondani, hogy nem tudom, mert nem látok bele Putyin fejébe, és ezelőtt három héttel az elemzők többsége azt gondolta, hogy nem lesz háború, mégis lett. Tehát még viccből sem fogadnék semmire. Volt valamelyik nap egy olyan kérdés is, hogy kivel tartok… Mondtam, hogy egyik féllel sem, ki is fejtettem miért. Szóval nem tudom megállni, hogy ne mondjak véleményt, de nem tudom lemérni, hogy ezzel befolyásolom-e őket az események értelmezésében. Nem is vagyok benne biztos, hogy szeretném” – válaszolta Kerekes Szilárd.

„És akkor mondta anyukám, hogy kitört a háború”

Mi jutott eszedbe először, amikor meghallottad, hogy kitört a háború? – kérdeztük a hetedik osztályos Sütő Borókától. „Reggel korán volt, felkeltünk, hogy készülődjünk az iskolába, és akkor mondta anyukám, hogy kitört a háború, Oroszország megtámadta Ukrajnát. Már az iskolában is volt szó róla, de el sem hittem, hogy még ma is létezik ilyen, hogy emberek fognak meghalni azért, mert jönnek valakik és lebombázzák őket” – fogalmazott Boróka, majd elmondta azt is, hogy a háborúval kapcsolatban attól fél a leginkább, hogy nehogy ide is elérjen, hogy minket is lőni, bombázni kezdjenek, és el kelljen menekülnünk. Hogy mi a legrosszabb a háborúban? „Az nagyon rossz, hogy egy csomó házat lebombáznak, hogy sokan meghalnak, fiatalok és idősek is, és hogy olyan sok embernek muszáj elmenekülni otthonról. Nem értem, hogyha valakinek a legnagyobb az országa a világon, miért kell neki még egy kicsi rész? Pedig lehetne békében is élni” – foglalta össze gondolatait a hetedikes diáklány.

Petra hatodik osztályos, és naponta hallja a híreket, szüleivel együtt nézi a tévét, követi az eseményeket. Elmondta, az elején nagyon megijedt, eddig ugyanis csak a történelemtankönyvben vagy egyes olvasmányaiban találkozott a háborúval. Azt gondolta, itt a közelünkben, Európában már nem történhet soha többet háború. „Hiszen ma mindent meg lehet beszélni, ezért szerveznek konferenciákat, ezért vannak a diplomaták. Ha valamelyik országnak problémája van egy másik országgal, akkor azt megbeszélik, és megpróbálják helyrehozni, de senkit nem ölnek meg, vagy senkinek nem döntik romba a házát” – magyarázta a hatodikos lány, akinek a szülei is elmagyarázták a történteket, tudja, mivel jár a háború, azt, hogy miért menekülnek az emberek. „Mert félnek, féltik az életüket. Nem tudják, hogy hol fogadják be őket, de akkor is inkább elmennek otthonról, mert ott most nem biztonságos” – teszi hozzá, akárcsak azt, hogy nagyon sajnálja azokat a gyerekeket, akiknek a háború miatt ilyen nehézzé vált az életük.

Bármi is történjen, azt tudni fogják

Bartha Noémi két fiával sokat beszélget a háborúról, hiszen nagyon érdekli a gyerekeket, hogy mi történik a szomszédos országban. „Állandó téma nálunk, hogy kik háborúznak, és miért, mi történik azokkal, akiknek összedől a házuk, vagy miért alszanak a metróban az emberek, és miért indulnak el a városokból. Látták a hírekben, hogy sokan jönnek Romániába, így arra is kíváncsiak, hogy itt hol fognak lakni, van-e elég pénzük, mit esznek, járnak-e a gyerekek majd iskolába, hazatérnek-e, ha véget ér a háború” – magyarázta az édesanya, aki megmutatta a fiainak a térképet, beszélget velük rendszeresen az eseményekről, hogy hiteles kép alakuljon ki bennük a történtekről. „Mondtam nekik, hogy semmit nem titkolok el, bármi is történjen, azt tudni fogják, engem kérdezzenek, ha valamit hallanak, vagy látnak az interneten” – teszi hozzá.