Viszketnek az ujjbegyeim, valami érdekesről, fontosról kellene írni. Téma van bőven, forrong a világ. Javában zajlik például a Trump-Harris összecsapás, a kampány a világ legkiemelkedőbb állásának az elnyeréséért. Az állás kétségtelenül nagyon kiemelkedő, de az utóbbi években valahogy sehogy sem kerülnek igazán kiemelkedő jelöltek, sem az egyik, sem a másik oldalon. Európa is tele van problémákkal, mint kóbor kutya bogánccsal, és tőlünk keletre sem akarják a már közel ezernapos mészárlást abbahagyni. Emlékszünk még, az elején mindenki meg volt győződve, hogy csak néhány nap vagy hét lesz az egész. Minden háború blitzkriegnek indul, aztán elhúzódó katasztrófa lesz belőle...

Lenne, miről írni. Írnék, de elakadok. Szemben velem az ágon egy széncinege. Nézi, mit csinálok? Ritka eset, de a kerti asztalhoz ültem le írni, nem az íróasztalom mellett, odabenn. A sokhetes hőség után jól esik a friss levegő. Talán kicsit még túl hűvös is van, alaposan beütött ez a hidegfront. Hirtelen beszökött hozzánk is az ősz – nem csak Párizsba.

Ott ül az ágon és néz rám a széncinege. Kicsit még közelebb is tipeg hozzám. Néhány napja múlt Kisasszony napja, a fecskék mind elmentek, hirtelen megcsendesedett az eddig tőlük hangos levegő. Mi nem megyünk sehova, maradunk, én és a széncinege. Két rendet költött az idén az öreg hársfa odújában – megtette a magáét a fajért, persze ő ezt nem így látja – most pedig készül a télre, a túlélésre. Nincsenek már szigorú telek, de azért a segítség mindig jól jön: magot, faggyút és újabban az Amerikából behurcolt dióburok-fúrólégy által tönkretett diókat is betesszük nekik a kerti etetőkbe. Néha mégis van meglepetés: ritkán, de a hó betemeti a kertet, mezőt, rétet…

Hosszan néz a széncinege. Nem tudom, mi járhat a fejében, de az enyémből mindenesetre Trumpot és Harrist kiveri. Hirtelen Schmidt Egon jut eszembe. Ismerik? Az én korosztályom – 50-60 között félúton. Valószínűleg igen. Nem politikus volt, mégis legalább annyira népszerű hajdan, mint egy közkedvelt államférfi. Ornitológus volt, az Állatvilág magazin szerzője, szerkesztője. Mekkora élmény volt Ceaușescu orwelli „állatfarmjának” elszigetelt évei alatt egy-egy Magyarországról valahogyan bejuttatott Állatvilágot vagy a Természet Világát böngészni. Gyermekkoromban egyszer jutottunk ki Magyarországra, 12 éves voltam. Szüleimmel megvásároltattam magamnak Budapesten a teljes Búvárzsebkönyv sorozatot. A könyveket beraktuk a hűtőládába. A román vámos a határnál az egészet kipakolta. Egyenként belelapozott a kis könyvekbe és engem a pánik fojtogatott. Reszkettem, hogy kincseimet elkobozza, pedig csak tetszettek neki a szép, színes rajzok. Ha emberbarát nem is, természetbarát volt.

Schmidt Egon. Egy élet az élővilág tanulmányozása és a természetvédelem szolgálatában. Egy szép, hosszú élet, melyet 2009-ben Kossuth-díjjal jutalmaztak. Pedig pályája nehezen kezdődött, német származása miatt nem végezhetett egyetemet az 50-es években, autodidakta volt. Tavaly januárban halt meg, kilencvenkét évesen.

Elnézést, elkalandoztam. Közben a széncinege elrepült, biztos dolga van. Hol tartottunk? Trump, Harris, amerikai elnökválasztás? Háború? Gazdasági visszaesés? Klímaváltozás?

Hiányzik a széncinege. Biztató-bizalmaskodó friss tekintete. Egészséges ösztönei. A nyár sztárjai, repülőbajnokai a füstifecskék, a cinegéket alig látni az ágak sűrűjében. De mikor lehull a lomb, szóhoz jutnak, mindenütt ott vannak és szorosabbra vonják a kapcsolatukat az emberekkel. Közel jönnek hozzánk, ha engedjük, ha zsúfolt és zaklatott emberi életünkben észrevesszük őket.

Visszajött a széncinegém. Letelepszik újra ugyanarra a kis ágra. Csodálkozik. Csodálkozom, hogy hirtelen csak ő érdekel engem. Kedvem lenne magot szórni eléje, megetetni, de még korai, van bőven ennivaló a kertben. Később. Lesz időnk egymásra a hosszú, szürke téli hónapok alatt. Öröm nézni, ahogy fürtökben lógnak a cinegék az etetőkön: a széncinegék és bájos rokonaik, a kék- és a barátcinegék, a búbos cinkék.

Hogy november negyedikén ki nyer majd az amerikai elnökválasztáson, Trump vagy Harris, nem tudom. Meglátjuk. Ami biztos, hogy akkor már cinege barátaimat etetni fogom. Jól esik ez a bizonyosság. Nagyon fontos jóban lenni kis kerti barátainkkal, és nekik köszönhetően, saját magunkkal is.