Venezuelában az elmúlt napokban elnöki választást tartottak. Nicolas Maduro, Hugo Chavez tizenegy éve véreskezű diktátorként regnáló utódja – mint már az elmúlt választások során is – győztesnek hirdette ki magát, és ön(bizalom)telten bejelentette, hogy megkezdi harmadik, hat évre szóló elnöki mandátumát.

A nyilvánvaló választási csalás láttán forrong az ország, az összetűzéseknek már halottai is vannak, a venezuelaiak tömegesen tiltakoznak, és a világ országai közül is csak alig néhány ismerte el a választás eredményét, a legtöbben meggyőző bizonyítékokra várnak. Kína – az ország fő hitelezője – és Oroszország – a fő katonai szövetséges, akinek Venezuela karib-tengeri kikötői nagyon kellenek – siettek elismerni Maduro győzelmét. Az EU egységes fellépéssel akart a választási csalás komoly gyanúja ellen tiltakozni, azt elítélni, de nem lehetett, mert egyetlen ország megvétózta a kezdeményezést. Ez az ország Magyarország.

A sors különös kegye folytán nagyszámú venezuelai barátom és ismerősöm van. Köztük ott született és még mindig ott is élő, vagy az elmúlt években elsősorban Magyarországra visszavándorolt magyarok, de nem magyar származású venezuelai is szép számmal van közöttük. Most mindannyian döbbenten kérdik tőlem, hogy miért támogatja a magyar kormány Nicolas Madurót, a világ egyik legelvetemültebb diktátorát? A legnehezebb helyzetben azok a magyar gyökerekkel rendelkező venezuelaiak vannak, akik a magyar kormány segítségével az utóbbi években menekültek el Maduro diktatúrájából, és Magyarországon biztonságos otthonra leltek. Hálásak is nagyon a magyar kormányzatnak, de most meghasonulva nem értik, hogy ez miért falaz annak a diktatúrának, melyből segített nekik elmenekülni? Skizofrén helyzet csakugyan.

Engem is nagyon meglepett, egyben elszomorított a magyar kormány diplomáciai gesztusa, mely sokkal több annál, ugyanis határozottan érzem, hogy tettével a magyar kormány nem közvetlenül Madurót szándékozik az olcsó kőolaj és gáz reményében támogatni, ahogyan azt sokan képzelik, hanem ezzel a vétóval mindenekelőtt Kínának és Oroszországnak akar ismét imponálni, egyben a világnak is egyértelműen megüzenni, hogy melyik oldalon áll...

A gazdasági opportunizmus és a diplomáciai képmutatás csúnya dolog, de pragmatikus oka lehet annak. A Nyugat mindig felháborodik a harmadik világ diktatúráin, aztán, amennyiben az érdeke úgy kívánja, együttműködik velük. Maduro rezsimje már hosszú évek óta elszigetelt páriaként létezett, mindaddig míg el nem jött az orosz–ukrán háború és az általa előidézett energiakrízis, így Maduro majdnem szalonképes lett ismét a világ előtt, mert kell a gáz és a kőolaj.

A nemzetgazdaság működtetése érdekében az ördöggel is néha (gyakran) együtt kell működni, de attól az ördög még ördög marad. Egy határozott nemzetközi értékrendet képviselő klub, az Európai Unió tagjaként, Magyarországnak semmiképpen nem szabadna olyan álláspontot felvennie, mely megengedő a diktatúrák választási csalással kapcsolatos bevett gyakorlatával szemben. Minden diplomáciai-erkölcsi intéstől függetlenül a kőolajat adják-veszik, tudjuk, de adjunk azért annyit magunkra, hogy legalább nevezzük a rosszat rossznak, mert az.

Ez a magyar vétó nem Maduróról, és nem közvetlen gazdasági érdekről, de hosszú távú stratégiáról szól. Aki abban hisz, hogy a Nyugat hamarosan önpusztítása végstádiumába érkezik és Ázsia lesz a jövő(nk), az minden alkalmat megragad, hogy jövőbeli partnereinek bizonyítson. Ebből a perspektívából nézve nem számít már semmi, pusztán a cél szentesíti az eszközt machiavelliánus elve működik. Ez a kínaiaknak, oroszoknak biztosan tetsző vétó pontosan erről szól!

Mit mondhatnék venezuelai barátaimnak? Hogy én is mindeddig meggyőződéssel hittem abban, hogy kis népem, országom kormánya nem falaz véreskezű diktátoroknak, bármi is legyen erre az oka? Mert ez csak a nagyok előjoga? Hogy komolyan hittem, örök szabadságharcos nemzetként látva önnönmagunkat, mások szabadságra való törekvését is tiszteljük? Hogy engem is megriaszt – remélem másokat is! – anyaországom egyre tisztábban körvonalazódó, „vissza Ázsiába” projektje, mert a Nyugat összes bűnével-hibájával együtt még mindig az én világom?

Nincs mit mondanom. Többet nem tehetek, mint diktatúrát megszenvedett erdélyi magyarként, bocsánatot kérek a diktatúra fogságában szenvedő venezuelaiaktól. És szégyellem magam...

(Nyitókép forrása: euronews.com)