Csakugyan skizofrén ma a világ! Meghasadt! Az emberek mintha csak féloldalból állnának, kényszeresen bal- és jobb(fél)oldalasnak képzelik magukat. Amit a Francia Forradalom kitalált, arról – úgy látszik – a 21. század sem tud lemondani. Eredetileg ez a politikai besorolás nem volt haszontalan, de mára életszerűtlen és főleg unalmas! Fejétől büdösödik a hal: a politikai vezetők mielőtt szenvedélyesen ringbe szállnának, saját nyakukba táblát akasztanak, hadd tudja meg a világ, hogy ők akkor most jobb- vagy baloldaliak. Mintha csak e két oldalból állna a világ.

Ismerjük be, az élet dolgaiban gyakran jól jön egy kis leegyszerűsítés, de ha azt túlzásba viszik, elkerülhetetlenül a butaság és az álrend melegágyává válik, márpedig az okoseszközök korában csak úgy tobzódik az emberi csőlátás és butaság. Bal és jobb, fehér és fekete, jó és rossz. Micsoda „fejlett” érzék ez az árnyalásra? A középkorban vagyunk újra, a boszorkányok és boszorkányüldözések korában, ismét a szépen megrakott máglyák korában, egyelőre legalábbis eszmei értelemben véve, de világunk dolgait figyelve, ki tudja, ki húzza elő a gyufát? Egyebet sem ismétel folyton a mindenkori hatalom és a társadalmi média inkvizíciója, mint azt, hogy: bal, jobb, bal, jobb, bal, jobb... Mint a menetelésnél, vagy valami hajdanvolt iskolai tornaünnepélyen, ne adj isten a hadseregnél: aki mereven balban és jobban gondolkodik, az – bocsánat – nem békepárti, hanem militarista! Bal, jobb, bal, jobb, bal, jobb… Van hely, hol a bakancsok erre csattognak és vérben-sárban taposnak. Bal, jobb, bal, jobb… Kell ez nekünk?

Egy kolléga e rovat hasábjain azon sajnálkozik, sőt hevesen bosszankodik, hogy a lelőtt Ficót és nem a merénylőjét ekézi a „szabad” Nyugati sajtó. Kijelentését valamelyest költői túlzásnak érzem, de van benne valami. Én mindenesetre tovább megyek: tájainkon sem annyira az áldozatról vagy elvetélt gyilkosáról folyik a szó, sokkal inkább arról, hogy a baloldalról vagy a jobboldalról érkeztek a golyók? Kapkodunk, mint kutya a saját farka után.

Nem akarok tudományoskodni, de megjegyzem: valóban van egy jobb- és baloldali meghatározottság az emberekben, és ez nem más, mint a két agyfélteke. A bal agyfélteke a beszéd és az analitikus gondolkodás, míg a jobb elsősorban az emocionalitás, a térlátás, de a humorérzék székhelye is. Mindennek tetejébe a bal félteke a test jobb oldalát, míg a jobb a test baloldalát irányítja, ezt tessék most politikailag szétszedni és összetenni, értelmezni. Igaz, az utóbbi bő egy évszázad történelmileg nagyon úgy néz ki, mintha a limbikus rendszer, az ősi hüllőagy átvette volna az irányítást: azonnal lövünk mindenre, ami körülöttünk mozog.

Mindegy tehát, hogy valaki politikailag, esetleg csak propagandabelileg jobb- vagy baloldali, az anatómiánk és fiziológiánk egy és ugyanaz, a szélsőséges, meggyőződéses egyoldalúaknak pedig enyhébb esetben a jobb agyféltekéje, súlyosabb esetekben a limbikus rendszere a fejlettebb. Magyarán: dinoszauruszok.

Nem folytatom, ne mondja senki, hogy sértegetni akarok, nem bántok én senkit az égadta világon. Búcsúzóul, ha nem bánják, gyorsan elmondok még egy viccet. Ismerik? A székely bácsi elmegy az orvoshoz. A doktor megvizsgálja, aztán őszinte sajnálattal a szemébe mondja: „Bácsi, magának a jobb oldala hamarosan le fog bénulni”. Az öreg kellőképpen meg is szeppen, aztán benyúl a nadrágja zsebébe és furcsa mód matat. Az orvos rászól: „Mit csinál maga, jó ember?!” Az öreg válasza: „Én aztán semmit nem csinálok doktor úr! Éppen csak átteszem a baloldalra, legalább az ne sérüljön…”

Ne higgyenek azoknak, akik kizárólagosan jobb- és baloldalban gondolkodnak. Kívánom, hogy vigyázzanak a jobb- és baloldalukra egyaránt, és jól nyissák ki a szemüket, vegyék észre, milyen szépen kerek és sokoldalú a világ.

(Nyitókép forrása: Pexels)