Néhány napja az Európai Parlament megszavazta az új uniós menekültügyi és migrációs szabályozást. Több éves folyamat végére került pont, és habár nem mindenki boldog – sem a szélsőjobb, sem a szélsőbal nincs megelégedve – reméljük, használható kompromisszum és valós előrelépés született.

Felelőtlen a hajóskapitány ki hajóját veszélyesen túlterheli. Minden felvonóban írja, hány ember használhatja biztonságosan egyidőben azt. Kiszámítható ez a veszélyes szintet elérő kritikus tömeg egy ország vagy kontinens esetén? Megtelt Európa? A szélsőjobb szerint igen, és számos fóbiája mellett, klausztrofóbiában is szenved, míg a baloldal arra biztat, jöjjenek a bevándorlók, kellenek és van hely elég.

Ennek a vitának semmi értelme. Nem a lényegről szól, mindkét oldal elfogult és csak saját politikai hasznát lesi. Mindenki, ki e vita sodrába veti magát, hasznavehetetlen érvek sokaságát hozza fel, melyekből nem születik elfogadható megoldás, annál több baj és tragédia. Ez érvényes a különböző országokra és a kontinens egészére egyaránt. Hely van még bőven, de szemben egy felvonóval vagy hajóval, egy ország vagy egy kontinens nem pusztán fizikai tér, melynek teherbírását kilogrammokban vagy űrtartalomban lehetne kifejezni. Elsősorban nem fizikai, hanem kulturális tér, melyben összetett szabályok uralkodnak és bármiféle demográfiai változást csakis e kulturálisan értelmezett térben lehet megítélni.

Népességmozgás mindig is volt és lesz, különösen Európában. Ami feltűnő, hogy az európai kivándorlás visszaesett, nem annyira jelentős, mint például a 19. században – lásd az írek, a svédek vagy a székelyek esetét – viszont a kontinens kisebb-nagyobb mértékben folyamatosan a bevándorlás nyomása alatt áll a második világháború óta. A kapukat Európa nyitotta meg a török vendégmunkások meghívásával. A Marshall-terv új jövőt adott kontinensünknek, viszont a hirtelen megnőtt termelési kapacitás iránti igény biztosításához hiányzott a munkaerő. Vonatszerelvények ezrei hordták Isztambulból a munkásokat a német gyárakba. Minden jól indult, aztán az eredeti tervektől eltérően a vendégmunkások nem akartak hazamenni. Gyermekeik teljes jogú állampolgárok lettek anélkül, hogy hittek volna az államban, melyben éltek. A bevándorlók gyermekei öntudatosabbak, mint szüleik, már nem hálásak az országnak, mely befogadta őket. Anyaországukhoz képest viszonylagos anyagi jólétük csak erősítette másságuk öntudatát és megalapozta a sokat emlegetett párhuzamos társadalmak alapját. Ezekbe a párhuzamos társadalmakba integrálódnak, azokat erősítik folyamatosan az új bevándorlók, nem a befogadó országokat. Ez természetes folyamat, nem is igen lehet másként.

Mi a magyarázata a mérhetetlen naivitásnak azok részéről, akik azt hiszik, hogy a bevándorlók szépen beolvadnak? Ezen elvárásuknak az arrogancia az oka: saját kultúrájuk fensőbbrendűségébe vetett hallgatólagos hitük szerint az újonnan érkezettek önként és örömmel, ellenállás nélkül integrálódnak. Felületes bizakodásuknak a különböző kulturális háttérrel rendelkező emberek zavartalan egymás mellett élésére vonatkozólag a multikulti adott megfelelő kifejezést. Tévedtek. Az emberek, közösségek kulturális kötöttségei sokkal erősebbek, mint a túlságosan sokszínű társadalom kohéziója.

A kulturális inkompatibilitásokat a vallási ütközések tovább bonyolítják. A legtöbb bevándorlónak, bárhonnan is kerüljön Európába, van valamije, ami a Nyugatnak már alig van vagy egyáltalán nincsen: erős hitük. Európában még sokan járnak templomba, az emberek jól-rosszul követik Jézus tanítását és a politikusok jelentős része is katolikusabb a pápánál, de már nem találni olyan keresztényt, aki hitéért életét is áldozná. A hit ilyen mértékű intenzitását már rég maga mögött hagyta szekularizálódott kontinensünk, éppen ezért érthetetlen és kezelhetetlen számára minden véresen komoly vallási fellángolás.

A világ folyamatosan változik, és ezt bizonyos mértékig el kell fogadni. Másrészt, ha nem szólunk bele, mi, „régi vágású” európaiak kontinensünk megváltozásának mértékébe és a változás ütemébe, akkor hamarosan nem ismerünk rá megszokott európai környezetünkre, mely nélkül nem tudunk levegőt venni. Az európai változás mértékét és ütemét a legális bevándorlás szigorúbb szabályozásával, illetve az illegális bevándorlás drákói visszaszorításával kell szabályozni. Axiómaként ki kell mondani az Európai Unió szintjén: az illegális bevándorlás Európa fennmaradásának egyik legnagyobb veszélyeztetője.

(Nyitókép: Agerpres/EPA)