Kifütyülték Boszniában a román himnuszt a nemzeti válogatott legutóbbi világbajnoki selejtezőjén, a játékosokat lecigányozták, a vendégszurkolókat leköpködték és még a hatóságok is vegzálták. Eddig az alaphír, mondhatnánk, semmi extra, a Balkánon azért ez nem olyan ritka jelenség, lapozzunk, lépjünk szépen tovább. Igen ám, de felbőszült a derék honi futball-társadalom és nemcsak, mélyen megbántva érzi magát a többségi nemzet színe-java. Hát, hogy történhet meg ilyen, mi okból és egyáltalán, hú, de gonoszak ezek a bosnyákok! Harsogó szalagcímek jönnek szembe, hőbörgő politikusok kapkodnak levegő után, duzzognak sértődötten, kiáltanak botrányt.

Afölött legtöbben nagyvonalúan elsiklanak, hogy a megbántott, megalázott, leköpött és lecigányozott ártatlan román szurkolók olyan szerb „háborús hőst” éltető molinóval kívántak jó napot, akinek a neve a jóérzésű emberekben egyszerre kelt viszolygást és félelmet. Tetézték ezt (már nem először) a szerb nemzet éltetésével, ami megint csak nem nevezhető baráti gesztusnak.

Előrebocsátom, elítélem a lelátói agresszió minden formáját, primitívnek tartok minden olyan megnyilvánulást, ami az ellenfél megalázását, megfélemlítését szolgálja. A szurkolói nyomásgyakorlást meghatározott keretek között, civilizált módon elfogadhatónak, mi több, elvártnak tartom, hiszen nézők nélkül bármilyen sportesemény olyan, mint az étel só nélkül, ízetlen, semmitmondó, unalmas.

Ez esetben azonban ne menjünk el szó nélkül az ok okozati összefüggések mellett. Ha vendégként érkezek egy országba, legyen szó bármilyen fontos sporteseményről, akkor nem illik páros lábbal beleszállni a vendéglátóimba. Ha pedig mégis így teszek, előfordul, hogy betört fejjel távozok. Ez ilyen egyszerű, mindenki azt kapja vissza, amit ad.

Az egész történetben az egyoldalúság, pontosabban a többségi társadalmunk részéről a történtek egyoldalú értelmezése a legbosszantóbb. Míg a románok érzékenységét sértik a boszniai események, soha, egyetlen pillanatra sem gondolnak bele abba, hogy másoknak mit okoznak hasonló megnyilvánulásaik. Elég csak szűkebb pátriámban szétnézni. Az FK Csíkszereda mérkőzéseit folyamatos cirkuszok kísérték az ősz folyamán és nem, nem az elvakult székely szurkolók „vendégszeretete” hagyott kívánni valót maga után, annál inkább a látogatók udvariatlansága volt vérforraló. Na, meg a honi labdarúgó szövetség elképesztően részrehajló intézkedései. Mert amíg a csíkszeredai stadionban a játékosokat pályára kísérő gyerekekről „leszabályozták” a Székelyföld feliratú, égszínkék pólókat, addig az ideérkező ultrák bármit megengedhettek maguknak. A magyarokat ordenáré módon sértegető skandálások nem érték el a szövetség hivatalos képviselőinek ingerküszöbét, a botrányokat és károkat okozó „szurkolóktól” még gesztus jelleggel sem igyekeztek elhatárolódni a klubok. Az FK játékosait minden egyes mérkőzésen köpködő, emberi méltóságukban megalázó futball-fanatikusok közül egyetlenegyet sem vontak felelősségre, vagy neadjisten, tiltottak ki a nézőtérről.

Mert azt valamiért lehet, az más, mi csak ne érzékenykedjünk. Lapozzunk, lépjünk tovább. Ja, ha az olyan egyszerű lenne…

(Nyitókép: contact-kontakt.ro)