Vb-selejtezők: Románia már biztos a playoff-ban, Hollandia és Horvátország ünnepelne
Romániának most már végképp nem kell izgulnia a labdarúgó-világbajnoki csoportselejtezők utolsó két fordulójában, hiszen ahogyan arra számítani lehetett a Nemzetek Ligájában korábban aratott csoportgyőzelme révén már matematikailag is biztosított a pótselejtezős helye a jövő évi seregszemlére. A pénteki meccsnapon az A, a G és az L csoportok utolsó előtti fordulóját rendezik.
Mint azt írtuk, a román válogatott majd csak szombaton lép pályára a jövő évi világbajnokság európai csoportselejtezőinek utolsó előtti fordulójában. Annak a Bosznia-Hercegovinának a vendége lesz, amelyik jelenleg három ponttal előzi meg a második helyen. Noha Franciaország csütörtök esti vb-kvalifikációjával – valamint a portugálok biztos top kettes helyezésével – matematikailag is biztossá vált Mircea Lucescu legénységének pótselejtezős helye a Nemzetek Ligája által, azért az ötös második helyének megszerzése továbbra is célja a gárdának, hogy majd a második kalapból sorsolják ki a playoff-ra – és így elkerüljön néhány igen erős ellenfelet.

A Nemzetek Ligája csoportgyőzteseinek ranglistáján Románia előtt álló alakulatok közül eddig Spanyolország, Portugália, Franciaország, Anglia és Norvégia végez vb-selejtezős csoportja első két helyének egyikén, ami azt jelenti, hogy a trikolórok Németország, Wales és Csehország mögött a negyedikek, és az NL-ből épp négy alakulat jut vb-pótselejtezőre.
🚨 🇷🇴 Romania have mathematically secured spot in the UEFA qualifying Play-offs via the Nations League!
— Football Rankings (@FootRankings) November 13, 2025
❌ 🇫🇷 France are OUT of this list after securing 1st place in their qualifying group, with 🇷🇴 Romania IN! pic.twitter.com/QydTF3AZOt
Amúgy a németek pénteken a sereghajtó Luxemburg vendégei lesznek az A csoportban, míg a velük azonos pontszámmal (9) élen álló szlovákok az észak-íreket (6 pont) fogadják az utolsó előtti fordulóban. A G előjelű ötösben Hollandia már pénteken jegyet válthat a vébére, ha legyőzi idegenben a 13 ponttal második lengyeleket, míg az L csoportban Horvátország ünnepelhet az utolsó előtti fordulóban, ha legalább egy pontot gyűjt a Feröer-szigetek ellen. Ha győznek, akkor az ötösben második és pénteken szabadnapos csehek pótselejtezős helye is biztossá válik.
CSAK SAJÁT