Fajunk (kultúr)fejlődésének kezdeti szakaszán a gyűjtögető életmód dívott: élet-halál kérdése volt a mérgező bogyókat, gyümölcsöket és gombákat az ehetőktől megkülönböztetni. Biológiai túlélési szükséglet volt akkor a „jót” a „rossztól” biztonságosan megkülönböztetni. Azóta sokat fejlődött a világ.

Manapság nehezebb dolgunk van. Társadalmi médiásított, a mesterséges intelligencia által befolyásolt korunkban egyre nehezebb a „jót” a „rossztól” megkülönböztetni, pedig az emberi civilizáció mai túlfejlett szakaszában ez az egyéni vagy közösségi képesség nem annyira erkölcsi, de sokkal inkább túlélési jelentőséggel bír ismét, hiszen a jó rosszal való egyszeri összetévesztése is akár végzetes lehet a bolygónk és fajunk számára, gondoljunk csak a nukleáris háború állandóan fejünk fölött függő Damoklész-kardjára, például. A hatalmas veszélyek ellenére, manapság a valóság folyton összekeveredik a soha meg nem történt „alternatív valósággal”, a csak kitalálttal és a tendenciózusan beállított hamissággal. A krónikus hazudozás bajnokai, a volt és, sajnos, egyben a lehetséges amerikai elnökkel, Donald Trumppal az élükön, azért virulnak, mert a fejlett világ testileg-szellemileg elkényelmesedett embertömegei megunták a realitásokat, mákony és virtuális álvalóság kellenek nekik. Ezek a tömegek örömmel lemondanak az önálló gondolkodás számukra fárasztó bravúrjáról, és önként adnak fehér csekket vezéreik kezébe, nem törődve azzal a megkerülhetetlen történelmi tapasztalattal, miszerint a mindenkori hatalomnak átengedett fehér csekkeket véres kézzel szokták kitölteni végül.

Megrázó kiállítást láttam Bécs harmadik kerületének házi, kerületi múzeumában a nácikkal szembeni helyi ellenállásról. A téma nagy általánosságban ismerős volt számomra, de igazán döbbenetes volt a hajdanvolt helyi konkrétumokkal szembesülni: kiket hurcoltak el csak néhány évtizede a lépcsőházból, ahol én most lakom, illetve hány ellenállónak csapták le a fejét guillotinnal annak az épületnek a pincéjében, mely mellett évek óta gyanútlanul elmegyek. Egy korabeli szürke plakáton a náci propaganda az akasztófával büntetendő bűnöket sorolja, és legelső helyen említi, hogy „Áruló vagy ha az ellenséges rádiókat hallgatod”, egy narancssárga szórólapon pedig a „Rundfunkverbrecher sind Volksveräter” – a „rádióbűnözők a nép árulói” – rádióbűnözők alatt értsd, a tiltólistára tett idegen rádióadókat hallgató embereket – a szöveg alatt pedig szintén a lehető legsúlyosabb büntetést követelik ellenük. Ezek voltak a legsötétebb náci idők, amikor a Harmadik Birodalom már jócskán vesztésre állt, és a maradék józan esze is elment. Nem is volt olyan rég…

Álljunk meg egy pillanatra! A mai populista-radikális-szuverenista-szélsőjobbos politikusok sem tesznek egyebet, mint állandóan árulóznak. De gyakran a baloldali-liberálisok és zöldek is azt teszik. Divat szó ismét az áruló, és a férfiasság netovábbja az ellenség leárulózása, lehetőleg akkor amikor az nincs jelen. Szép kis terminológia mondhatom, de azért van fejlődés, mert a sűrű árulózás mellett akasztófát ma (még) nem emleget senki.

Én bizony hallgatom az idegen rádióadókat, nézem az internetet, több nyelven többféle beállítottságú újságot olvasok. Tájékozódom. Nem érem be egy újsággal, egy nyelvvel, és ami a legfontosabb: nem érem be a propagandával – bármilyen nyelven hangozzék is el az. Nem könnyű és időigényes a propagandát észrevenni, lebuktatni, de nem szeretem, ha hülyítenek, ezért inkább magam kezébe veszem a dolgokat és rendszeresen ellenőrzöm az eredeti forrásokat. Megdöbbent és zavar, ha észreveszem mennyire gyakran szolgálják fel a propaganda mérgezett gyümölcseit világszerte az embereknek, és ez alól sajnos a magyar nyelvű sajtó egy része sem kivétel széles e Kárpát-medencében.

A propaganda, a hatalom által egyáltalán nem önzetlenül bejáratot narratívák felvonultatása és állandó mantrázása lehet, hogy biztonságérzetet nyújt sokaknak, de ez hamis biztonságérzet. A valóság tényeit természetesen sokféleképpen lehet értelmezni, de a legfontosabb azok közvetlen vizsgálata lenne, mert az azokról szolgáltatott propagandisztikus értelmezések kritikátlan elfogadásának mindig pofára esés lesz a vége. Tudom, sajnos, hogy az előretörő mesterséges intelligencia végtelen deepfake lehetőségeinek korában egyre inkább falra hányt borsó lesz és marad az ilyesféle megállapítás. Elszomorító, hogy ide jutottunk.

(A nyitókép illusztráció: Pexels)