Június 4-én, Sanmu Chen Hong-Kong-i performanszművész kínai jelekkel az ujjával a levegőbe írta: 8964. Azután képzeletbeli bort is locsolt a földre – a gyász jeléül. Azonnal letartóztatták.

8964 – 1989. június 4. A kínaiaknak is megvan a maguk június 4-éje. Azon a kora nyári napon a katonaság lemészárolta a már hetek óta a Tienanmen – a Mennyei Béke! – terén békésen tüntető egyetemistákat, a kínai gazdasági csoda atyja, Teng Hsziao-ping hozzájárulásával. Az egyébként nagy formátumú kínai vezetőnek sajnos nem volt jobb elképzelése az egyetemi ifjúság meggyőzésére, mint a régi reflex, vagyis a követelőző egyetemistákat legéppuskáztatni. Máshol is voltak az egyetemi ifjúság „megnevelésére” hasonló próbálkozások – Iliescu elnök bányászokkal verette agyon az Egyetemi Téren a diákokat, míg Argentínában helikopterekből dobták ki őket tömegesen –, de a kínaiakat még senki nem érte utol. A hosszú tank sor elé álló, azok előhaladását átmenetileg megakadályozó Fehér Inges Férfi – írjuk nevét nagy betűkkel! – ikonikus képe a kínai diáklázadásnak.

Az utóbbi időben nagyon haverkodunk a kínaiakkal, mi több egyik-másik vezetőnk közös értékeket is felfedez az értékrendjeinkben. Nem tudom, hogy mondják kínaiul, de biztos nekik is megvan a megfelelő szólás-mondásuk, miszerint „pénz beszél, kutya ugat”. Korunk érdekessége, hogy mostanában a kutya se ugat már, ha egyszer megszólal a pénz!

Globális világgazdaságban élünk, és tetszik vagy sem a szuverenista-nacionalistáknak, üzlet az egész világ, nagyon furcsa viszont, hogy pontosan ezek az antiglobalisták üzletelnek a leginkább a kínaiakkal, ami finoman szólva ellentmondásos következetlenség, erősebben megnevezve pedig végtelenül képmutató magatartás. Nyugati-keresztény kultúránkban persze senki térde nem remeg meg a képmutatás társadalmilag elfogadott, bocsánatos bűnének vádjától, viszont érdekességképpen megjegyzem, hogy a muzulmán vallás a hipokrízist főbenjáró bűnnek tekinti.

Bocsánatos bűn-e vagy sem, nézőpont kérdése, de a kínaiakkal való üzletelésről manapság lecsúszni megbocsáthatatlannak hibának tűnik. Nem mindenhol persze, mert például Giorgia Meloni olasz miniszterelnök-asszony nemrég felmondta az Új Selyemútnak becézett kínai megaprojektben, az „Egy övezet, egy út” programban országa részvételét, szép példáját adva annak, hogy van mikor az asszony sokkal kevésbé ingatag, mint a környező országok „megingathatatlan” férfipolitikusai. Természetesen itt elsősorban azokra a politikusokra gondolok, akik Melonival fraternizálva országaik szuverenitását féltik, legalábbis állandóan ezt emlegetik, aztán tárt ajtókkal és karokkal fogadják mégis a Nagy Testvért, aki van annyira mennyeien bölcs, hogy hihetetlen mértéktartással és önuralommal eljátssza a mákszemnyi partner iránti mélységes tiszteletet.

Navigare necesse est – hajózni muszáj, mondta Gnaeus Pompeius Magnus, Julius Caesar kortársa és ellenlábasa, és szentül ezt hitték a nagy földrajzi felfedezések és a gyarmatosítás korában is. Ma azt hisszük, hogy a kínaiakkal üzletelni muszáj. Csakugyan: Kína a második legnagyobb gazdaság a világon és csak idő – rövid idő! – kérdése, hogy az első legyen. Üzleti érdekeinktől függetlenül nagyon fontos lenne jól megfontolni, hogy meddig megyünk el a kínaiakkal való haverkodásban? A józan paraszti ész azt súgja, hogy az ember a nála mérhetetlenül sokkal erősebbel csak óvatosan és mértékkel barátkozzon, mert fennáll annak a veszélye, hogy adott esetben majd nem tud a nagy haver kéréseinek nemet mondani, arról nem is beszélve, hogy a közismerten hetvenkedő székely vicc ellenére – „no, de hova temetjük majd azt a rengeteg kínait?” – nem is jó arra gondolni, mi történne velünk, ha egyszer Európa Kínával konfrontálódna?

A Nagy Testvér nem ismeri a tréfát. Sanmu Chen performanszművész csak néhány jelet írt a levegőbe és elvesztette szabadságát. Jut eszembe ismét a tengerészeihez szóló Pompeius szállóigévé vált mondása, de ezúttal a teljes mondatot idézem: „navigarre necesse est, vivere non est necesse”. Hajózni muszáj, élni nem… Ha üzletelünk is a kínaiakkal, mert muszáj (?), semmiképpen ne Pompeiust, de a német bölcsességet kövessük, mely szerint a „Leben, und leben lassen” – élni és élni hagyni – lenne követésre ajánlatos.

(Nyitókép: 正常小孩 The Originals/Facebook)