Egyes sajtóbeli híradások szerint a szélsőjobboldali pártok taroltak az EP választásokon. Ez nincsen így. Folyamatosan jönnek a véglegesülő részeredmények, melyek szuverenista-radikálisok tagadhatatlan előretörését jelzik egyik másik EU-tagállamban, viszont az EU szintjén egyáltalán nem ez történt. Nincsenek még hivatalos végeredmények, az adatok egy keveset még módosulhatnak, de néhány dolgot már egyértelműen kijelenthetünk.

Az egyesek által annyira remélt, illetve kívánt szélsőjobbos áttörés nem következett be Brüsszelben. Az Európai Konzervatívok és Reformisták, illetve az Identitás és Demokrácia EP-frakciók – melyek soraiban a radikális-nacionalista pártok képviselői ülnek – mindössze 12-14 új képviselői helyet szereztek, míg az általuk sokat bírált Európai Néppárt 8-9 új hellyel erősített, a Szociáldemokraták mindössze 2 helyett veszítettek. Összesítve: nem történt áttörés, nincs itt semmi látnivaló!

Ahol viszont van látnivaló, de nincs semmi csodálkoznivaló, az a liberálisok és a zöldek háza tája! Együttesen pillanatnyilag 42 helyet veszítettek az eljövendő 720 férőhelyes EP-ben, ami valóban óriási visszalépés a számukra, és hangjuk meg fog gyengülni. Úgy tűnik, hogy nem figyelik kellőképpen, de nem is értik az új időket, és szélsőséges zöld-progresszív programjaikat aránytalanul és irreálisan túlerőltetik. Ennek fizették meg most az árát.

Általában megállapítható, hogy az utóbbi, 2019-es EP választások óta bekövetkezett nagy csapások – Covid-járvány, ukrajnai háború, energia- és gazdasági válság – ellenére az Európai Unió sokkal teherbíróbb, mint azt gondoltuk volna. Szolid stabilitását nem sikerült megbillenteni, és ennek bizony örülni kell(ene). Ez is azt mutatja, mennyire fontos az EU, mint integratív rendszer, hiszen elemeinek akár szélsőséges kicsapongását is képes kivédeni, kiegyenlíteni. Ezek közé a látványos kilengések közé tartozik a Marine le Pen-féle Nemzeti Tömörülés első helyre kerülése Franciaországban, akárcsak a Szabadságpárt vezető helye Ausztriában, illetve az Alternative für Deutschland előretörése Németországban.

Az EU-választások nem csak az EU-ról szólnak és kiváló jelzői-előrejelzői a mindenkori nemzeti állapotoknak. Az, hogy az EU motorját képező két legnagyobb országban, Francia- és Németországban a szélsőjobb ennyire feljött, elsősorban a nemzeti eliteknek kellene komoly figyelmeztetés legyen. Macron elnök nagyon meglepte a világot, amikor urnazárás után nagy hirtelenséggel a Francia Nemzetgyűlés feloszlatását, illetve az általános parlamenti választások kiírását bejelentette. Alhatott volna azért egyet erre a dologra az elnök úr, de mivel ő is ember, illetve második, tehát utolsó mandátumának a végét tölti, és hamarosan visszavonul, megengedhette magának ezt a drasztikus lépést, mellyel a jelentős parlamenti előrelépés lehetőségét a szélsőjobbnak felkínálta.

A jelek szerint Macron elnök dühös, ezért kapkodik, a belga kormány pedig tisztességgel lemondott, míg máshol törhetetlenül optimisták vagy éppen csúnyán átkozódnak. Romániában a magát aranyáron túlértékelő szélsőjobbos párt, az AUR, a félelmeinkhez képest szerencsére alulteljesített, míg az S.O.S. pártot főnöknőjének piaci kofaáriái sem voltak képesek az EP-be bejuttatni. Magyarországon a Momentum és a Jobbik tűnik el a süllyesztőben, még ha nem is ismerik be ezt, Gyurcsányék a rossz eredményeiken csak hápognak, de a Fidesz sem veszi komolyan, hogy „árad a Tisza”.

Az eredmények még valamelyest változhatnak, de nem lesz már újabb meglepetés. Nagyon fontos, hogy az EU ismét teherbírónak bizonyult, annál is inkább, mivel egyetlen nagy veszély fenyeget: Brüsszelt ugyan nem tudták, tudják elfoglalni, de a szuverenista jobboldali radikálisok Európát attól még szétverhetik. Marine le Pen Nemzeti Tömörülése nem rég szakított az Alternative für Deuttschlanddal, de úgy, hogy még az Identitás és Demokrácia EU frakciójukból is kizáratták őket, szóval már nem barátok. Ha Marine le Pen most az előrehozott választásokkor jelentős hatalomhoz jut Franciaországban, az AfD pedig Németországban erősödik, nem kell prófétának lenni ahhoz, hogy „ódivatú” francia–német feszültségeket jelezzünk előre. Deja vu? Nem tudom, de ez az, amiről a szélsőjobbos pártok hívei és képviselői politikai matematikájukban megfeledkeznek, vagyis ezek a pártok néha tudnak ugyan osztozkodni, de soha nem igazán az összeadás hívei: belső természetük révén előbb-utóbb egymásnak esnek, nem tudnak hosszabb ideig együttműködni. 

(Nyitókép: Agerpres/EPA)