Ki a hazafi? Aki annak tartja magát. Hogy mások kit tartanak hazafinak, az gyakran nagyon bizonytalan és kétséges, idővel változik, mert a történelem mondja meg végül, hogy ki volt hazafi...

Philippe Pétain marsallt, a „verduni oroszlánt”, az első világháború hősét, akadémikust és hadügyminisztert stb. stb. a legtöbben hazafinak tartották, mikor aláírta a fegyverszünetet a Franciaországot lerohanó Harmadik Birodalommal. A franciák a megmentőjüknek tartották a marsallt és rajongtak érte, hiszen a fegyvernyugvás nélkül a németek az egész Franciaországot megszállják, és sokkal nagyobb pusztítást végeztek volna. Az akkor reménytelennek és végveszélybe sodrónak tartott ellenállás hívei, köztük de Gaulle tábornok is, nem maradtak az országban, hanem Londonba menekültek és onnan szólítottak fel az ellenállásra. Pétain nem hagyta el hazáját és próbált tenni érte. Még akkor is hazafinak tartották, amikor az elvileg „önálló” fél-Franciaország kormányával Vichyben berendezkedett és igyekezett a francia államot működtetni. Ez a működtetés nagyon hamar kimerítette a náci Németországgal való kollaboráció fogalmát, de nem is történhetett másként, hiszen aki a korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók.

A hazafi Pétain autoriter rezsimje szépen végrehajtotta a németek parancsait, beleértve több mint 70 000 zsidó deportálását is. A háború után már senki nem tartotta hazafinak a marsallt, sőt törvényszék elé állították és árulásért halálra ítélték. De Gaulle változtatta életfogytiglanra ítéletét, így végül egy Atlanti-óceáni kis szigeten halt meg 1951-ben. Pétain marsall hazafi volt és tetteinek ez, nem a gyáva kollaborálási szándék volt eredetileg a hajtórugója. Aztán az események magával ragadták és nem volt ereje velük szembefordulni. Élettörténete szépen demonstrálja, mennyire megfoghatatlan és tragikus, forgandó és történelmileg bizonytalan végkimenetelű hazafinak lenni. További példákat a végtelenségig lehetne sorolni.

Most egy egész csoport hazafi jelent meg az Európai Parlamentben! A Hazafiak Európáért EP-frakció. Szépen gyűlnek is a tagok, olyannyira, hogy néhány nap alatt az Identitás és Demokrácia (ID) csoportot teljesen kiürítették, mivel a tagok nagy többsége onnan állt át az Orbán Viktor kezdeményezte, hangzatos nevű frakcióba. Annyira sokan, hogy tulajdonképpen az ID csoportot lehetett volna egyszerűen európai patriótáknak átkeresztelni, de az természetesen nem hatott volna az újdonság erejével, márpedig a politikában – akárcsak a művészetben – elengedhetetlen motívum a captatio benevolentiae, vagyis a jóindulat, a figyelem megragadása.

A jelek szerint ez Orbánnak szépen sikerült is, és minden jogos kételkedésünk ellenére sem lehet egy elismerő fejbólintást a nemzetközi politika fenegyerekévé avanzsált magyar miniszterelnöktől megtagadni. Valóban mesteri PR-fogás ez a Patrióták Európáért! Micsoda vonzó név! Ha csak a nevet nézzük, bizony sokan szívesen be is állnának a csoportba. De kik gyülekeznek itt?

A Patrióták Európáért az európai szélsőjobb klubja. Az Osztrák Szabadságpárt, Gert Wilders holland Szabadság Pártja, a dán és a belga-flamand szélsőjobb, a spanyol VOX, és az előrehozott franciaországi választások győztesnek induló, de végül meglepetésszerűen mégis vesztes Nemzeti Tömörülése, illetve Matteo Salvini Északi-ligája a tag többek között. És persze a Fidesz. Bevallom őszintén, nem tudtam eddig a Fidesz-re mint szélsőjobboldali pártra tekinteni, ezért nem lesz könnyű ezt a (sors)fordulatot megszokni. Valószínűleg ezzel nem vagyok egyedül. Persze, mint tudjuk, az ember végül mindenhez hozzászokik…

Nem a patrióták fő célkitűzéseivel van a baj. Az illegális migráció drasztikus visszaszorításával és az eszementen felgyorsított-erőltetett európai Grean Deal visszafogásával például sokadmagammal egyetértek, viszont az ördög a részletekben rejlik – és soha nem alszik. Az önjelölt patrióták bevallott céljainak jó része, ha önmagában véve nem is, de módszereik mindenképpen riasztóak vagy elfogadhatatlanok. Egyik-másik párt kifejezetten aggasztó előtörténettel és rossz gyerekszobával rendelkezik, de mindannyian erőteljes hajlamot mutatnak a hatalom egyoldalú és egyre erőszakosabb gyakorlására, a társadalmak gátlástalan megvezetésére és manipulálására, a titkolózó, a nyilvánosságot egyre inkább kizáró, a polgárok feje fölött való politizálásra. Persze, nincsen új a nap alatt, és ezek a hatalomgyakorlási motívumok, vagy divatos kifejezéssel élve, hatalomtechnikai megoldások máshol is előfordul(hat)nak, de jelenlétük így együttesen és ezzel az intenzitással kifejezetten erre a csoportra jellemzőek. Szóhasználatukkal, hangvételükkel rossz vagy egyenesen tragikus történelmi emlékeket ébresztenek fel a csoport tagjai, és én annak örülnék, ha jövőbeli történelemkönyvek lapjain hívnák a mai szereplőket hazafiaknak ahelyett, hogy önmaguknak sajátítanák ki ezt a nagyon tiszteletreméltó és felemelő jelzőt.

(Nyitókép forrása: MTI)