High-tech próféta

Elon Muskot nem kell bemutatni senkinek, vagy talán mégis? A legutóbbi események tükrében meg kell kérdeznünk, hogy valóban ismeri-e a világ, ki is ez az Elon Musk, és mit akar?

Ameddig csak a Tesla alapító-vezérigazgatója volt, minden rendben volt vele. Zseni a javából, gondolta a világ, ráadásul a világ leggazdagabb embere – ami ugyancsak azt igazolja, hogy a pasas zseni. Amennyiben a pénzt vesszük értékelési alapul. Mert mi mást a mi korunkban?

Aztán kísérletezni kezdett, vagyis költeni kezdte a rengeteg pénzét. A SpaceX-el a Mars, mint az emberiség számára kínálkozó alternatíva felé kacsingat, amennyiben a Tesla és a hasonszőrű tiszta energiájú, világmegmentő kezdeményezések és termékek mégsem lennének képesek megmenteni a Földet. Másik merész játéktere az agyba ültetett csipek terepe, a Neuralink, mely cég látszólag humanitárius megfontolásokból született, de nyilvánvalóan hatalmas üzleti lehetőségeket rejt magában, még akkor is, ha etikailag igazi határeset, amit csinálnak. De ez nagyon gyakran így volt és van a tudományos kutatás területén, ne kérjük ezt számon Muskon, legalábbis ne szigorúbban, mint másokon.

Ez talán mind belefér. De most sokkal rázósabb terep következik. A Startlink műholdhálózattal Musk jelentősen beleszólt, beleszól az orosz–ukrán háborúba, elsősorban az ukránok oldalán. Azért mondom elsősorban, mert hírek szerint időnként az oroszoknak is juttat információt. Annak függvényében, hogy éppen hogyan ítéli meg a világ leggazdagabb embere a hadi eseményeket. Ha Musk kikapcsolná a Starlinket Ukrajna fölött, küldhetnék a világ legszofisztikáltabb fegyverzetét az országnak, internet hozzáférés nélkül teljesen használhatatlanok lennének. Egy magán cég, egy magán ember gombnyomással befolyásolhatja, sőt, akár le is állíthatná a háborút. Nem a parlamentek, kormányok, hadvezérek, de még csak nem is a diktátorok döntenek, hanem egy high-tech cég.

Elon Musk eddigi életművének a koronája, az „i” betűn ama bizonyos pont, mikor 40 milliárd dollárért – a szólásszabadság védelmezésének és zavartalan érvényesítésének szent princípiuma nevében – megvásárolta a Twittert, melyet később átnevezett a sokatmondó „X”-re. Üzletileg legrosszabb döntése volt ez Musknak, de mivel máshonnan dől a pénz, megbírja. És az X-el elsősorban nem financiális önérdeket, de nemes és egyetemes eszményeket szolgál. Legalábbis így állítja. Mint újsütetű tulajdonos, visszaengedte a legütősebb társadalmi médiára az összes addig onnan kizárt veszélyes hazudozót és uszítót – például a hírhedt Alex Johnst az Infowars-tól, hogy csak az egyik legrosszabbat említsük meg közülük –, de Donald Trump is így került vissza, ahonnan a január 6-i capitoliumi felkelésben játszott fő szerepe miatt tették ki.

Amióta Musk az X-el osztja az észt, egyre inkább beleszól a világ dolgaiba. A szabad véleménynyilvánítás élharcosának karakteres véleménye van mindenről, hozzászól az eseményekhez és gyakran befolyásolja azokat. Legutóbb azzal keltett megütközést és felháborodást, hogy az elmúlt hetekben Angliában elharapózó szélsőjobbos lázongásokkal kapcsolatban, azokkal szimpatizáló és egyesült királyságbeli polgárháborút vizionáló megjegyzéseket tett közzé. Nagy-Britannia új miniszterelnökével, Keir Starmerrel is nyilvános pengeváltásba keveredett, kettős erkölccsel vádolva Starmert, azt állítva, hogy annak kormánya kesztyűs kézzel bánik a migránsok oldalán állók tüntetéseivel, de a legkeményebb eszközökkel csap le az ezek ellen tüntetőkkel. A lázadások leverése után, gyorsított eljárással, egy-egy a társadalmi médián elhangzott uszító, felbujtó mondatért két-három éves börtönbüntetést is kiszabtak. Voltak vélemények, hogy Muskot is elő kellene állítani. A világ leggazdagabb emberét?

Musk az emberiség jótevője, az elfogulatlan zseni, a szólásszabadság kérlelhetetlen védelmezője hirtelen Trump szószólójává vált! A nem rég az X-en lezajlott kétórás Musk–Trump beszélgetés során nyilvánosan felajánlotta szolgálatait Donald Trumpnak! Ha Trump ismét elnök lesz, Musk szívesen szerepet vállalna az elnöki adminisztrációban. Igyekszik tenni is arról, hogy Trump újra elnök legyen: havi 45 millió dollárral támogatja annak választási kampányát.

Szögezzük le: Elon Musknak, mint mindenki másnak a szabad világban, joga van saját véleményét megfogalmazni. Joga van pénzét is arra költeni, amire és akire akarja, mindaddig míg nem szegi meg az érvényben lévő törvényeket. Amihez semmiképpen nincs joga – ha volt is, eljátszotta – hogy magát erkölcsi nagyságként, látnokként, esetleg prófétaként prezentálja! Pedig valami ilyesmit képzel magáról. Mint sokszorosan kiderült, Musk elveiben, eszményeiben következetlen, önzésében viszont nagyon is következetes ember. A szabadságukat megőrizni szándékozó társadalmaknak védekezniük kellene: a gyorsan változó világban megfelelő törvényekkel kellene biztosítani, hogy az ilyen minden-lében-kanál milliárdosok maradjanak csak a kaptafánál. Vannak azért próbálkozások. Mivel Musk nem tartotta be a brazíliai törvényeket – természetesen ismét csakis a szólásszabadság nevében és a cenzúra ellenében – a legfelsőbb bíróság felfüggesztette az X működését az országban. Mindaddig míg Musk tiszteletben tartja a Brazil Alkotmányt és az egyéb vonatkozó törvényeket, ahogyan Lula elnök fogalmazott. Üdítő!

(Nyitókép: Agerpres/EPA)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?