Gyermekkori emlékem, hogy az akkor még létező fuvaroslovak egyik-másika szemellenzőt, vagyis kemény bőrből készült szemtakarót viselt. Nem mindenikük, csak az érzékenyebbek közülük, az idegesebbek, akiket elviselhetetlenül megriasztott a körülöttük zajló sűrű forgalom. Így vagyunk ezzel mi is, emberek! Csak kevesen tudjuk az élet sűrűjét szemellenző nélkül elviselni, belehalnánk, ha szabadon végighordoz(hat)nánk tekintetünk a világ megfoghatatlan és felfoghatatlan gazdagságú dolgain.

Nagy butaságot olvastam Bécsben a minap, egy kamion oldalára írva. A nagy méretű festmények, illetve színházi díszletek szállítására kifejlesztett, szokatlanul magas teherautón cifra, öles betűkkel azt írta: „A kultúra kinyitja a szemed!” Hogy az üzenet még meggyőzőbb legyen, a szöveg melletti fényképen egy csinos, fiatal hölgy nyitotta tágra gyönyörű kék szemeit, és csodálkozva nézett valahová a magasba-messzeségbe. A tömeg(kultúr)turizmus felületes igényességét demonstráló szöveg üzleti szlogennek talán nem rossz, de ha csak pillanatra is belegondolunk rájövünk, értelme mennyire hamis és félrevezető. Ritkán olvastam ekkora blődséget, ahogy a bécsiek mondják. „A kultúra kinyitja a szemed!”? Éppenséggel megfordítva: a kultúra befogja a szemünk! Nem teljesen, éppen csak annyira, mint ama bizonyos lószemüveg, a szemellenző. A kultúra a mi szemellenzőnk és csak keveseknek jut ki, hogy ezt magukról letépjék. De ne gondoljunk itt semmiféle nihilizmusra.

A kultúra nem egyenlő a kulturális aktusokkal, de rajtuk keresztül nyilvánul meg a legláthatóbban. Ez csak a jéghegy csúcsa. Egy színházi előadás, egy képzőművészeti kiállítás, koncert, balett, performansz, bármi hasonló, csak kulturális aktus és nemes értelemben vett szórakozás, mely magas kulturális örömökből viszonylag csak kevesen veszik ki a részüket. A „magas kultúra” csak a felszín, a lényeg a mélyben van. Mindenkiben.

A kultúra nem a széplelkek modoros szépségimádata, legkevésbé a sznobok ijedt-steril élményhajhászata. A kultúra a kisebb-nagyobb emberi közösségek vérkeringése és metabolizmusa, de mindenekelőtt az immunrendszere. Amit a civilizáció az univerzális-globális eszköztárával látszólag olyan eredményesen kiegyenlített, csak a felszín. A mélyben véres-görcsös folyamatok zajlanak ma is, és a legcivilizáltabban futurisztikus világ díszlete mögül is kihallik néha a tam-tam dobok erős üteme.

A kultúra korlát, mankó, járókeret. A minden kultúrán kívül rekedt ember elesik és nem tud többé felállni, ugyanakkor aki mindig csak korlátokba kapaszkodik nagyon szűk ösvényen fog járni a világban. A politika is – igen, még a reálpolitika is – kulturális megrögzöttségek mentén szerveződik. A konzervatívok természetszerűleg kultúrájuk értékrendjének romlatlan, változatlan megőrzésére törekszenek, míg az elfogult nacionalisták kultúrájuk felsőbbrendűségét hiszik és hirdetik, és gátlástalanul rákényszerítenék azt az őket körülvevő világra. A másik véglet a kulturális megkötöttségektől minden áron emancipálódni akaró, azoktól elszakadó, gyökértelenül felszabadult progresszíveké, akik nem veszik észre, hogy világfelforgató és megváltó terveiknek szilárd alapot keresve, erejükből csak egy új szubkultúra kifejlesztésére futja.

A kultúra a társadalom immunrendszere: amennyiben más, idegen kultúrák elemeit nem érzékeli veszélyesnek, integrálja azokat, viszont amikor tömeges, kiterjedt és hirtelen jelentkező kulturális ráhatás ér egy társadalmat, az azonnal védekezik, feltéve ha egészséges a kulturális immunrendszere. Egyének bizonyos kockázattal, de különösebb veszély nélkül levehetik kulturális szemellenzőjüket – ez alkat és élethelyzet kérdése – viszont egy egész társadalom már nem teheti meg ugyanazt, mert ha mégis megteszi, kulturális átjáróház lesz belőle, melyből pillanatok alatt elillannak a hosszú időn keresztül konszolidálódott, jól strukturált értékek – a kulturális értékrend – és helyüket átveszi a káosz és a zűrzavar. Nyugat-Európa társadalmaiban tapasztalhatunk manapság ilyen kedvezőtlen fejleményeket, melyek káros voltát látva és megélve, értékelnünk kell a közép-kelet-európai kulturális korlátozottságot. Ama bizonyos, gyakran nagyon hasznos, szemellenzőt.

(Nyitókép forrása: assets.ltkcontent.com)