Avagy a gumiabroncs esete a víztócsa mellett álldogáló gyalogossal

Végre megjött az esős időszak, természetesen karöltve az ebből fakadó kellemetlenségekkel, és az ezeket lereagáló, a közösségi médiában közzétett visszhangokkal együtt. Egy ilyen visszhang rögtön ki is szúrta a szememet. Üdítő színfoltként tündökölt az elmúlt időszak koronavírusos, oltásos, energiakrízises, benzináras, háborús, orbángyurcsánymárkizayos posztjai között. Pedig nem volt benne semmi különös, egy banális útszéli gödörről szólt. Na meg az esővízről, amely benne összegyűlt. Illetve egy nagy sebességgel érkező gumiabroncsról, amely ha csak egy pillanatra is, de megzavarta a gödör és esővíz hidrosztatikai harmóniáját, és a dinamika törvényeinek megfelelően talpig eláztatott egy ürgét, aki utólagosan egy elfojtott indulatokról árulkodó kirohanás közepette tette közzé eme látványos fizikai szemléltető példa nem feltétlenül szakszerű leírását: „Felhívnám a mélyen tisztelt gépkocsivezetők figyelmét, hogy az esős időszakban kicsit körültekintőbben hajtsanak az amúgy is gödrökkel teli utakon, mivel egyes gödrökbe beledöccenve telespriccolják a járókelőket. A kocsi alvázát máskor is lehet mosni, mi, gyalogszerrel közlekedők nem kérünk belőle.”

Bár az elázás elszenvedőjének elvárása elsőre indokoltnak tűnhet, közlekedésbiztonsági okok miatt nem teljesíthető. Legalábbis nem mindig és nem minden áron. A gépkocsivezetőkről tudjuk, hogy ösztönösen kerülik a gödröket. A vízzel telteket különösképpen, hisz ezek mélysége ismeretlen, és senki sem veszi jó néven, ha épp egy rendőrtől kell hallania, hogy hiányzik egy kereke. Ezt inkább mi szoktuk a rendőrökre mondani.

Az is vitán felül áll, hogy a gépkocsivezetők nem alvázmosási szándékkal hajtanak a pocsolyákba, kivéve persze a szadista hajlamú agresszív idiótákat, akik direkt élvezik, hogy nemcsak húsvéthétfőn locsolhatnak. Ez fölöttébb illetlen viselkedés, és vannak országok, ahol eme tettük kihágásnak minősül.

Nyilván akadnak váratlan szituációk, amikor egy hirtelen kitérő manőver akár életet is menthet, azonban a zsúfolt városi forgalomban érthető okokból jobb az ilyesmit mellőzni, még akkor is, ha váratlanul egy vízzel telt gödörrel szembesülünk. Ha kikerülésével veszélybe sodorhatjuk magunkat, más autósokat vagy járókelőket, akkor inkább károsultak legyünk, mint károkozók. Ha pedig emiatt valaki elázik, ám legyen! Jobb így, mint hogy a vas görbüljön vagy ne adj isten, a csont törjön. Megszáradni még mindig gyorsabban és olcsóbban lehet, mint felgyógyulni.

A fröcskölésért lehet ugyan hibáztatni a sofőröket. Persze lehet hibáztatni az időjárást is, hogy mi a manónak töltötte fel vízzel a gödröket. Nyilván a gyalogostól is el lehet várni némi elővigyázatosságot, hisz egy forgalmas úton található, vízzel telt pocsolya esetében igen magas az elázás kockázata, előre borítékolható, hogy az ott álldogáló ürge nem ússza meg szárazon az esetet. Természetesen leginkább a város gazdáit lehet hibáztatni, még akkor is, ha első látszatra úgy tűnik, mintha az illető településnek nem is lennének gazdái. Pedig vannak, csakhogy ilyenkor jól elbújnak.

Abban mindnyájan megegyezhetünk, hogy a szándékos pocsolyába hajtás szemét egy dolog, és eme fölöttébb pofátlan tettet mindössze egy esetben lehet elnézni a vétkes sofőrnek. Csak egy esetben fogadhatjuk megértéssel, hogy egy kicsit szabadjára engedte a benne lakozó kisördögöt, ily módon eresztve ki a közutak minősíthetetlen állapota miatt felgyülemlett gőzt.

Gépkocsivezetők! Ha netalán rátaláltok a gidres-gödrös utakért felelős illetékesre, elöljáróra, aki történetesen épp a járdán álldogál, netalán épp egy pocsolya mellett, akkor bátran tapossatok a gázra. Hadd ázzon az ürge! Garantálom, hogy csak napok kérdése, amíg azon a helyen már nem lesz sem gödör, sem pocsolya, sem illetékes. Probléma megoldva, mindenki jól járt. Drasztikus ügyintézés, de fölöttébb hatékony. Éljünk ezzel a lehetőséggel!

(Nyitókép forrása: Pexels)