Nem valamiféle elrugaszkodásról, a terep katonaiműhold-perspektívából való szemléléséről, inkább szemszögváltásról szólna ez a szöveg: arról, hogy éles helyzetben – és most igencsak élesben zajlik minden (a hang-kép premier plán, de még a háttér is túlexponált) – nagyobb a kísértés arra, hogy idővel a diskurzus, még a sajtó beszélye is „elmeszesedjen”, a háborús retorika paneljeibe merevüljön. Konkrétan és frappáns módon kimutatható, hogy amint egy konfliktusba egyre jobban belegyalogolunk, az állandó jelzős szerkezetek hovatovább szikárabbá válnak, a szókincs elszürkül, a harcról való közlés mintegy az uniformisokhoz igazodik.

Valójában két olvasat, a pro és kontra dominálja az információs teret, ebbe alig fér bele például a letartóztatott 13–15 ezer orosz háborúellenes tüntető, az ukrán katonaköteles férfiakat határon átcsempésző maffiatagok letartóztatása. Nem újdonság, hogy a kommunikációs hadviselés legalább olyan fontos, mint amit hús-vér emberek életet oltó haditechnika bevetésével vívnak. Ezt a frontot egyelőre az ukrán rész bírja, és nem csak (vagy elsősorban nem) azért, mert az ex-színész Zelenszkij kezd mindinkább belejönni az „élőzésbe”, miközben az elnöki szerepéből egyre inkább kieső ex-kágébés Putyin képernyős produkciói egysíkúak, görcsösek, és operatőri tálalásban meglehetősen ötlettelenek.

Felülről, ha már a szemszöget említettem, jobban érzékelni a pálfordulásokat, látványosabbak az olyan mozzanatok is, mint amilyen a japán fellépés a második világháború vége óta vitatott Kuril-szigetek kérdésében, könnyebb észlelni a kínai lebegtetést és a meglepő indiai visszafogottságot, az eddig igen diszkrétnek tűnő török (közvetítői) szerepvállalást. És azt is árnyaltabban, szűrten érzékeljük, hogy milyen dinamikával pörögnek a számok a töltőállomásokon meg a valutaváltó irodák kijelzőin. A menekültkérdést is most csak a felkarolás periódusában érzékeljük, holott ez jóval összetettebb probléma, fokozódni fog, és a tartós asszisztencia más eltökéltséget, középtávú szociálpolitikákat követel. A fentről való szemügyre vétel nem ment fel a szenvedés, a cinikus élet(halál)helyzetek 1/1-es léptékének felismerésétől és a szolidaritásra való hajlamtól, nem egy hideg és hibátlannak vélt rálátást biztosít, mindössze a disztributív figyelem hatásfokának kedvez: nincs az ide-oda kapkodó tekintet zaklatottsága, idő adatik a mérlegelésre, viszonyításra.

Nem lehet nem mögéje látni a konfliktusnak, mindenki nyer a végén, csak nem tudni, hogy mi a vég, ezen még vita lesz, de a fináléban, az újjáépítés nagy bizniszei, meg a már eldöntött, vagy épp meghozandó arzenálbővítések profitőrei mindenképp a nyertesek közé sorolandók. Mi több, a tanácsadó és kiképző szegmens is jó piacra, bővülő kínálatra-keresletre nyergel.

Megint beigazolódik, illetve visszaigazolódik, hogy az agresszióban alig értelmezhető a fehér meg fekete, a tónusok és a körvonalak igen fontosak, nélkülük nincs „bigpikcsőr”, csak szakadozott, eleve részrehajlásra ítélt, felemás, tehát torzító, de annál könnyebben mantrázható narratívák.

(Címlapkép forrása: Agerpres/EPA)