Az elmúlt három évtizedben talán még sosem fogalmazott meg ennyi önkritikát a Székelyudvarhelyi RMDSZ. Igaz, ehhez kellett egy másik premier is, konkrétan az, hogy a városi szervezet – fennállása óta először – állóurnás nyílt szavazással válasszon magának elnököt.

Nyilván, a tisztújítási kampányból sem hiányozhattak a sunyi háttértárgyalások, a titkos alkuk, és akadt néhány övön aluli ütés is. Pedig az elején még lehetett remélni, hogy szavazatok beszerzéséért folytatott küzdelem megmarad egy kemény, ugyanakkor viszonylag tisztességes homokcsatának. Ahogy a Pál utcai fiúk rendezték le ügyeiket a vörösingesekkel. A gond csupán az volt, hogy a fene nagy nyitást követően a városi RMDSZ kapujánál nemcsak a szívesen látott, jó szándékú, tenni akaró személyek jelentek meg, hanem a „teljes megújulás” jegyében előbújtak az opportunisták, haszonlesők, önjelölt próféták, korábbi sérelmeikből táplálkozók, elfogult, részben korrumpált szakértők is, akik – a régi jó szokás szerint - a sárdobálásnál kevesebbel nem érték be. Köztük olyanok is, akiknek volt több-kevesebb szerepük abban, hogy a városi szervezet ebbe az áldatlan helyzetbe került. És persze kapva kaptak az alkalmon a Szövetségen kívüli szélhámos politikai kalandorok is, akik arcukon kéjes vigyorral nyugtázták, hogy immár a „segítő szándék” jegyében rúghatnak jó nagyokat az udvarhelyi RMDSZ-be. Vagy legalábbis az egyik felébe. Így el lehet mondani, hogy a politika hatalmi játszmáinak megszokott építőelemiből összerakott, mégis bizarrnak mondható kampány vezette fel az udvarhelyi tulipánosok legdemokratikusabbnak mondott tisztújítását. Fura volt látni, hogy hirtelen mindenki aggódni kezdett a városi szervezet jövőjéért, sőt, feljogosítva érezte magát, hogy kívülállóként beleszóljon egy politikai szervezet belügyeibe. Most már csak az kéne megtudni, hogy miből volt több, az eddig eltitkolt érdekekből, vagy az eddig elfojtott érzelmekből.

Nyilván ez elmúlt évek, évtizedek során az udvarhelyi RMDSZ kiérdemelt jó néhány kijózanító pofont. Amelyeket be is zsebelt, sőt, két helyhatósági választáson úgy küldték padlóra, hogy a második felocsúdás után tényleg időszerű volt kicsit átgondolni, hogy itt  komoly változtatásokra van szükség.

A zajos kampány után csend és béke lett úrrá a városon, amit a szomszédból áthallatszó fegyverropogás csak felértékelt. Két év áll az RMDSZ udvarhelyi szervezetének a rendelkezésére, hogy rendbe szedje magát. Sok a tennivaló és kevés az idő ahhoz, hogy a szervezet annyira talpra álljon, hogy 2024-ben esélye legyen a város sorsát is a kezébe venni. Ráadásul az igazán kemény munka csak onnantól kezdődhet. Ugyanis a mostani városvezetés által az udvarhelyiek számára két éve megígért álomvilág egyre inkább rémálommá válik, és csak remélni lehet, hogy mire a tulipán Székelyudvarhelyen is virágba borul, nem csak arra lesz jó, hogy kivigyék a temetőbe, és elhelyezzék az udvarhelyi jólét sírjára.

(Nyitókép: Gábos Albin)