Mindjárt eloszlatok egy cím sugallta értelmezést. Nem. Soha nem találkoztam Brigitte Bardot-val. És nem is nagyon bánom.

Azt viszont nagyon bánnám, ha Bíró Bélával nem hoz össze a sors.

Először középiskolában találkoztam vele. Egy éjszaka, egy fektemben kiolvastam a Tragédia tragikuma című könyvét. Kicsoda ez az ember, aki 1984-ben nem palástolja véleményét Sütő András drámáiról? Kicsoda, aki megérinti, megmozgatja az olvasó kognitív szféráját? Aki úgy fogalmazza meg bírálatát, hogy mindvégig kiérződik, nem akarja sárba taposni sem az elemzett életművet, sem a szerzőt? Aki egzakt tudósokra jellemző precizitással fogalmaz, mégis érzelmeket kelt olvasójában?

Több mint fél évtizeddel később találkoztunk Bíró Bélával, immár a Brassói Lapok munkatársaiként. Idősebb kollégáim is nagy tisztelettel viseltettek iránta, az írásait gyakran megvitattuk, sokszor hivatkoztunk rájuk.

Bíró Béla írásait olvasni valóban élményszámba ment. A kilencvenes években egyre inkább elhatalmasodó gondolati és nyelvi panelek helyett fontos, hasznos megállapításokat tett közzé, nem törődött a konvenciókkal, a tabukkal, lassan beletörődött abba is, hogy haladó elvei, álmai miatt sokan árulónak nevezték. Mert hitt az interkulturális párbeszéd, a magyar–román dialógus egyedül üdvözítő voltában, románbérencként akarták lejáratni. Később megveszekedett liberálisként. Manapság eszement jobboldaliként.

Pedig Bíró Béla nem mozdult jottányit sem balra vagy jobbra. Következetesen kitartott nézetei mellett, miközben sokan nyergeltek át innen oda, onnan ide. Csakhogy Bíró Béla tud valamit, amit kevesen tudnak: elemezni nem csupán a környező világot, hanem ellenőrizni is korábbi elméleteit, elismerni, ha ő hibázott, ha feltevései hibádztak. És újragondolni azokat. Az indoktrinált tanok hirdetői ezt hogyan is tudnák megérteni, hogyan is tudnák megbocsájtani?

Frissen megjelent esszé és kommentár kötetében (Bíró Béla: Időgyulladás – Kolozsvári Művelődési Egyesület, 2021) megvallja, hogy voltaképpen a Brassói Lapoknál érett újságíróvá. Akkor, amikor őt elárulták illúziói, a polgári radikális Brassói Lapok által tudatosított demokratikus elveihez próbált hűséges maradni.

Ma – a tekintélyes életmű birtokában – úgy véli, hogy az emberi természet egyik legértékesebb vonása a jobbra, szebbre, nemesebbre való törekvés. Bíró Béla írásaiban tetten érhető konzervatívizmusa nem tagadja a változás szükségességét, de ragaszkodik ahhoz, és igyekszik másokat is meggyőzni, hogy ki-ki inkább a bölcs középutat válassza a változás merev elutasítása és túlságosan könnyű elfogadása közt. Bíró Béla emberideálját, a szerző habitusát is Michael Oakeshot írja le a legtalálóbban: olyan, aki „inkább választja az ismerőst, mint az ismeretlent, a kipróbáltat, mint a kipróbálatlant, a tényt, mint a vágyálmot, a ténylegeset, mint a lehetségest, a korlátozottat, mint a határtalant, a közelit, mint a távolit, az elégségest, mint a pazarló bőséget, a megfelelőt, mint a tökéletest, a mai nevetést, mint a mennyei boldogságot.” Azt viszont Bír Béla határozottan kijelenti, hozzáfűzi, hogy ugyanúgy elutasítja az idegengyűlöletet, mint az örökség és haza (manapság oly gyakori) megtagadását.

Bíró Béla hiteles szerző a mai bizonytalan szellemi régiójában az újságírásnak.

Ma 75 éves.

Isten éltesse, hogy még sokszor megörvendeztessen, megörvendeztesse, felháborítsa, elgondolkoztassa olvasóit heti randevúinkkal a Maszol oldalán!

(Nyitókép: Léphaft Pál rajza)