Maszol: ezek voltak a legfontosabb véleménycikkeink 2021-ben

Ha egy kínai rosszat akar kívánni a másiknak, azt mondja neki: élj érdekes időkben! Azaz olyan nyugtalan időszakban, amikor hiányzik a béke, a stabilitás. Ki volna az, aki kétségbe vonná, hogy most ilyen érdekes időkben élünk? Nem véletlen, hogy jegyzetíróink ki-ki a maga vérmérséklete, kultúrája szerint éli meg, magyarázza és kommentálja.

Az elmúlt év a mirigy esztendeje volt, racionálisan nehezen magyarázható események, irracionális hatósági döntések sorozata. Számos véleményt olvashattak a társadalmat mélyen megosztó oltáskampányról pró és kontra. Volt, aki személyes történetét mesélte el, betegsége napjaiban kikristályosodott gondolatait osztotta meg. Másréti Kató Zoltán elfogadja, hogy az oltásellenességnek is hangot lehet adni, ha megfelelő hangnemben beszélnek az antivakcinisták. De – mint írja – „az oltásellenesek viszont nem így beszélnek. Ők nem az egyik vagy a másik oltásban, hanem magában a vakcinálási eljárásban, mint járvány-megelőzési módszerben kételkednek, azt utasítják el. Ez pedig abszurdum. Azért abszurdum, mert az elmúlt két évszázadban a vakcinálási eljárások számtalanszor bizonyították eredményességüket. Olyan borzalmas betegséget sikerült a földről teljesen kiirtani, mint a fekete himlő, és sok más fertőző betegség jelentősen visszaszorult.”

Az év egyik legolvasottabb jegyzetében Szász Csaba rezignáltan állapítja meg, hogy „a szegénységi mellé, kaptunk egy butasági igazolványt is. Én legszívesebben elrejteném ezt, mélyen a tulipános ládám fenekére, de hiába minden, mert a közösségi média kommenszekcióiban mindig akad valaki, aki büszkén lobogtatja, hogy neki mije van.”

A nyár végén kezdődött kormányválság is élénken foglalkoztatta szerzőinket. Miként annak feloldása is, mert megoldás aligha körvonalazódott. Rostás-Péter István szerint „az épp zajló kísérletnek volt egy ködbe vesző elődje, úgy hívták a koktélt mindközönségesen, hogy USL. Aránylag hamar kihörpöltük, ezért csak a szakavatottak mesélhetnek arról, milyen utóíz-hagyatéka volt, s mivel járt a kijózanodás.”

Noha a fősodrú média egyre kevesebb helyet szentel a külpolitikának, Bíró Béla árgus szemekkel figyelte, mi történik az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Németországban. Fontos következtetéseket vont le számunkra, erdélyi magyarok számára is. Amit nehezményezett, az a viták hiánya, a dilemmák tagadása.

„A globalizáció lelkes híveinek most kell szembenézniük azzal, hogy a világ egységesülésének nem csak előnyei, de súlyos hátrányai is lehetnek. Bizonyos gazdasági folyamatok átláthatatlanná válnak. Minden váratlan fejlemény (lásd világjárvány, kereskedelmi háborúk, politikai ellentétek) világméretű zavarokat okozhat. Növekszik az egyes államok kiszolgáltatottsága. A három nagy: Amerika, Kína és Oroszország gazdasági háborúi könnyen az egész világgazdaságot káoszba taszíthatják.”

Egy kissé már a jövő évre kacsintott Benedek-Székedy Sándor, aki nem annyira az idei, mint a 2022-es év (felmelegített) fontos témáját vetítette elő. „Melyik az az autonómiaforma, amelyik a kisebbségekre vonatkozik, mégsem kap szívrohamot tőle mindegyik román politikus? Ez a kérdés a tizenhat éve várt kisebbségi törvény tervezetének újbóli emlegetése kapcsán jutott eszembe. A válasz: a kulturális autonómia, amelyet az említett jogszabály szabályozna” – írta.

Higgyék el, kedves Olvasók, nem könnyű a jegyzetírók dolga manapság, amikor a társadalom nemcsak politikai kérdésekben megosztott, hanem orvosi kérdésekben is. Megkapják naponta, hogy bértollnokok, lefizetett megmondóemberek, ám ennek ellenére színt vallanak fontos kérdésekben. Nem azért, hogy vakon kövessék őket, hanem azért, hogy gondolatokat keltsenek, érzelmeket tápláljanak.

Szilvási Lajossal együtt vallják: van a régi kínai átok, élj érdekes időkben. Te azt mondod, rohadt élet. Én azt mondom, érdekes idők. Beleszülettünk, ezt kell élnünk.

A véleményrovat szerzői nevében is kívánok boldog új évet. Mi megpróbáljuk, ha rohadt is lesz, megismerhetővé, elviselhetővé tenni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kimaradt?