Jó hírem van, mindenekelőtt a saját magam számára: szerencsésen átestem a Covidon! A karantén legutolsó napján megfogalmaznék néhány gondolatot.

Nagyon vártam, hogy a koronavírus elleni oltás meglegyen, és ahogy megjelent, azonnal éltem a lehetőséggel, hogy magamat beoltassam. Ráadásul büszkeséggel töltött el, hogy Karikó Katalin személyében egy magyar kutató is kivette oroszlánrészét a járvány megfékezésében. Most mégis, a két oltás ellenére, elkaptam a betegséget. No, ugye, mondhatnák elégedetten az oltásellenesek. Én azt mondom: a legújabb adatok szerint a vakcina, melyet bekaptam 75 százalékos védelmet nyújt a koronavírus delta variánsa ellen. Én a fennmaradó 25 százalékba kerültem. Ennyi.

Ma kétféle ember van a világon: a beoltott és a be nem oltott ember. Országa válogatja, különböző arányban, de mindenütt ott vannak az oltásellenesek.

Természettudományos beállítottságú ember lévén, hajlamos vagyok hinni az adatokban, még akkor is, ha az oltásellenesekhez hasonlóan én is tisztában vagyok azzal, hogy a különböző kormányok pillanatnyi szükségleteiknek megfelelően hajlamosak kisebb-nagyobb mértékben kozmetikázni az adatokat. Ott vannak a független adatközlő fórumok – az egyik legjobb a www.ourworldindata.org –, azokról érdemes informálódni. Az oltásellenesekhez hasonlóan elfogadom azt is, hogy a Big Pharma, a nagy gyógyszercégek kihasználják a világjárványt bevételeik megnövelésére. Azt is látom, hogy az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) egyáltalán nem állt, és áll a helyzet magaslatán, de még a nemzetközi tudományosság sem úgy teljesített, mint azt elvártuk volna. Manapság nyilvánvalóbb, mint valaha, hogy a kutatások finanszírozásán keresztül a kapitalista rendszer túszul ejtette, fogva tartja a tudományt.

Mégis oltáspárti vagyok! Nagyon egyszerű okból kifolyólag: nem dobom ki a fürdővízzel együtt a gyermeket! Az oltásellenesek, ha felelős módon beszélnének, azt mondanák: nem hiszek a kormányomnak, hogy ez vagy az az oltás megfelelő, vagy nem hiszek a gyógyszervállalatnak, hogy ez vagy az az oltásuk hatékony. Meg lehet szervezni, a demokratikus országokban nincs akadálya, az oltások előállításának és alkalmazásának a társadalmi ellenőrzését megerősíteni. Erre a civil szféra a legalkalmasabb. Az oltásellenesek viszont nem így beszélnek. Ők nem az egyik vagy a másik oltásban, hanem magában a vakcinálási eljárásban, mint járvány-megelőzési módszerben kételkednek, azt utasítják el. Ez pedig abszurdum. Azért abszurdum, mert az elmúlt két évszázadban a vakcinálási eljárások számtalanszor bizonyították eredményességüket. Olyan borzalmas betegséget sikerült a földről teljesen kiirtani, mint a fekete himlő, és sok más fertőző betegség jelentősen visszaszorult.

Beoltottak és nem beoltottak. A beoltottak meggyőződéssel hisznek a vakcina szükségességében, vagy legalább egy hitelt érdemlő személyiség szavában, aki oltakozásra biztatja őket. Ez biztonságérzetet ad nekik. A lakosok kötelező, általános beoltását – a 18. életév felett – mindezidáig csak Türkmenisztán rendelte el, folyó év júliusában (a Reuters jelentése alapján). Sok ország csak egyes foglalkoztatási csoportoknak írja elő a koronavírus elleni kötelező oltást. Az idősotthonok vagy az egészségügy dolgozói, a rendőrség vagy a tanügy a leggyakoribb ilyen csoportok.

A be nem oltottak csoportja sokkal változatosabb. Messze legnagyobb hányaduk szívesen oltakozna, de a Harmadik Világ lakójaként nem jut hozzá a vakcinához. Sokfelé olyan országban is nagy a be nem oltottak aránya, ahol lenne elég vakcina. Itt a közömbösség, a rosszul informáltság és az általános bizalmatlanság nem kedvez az oltakozásnak, de a helyi kulturális adottságok sem. Kelet-Európában például nincs hagyománya a „megelőzés kultúrájának”. A bajt ott csak akkor próbálják kezelni – mindig az utolsó pillanatban –, amikor az már bekövetkezett. Tudatosan vagy tudattalanul, a fatalizmus és a konformizmus is jelentős mozgatórugók itt. „Ahogy Isten elrendelte…”, vagy: „ami sorsod könyvében írva vagyon...” stb. A konformizmus még erőteljesebben működik: ha a családfő szerint az oltás szükségtelen, sőt rossz, a többi családtag sem oltakozik. Ha a szomszédok nem oltakoznak, más sem fog, ha a felszeg nem oltakozik, az alszeg sem fogja kérni a vakcinát. A fatalizmus könnyen elintézhető: „segíts magadon és Isten is megsegít!” Megvan a vakcina – miért nem segítünk hát magunkon? A konformizmus már bonyolultabb dolog, mert nehéz időkben a közösség összezárása, az emberek „vak” egymáskövetése akár élet- és közösségmentő is lehet. Sajnos, az ellenkezője is előfordulhat.

Kinek, minek hisznek az emberek? A tömegesen nem oltakozó régiókban nem a nemzetközi sajtóra, nem az Egészségügyi Világszervezetre, nem a bizonyító erejű világstatisztikákra, hanem az egyházra, a családfőkre és a helyi vezetőkre hallgatnak az emberek. Tény, hogy meglepően nagy passzivitást kell legyőzni, mert sokfelé a népszerű politikusok vagy kiemelkedő egyházi személyek többszöri felhívására sem jött meg az oltakozási kedv.

A fejlett világ nagyvárosaiban is veszélyes folyamatok beindulásának lehetünk tanúi: mikor a korlátoltság a hatalomvággyal egyesül! Egyesek politikai tőkét kovácsolnak maguknak az oltásellenességből. Számtalan tüntetés zavarja meg az emberek életét, melyekbe a szabadságjogokért tüntető polgárok mellett nagyon sok szélsőséges elem keveredik. Az oltásellenesség számukra csak ürügy és alkalom, hogy fejüket újra felüthessék.

A koronavírus-járvány az utóbbi idők egyik legnehezebb etikai-jogi kérdését veti fel: amennyiben a járvány drasztikusan felerősödik, az oltásokról pedig végképp bebizonyosodik, hogy az egyetlen hatékony eszköz a kataklizma elkerülésére – a számtalan csatornán beérkező tudományos adatok mind ebbe az irányba mutatnak! – be lehet-e, be kell-e vezetni a kötelező oltást?

Mert hol a határ? Meddig kell győzködni az oltáselleneseket? Meg lehet-e őket győzni egyáltalán? Sokuk szabadságjogokat emleget, de jogában áll-e bárkinek az egyetlen eszközt megtagadni, mellyel a járványt meg lehet állítani? A szabadságjogok kollektív jogok, csak akkor működnek, ha a társadalom elismeri és betartatja őket. Amennyiben a társadalom kimondja, hogy a járvány ellen az oltásokkal vesszük fel a harcot, aki nem oltakozik, az a járvány terjedését segíti elő, és mint ilyen a közösség túlélési esélyei ellen cselekszik. Bármi is legyen a motivációjuk, az oltásellenesek a járványtól szenvedő közösségük, teljes társadalmuk egészségi állapotával és túlélési esélyeivel szembeni érzéketlenségről és mélységes tiszteletlenségről tesznek tanúságot, ilyen körülmények között pedig milyen jogon követelik bármiféle természetű jogaik tiszteletben tartását?

Ami a betegséget illeti, legtöbben abban a félrevezető sebezhetetlenségi mítoszban hisznek, abban a tévhitben élnek miszerint „velem ilyesmi nem történhet meg!” De igen…

(Nyitókép forrása: Agerpres)