Így látják 2021-et és ezzel várják a 2022-es esztendőt a Maszol publicistái
Bíró Béla: Ingatag remény
A tavalyi esztendő a remény felbuzdulásainak és az aggodalom újra és újra kiújuló rohamainak a váltakozását jelentette. Kezdetben abban reménykedtünk, hogy jönnek a vakcinák és a nyájimmunitás végérvényesen véget vet a járványnak. Aztán kiderült, hogy nincs elegendő vakcina, van helyette viszont posztmodern zűrzavar. Aztán jöttek a mutációk, melyekre kezdetben kevesen számítottak (bár lehetett volna). Lassan már az ötödik hullámnál tartunk. És ismét pislákol a remény. Hogy az új, ártatlanabbnak tűnő és minden korábbinál szaporább vírus, miután végigtrappol az egész emberiségen, végre mindannyian immunissá válunk. Legalábbis az eddig ismert változatokra. Mert a mutánsok minél többünkben vernek tanyát, annál nagyobb valószínűséggel mutálódnak. De maradjunk a reménynél. Az omikron olyannyira gyors lesz, hogy mutálódni sem nagyon marad már ideje…
Sajnos, a járvány bebizonyította, hogy nem csak a vírus túl intelligens, de mi, emberek is túl ostobák vagyunk. Sokan nem csak az oltások hatékonyságát tagadják, de egyenesen bennük látják az igazi veszélyt.
Kapcsolódó
Ezért aztán meg sem lepődhettünk azon, hogy a gazdaságot megbénító, emberek millióit elpusztító, nehezen kivívott szabadságjogainkat felfüggeszttető világjárvány árnyékában sem szűnnek a nemzetközi konfliktusok. Kína minden erejét megfeszítve azon munkálkodik, hogy – legalább atomarzenáljában – utolérje az Amerikai Egyesült Államokat. A gazdasági versenyben mindinkább lemaradó Amerika pedig ellencsapásul Ausztráliával és az Egyesült Királysággal társulva igyekszik gazdasági és katonailag blokád alá vonni ellenfelét.
Oroszország irdatlan mennyiségű hadianyagot és katonát halmoz fel keleti határain, hogy Ukrajna NATO-csatlakozását (magyarán önmaga végleges bekerítését) megakadályozza. S időközben – kampányok ide vagy oda – tovább folyik a környezet szennyezése, hiszen a „katonai biztonság” maga is mind energiaigényesebb fegyverkezési hajszába sodor mindannyiunkat. Igaz, a világjárvány legalább ezt, azaz a környezetszennyezést „segített” némileg mérsékelni.
Ami meg a következő esztendőt illeti, annak kilátásaitól sem perdülhetünk táncra. Egy ideig még bizonyosan folytatódni fog a nyugati világ balra tolódása. S hogy ez mit is jelent valójában, azt az új német külügyminiszter, Annalora Baerbock némely kijelentései sugallhatják. A harcias hölgy nézetei szerint a külpolitikát „belpolitikaivá kell változtatni”. S az ötletet nem a kisujjából szopja. A nemzetközi ellentéteket az amerikai belpolitika mintájára kibékíthetetlenné (azaz polgárháborússá) kell fokozni. Magyarán: a több évtizedes amerikai tesze-tosza boldogtalankodás után győzelemre kell végre vinni az egyetlen és kizárólagos igazságot. Az épp lezáruló esztendő alaposan megaljazott ennek a törekvésnek. Egyesek az atomháborútól sem látszanak visszariadni. Arról próbálják önmagukat és szövetségeseiket meggyőzni, hogy kizárólag a meglepetés, az úgynevezett első csapás a döntő…
Igaz, van komolyan vehető vigasz is. Idehaza meg világszerte. A román politikát az irányíthatatlanság kényszerítheti rá arra, hogy végre valóban a kompromisszumok útját válassza. S Amerikában és Németországban is (egyfajta végsőnek látszó győzelem után) reményteli fordulat látszik szárba szökni. Szemmel láthatóan erodálódik a rendszer. Biden működése lassan már a nevetségesség határát súrolja. S Friedrich Merz személyében Németországban is megjelent a működőképesnek ígérkező konzervatív alternatíva. Olaszországban is érlelődik valamiféle fordulat. A V4-ek csupán ragaszkodnak korábbi elképzeléseikhez. S ez az irány a Nyugat, illetve az orosz és a kínai alternatív törekvések humanizálódását és a Kelet–Nyugat közti feszültségek mérséklődését is elősegítheti.
Így legyen!
Benedek-Székedy Sándor: Bizalom és állásfoglalási kényszer
Ez az év egy bizalmi próbatétel volt, arról szólt, hogy mennyire bíznak az emberek a hatalomban és a tudomány vívmányaiban. Jól látszott az, amit a járvány előtt is tudhattunk, vagyis hogy a volt szocialista országokban a közbizalom jóval alacsonyabb, mint Európa nyugati felében. A több évtizednyi kommunizmus és az elmúlt harminc év közélete ismét egy vasfüggönyt rajzolt a térképre, az egykori két blokk államai közé... Bebizonyosodott: keleten a helyzet változatlan, az elit szinte már reménytelenül eljátszotta a hitelét a népnél, és ez most eléggé visszaütött.
Ennek kapcsán nekem is a népszerű streaming-szolgáltató egyik aktuális filmje jut eszembe (címe: Ne nézz fel!). A napokban rengeteg kritikát meg bejegyzést lehetett erről olvasni, és hogy én se maradjak ki a sorból, megjegyezném, hogy a film szerintem nem tör pálcát egyértelműen csak az egyik tábor fölött. Az „Ember, ébredj fel, ne hagyd magad megvezetni!”-típusú, lázadó szellemű dalszövegekhez hasonlóan itt is mindenki a saját felfogása szerint értelmezheti, hogy mit akart a költő, vagyis hogy ki az, aki fel akar nézni a közelgő, a Földbe becsapódni készülő üstökösre, és ki az, aki csak azért is előreszegett fejjel megy. Akik a „Ne nézz fel!” szlogen ellenére felnéznek az égre, azok „az igazságot” akarják látni – és itt mindkét tábor a saját igazságára gondolhat.
Kapcsolódó
A bizalom próbatétele mellett az idei esztendő másik fő jellemvonása, hogy állásfoglalásra kényszerített mindenkit. Korábban nem igazán vesztek össze emberek világmagyarázatokon, összeesküvés-elméleteken (inkább csak egyetértően bólogattak egymásnak), például hogy földönkívüliek építették-e a piramisokat, vagy hogy mérgeznek-e minket repülőgépekről. A jelenlegi helyzetben viszont nem csupán elmélkedni és jót beszélgetni lehetett erről, hanem felülről nyomást gyakoroltak mindenkire, hogy cselekedjen, és ez sok helyen agresszív ellenállásba ütközött.
Amíg ezzel voltunk elfoglalva, el is telt 2021. Az összes többi ügy jóval kevesebb figyelmet kapott, vagy a fentiek szerint sajátos magyarázatokat kapott.
És a prófécia 2022-re.
Kérem az Olvasót, ne fogadjon arra, amit írni fogok. Mindenesetre reménykedem, hogy jövőre sikerül magunk mögött hagyni a világjárványt – tudósok fejtegetései nyomán abban bízom, hogy egyre kevésbé veszélyes vírusváltozatok terjednek el, kiszorítva a korábbi variánsokat, és ez véget vet a pandémiának. Ha az immunizálás vakcinákkal nem megy hosszú távon, akkor a lakosság átfertőződésével szerzett nyájimmunitással leszünk túl rajta, és – ahogyan Rusvai Miklós virológus fejtegette párszor – mindez szabályozottan, remélhetőleg az egészségügyi rendszer leterhelése nélkül történik majd.
Persze engem se került el az az információ, hogy sokan egy titkos forgatókönyvről szereztek tudomást, amely szerint ez az egész „színjáték” 2024-ig – mások szerint 2030-ig! – tart, előkészítve a Nagy Újraindítást, illetve az új világrendet. De engedjék meg, hogy kételkedjem abban, hogy mindezt megtudhatták. Sajnos abban biztos vagyok, hogy az alternatív valóságban élők jövőre is fárasztani fognak az okoskodásaikkal. Úgy látszik, ez az egy állandó.
Abban is bízom – mert bízni akarok –, hogy győz a józanész, és nem tör ki konfliktus Oroszország meg a NATO között. Ez igazából egyik félnek sem érdeke, és remélem, csak erőfitogtatásról van szó. Talán ezzel is összefüggésben, az energiaárak csökkenéséről ugyancsak álmodozom. Az alternatív energiák, elektromos autók további térhódítására szintén számítok, mert a világ nem állhat meg. Hiszem, hogy az emberiség, a sok rossz ellenére, mindig talál megoldást, és jobb irányba viszi a világot, így az előttünk álló évben is.
Ezenkívül muszáj hinnem abban is, hogy Románia ezúttal nem baltázza el, tényleg sikerül lehívnia a sok milliárd euró túlnyomó részét, amit az unió utalna, és már jövőre nagyot lépünk ebbe az irányba. Reményeim szerint a kormány maradéktalanul betartja a kormányprogramjában foglaltakat, így az ország csakis szépülni és épülni fog, 2022-ben és a későbbi években egyaránt.
És ha az országra vonatkozó próféciámat olvasva Önök azt kérdezik, hogy ugye viccelek, a válaszom: nem én kezdtem.
Másréti Kató Zoltán: Nem én kezdtem viccelni
Az ember év végén mérlegel, számot vet, egyben igyekszik a jövőbe látni. Nem tudom melyik a nehezebb? Az biztos: a múlttal elszámolni van annyira nehéz, mint a jövő titkait firtatni.
Ha tehetném, én két dolgot tennék mérlegre 2021 végén – a szó szoros értelmében: az év folyamán elgazolt összes élelmiszert, illetve az év folyamán világszinten ledöntött szobrokat. Az elsőt akár családi szinten is meg lehet próbálni, de lehet folytatni a várossal vagy országgal, melyben élünk, egészen világszintig. Ezen mennyiség közvetlen összefüggést mutat aközött, hogy mit mondunk és mit cselekszünk mi, emberek. A kidobott élelmiszerek mennyisége az általános családi és társadalmi helyzetre, illetve a civil és kormányzati ígéretekre és fogadkozásokra kivetítve egy adott társadalom képmutatási-indexét adná. Érdekes mutató lenne! Ami a kidöntött szobrok bronzának-gránitjának össztömegét illeti: a cancel culture előrehaladásának irányára és mértékére lehetne belőle következtetni. Gondoltuk volna, hogy kilogrammban ennyi mindent ki lehet fejezni?!
Kapcsolódó
Mit jósolok 2022-re? Romániában viszonylagos csendet. A nagykoalíció, mint egy szerelemnélküli érdekházasság, egy (jó) darabig fennmarad. Hogy mennyire működik majd jól? Erre már nem mernék sem megesküdni, sem fogadni. Magyarországon csúnya kampány, zűrös választások lesznek. Nem tesz jót a neurotikus magyar társadalomnak ez a politikailag felpörgetett „élet-halál” harc. Hogy ki nyer majd, nem tudom, de bárki legyen is a győztes, Magyarország nem erősödni, de gyengülni fog. És a világ? Nem kétséges, Putyin lerohanja Ukrajnát, a Nyugat pedig felháborodik, egyben megjuhászkodik. Amiben nem vagyok biztos, mégsem lepne meg, ha jövő év valamelyik reggelén arra ébrednénk, hogy Kína lerohanta Tajwant! Ez olyan világszintű status quo-változást jelentene, hogy ezt most még továbbgondolni sem lehet...
Szász Csaba: A debilitás éve volt
Ha 2020 a járvány éve volt, akkor 2021-et joggal nevezhetjük a vakcina évének. De ez így túl egyszerű lenne. A leköszönő esztendő sokkal több volt ennél. Nevezhetjük a kommentek évének. Amikor az online térben megjelent újságcikkek leredukálódtak gyenge kis előszóvá, amolyan felvezetővé, legjobb esetben is megkérdőjelezett hangadóvá az azt követő esztelen kommentháborúnak. De nevezhetjük 2021-et A Nagy Tükör évének. Annak a Nagy Tükörnek, amit a társadalmunk elé helyeztek, hogy saját szemünkkel láthassuk, milyenek is vagyunk valójában. Akadtak, akik elszörnyedtek a realitás tükörképén. De többen voltak azok, akik nem igazán tudták értelmezni a látottakat. Vagy félreértelmezték. De volt véleményük és hangoztatták is agyba-főbe. Akinek meg nem volt, az összegyúrt egyet mások véleményéből, és azt kürtölte világgá. Ellentmondást nem tűrő hangon. Többen tiltakoztak a Tükör ellen, nem javasolták a szemügyre vételét. Mások veszélyt, manipulációt, félrevezetést szimatoltak, sőt olyanok is akadtak, akik letagadták a létezését.
Ha valaki a tökéletes évösszegzőt keresi, annak a Ne nézz fel! című filmet ajánlom. Adam McKay világsztárokkal teletömött szatírája kíméletlenül tálalja a rossz hírt, miszerint az apokalipszist nem egy bolygógyilkos égitest, hanem az emberi hülyeség fogja elhozni. Minden benne van a filmben, amivel 2021-ben szembesültünk: a nemtörődő, saját, kicsinyes céljait üldöző politikusok (lásd romániai kormányalakítás), a (közösségi) média véleményformáló böszmesége, és úgy általában az emberi nyáj ostobasága.
Kapcsolódó
Személy szerint nem vártam túl sokat 2021-től, de amit igen, azt többnyire megkaptam: olimpiát, foci Eb-t, várva várt filmpremiereket, sőt ráadásként kaptam egy unokát, és több kipipált sort a bakancslistámon. A gondok máshol vannak. Tavaly ilyenkor azt írtam, hogy a két minisztert és egy miniszterelnök-helyettest adó Hargita megye rohamos fejlődésnek indul. Nos, helyenként tényleg felpörögtek a motorok, de sok tekintetben továbbra is a csóró megyék között vagyunk, ahol az alkalmazottak közel fele minimálbérből tengődik. Elvárásom volt az is, hogy Székelyudvarhely is betoppan a robbanásszerű fejlődés sodrába, ami sajnos nem történt meg. A motort lefullasztották, még mindig nyöszörög az önindító, és ha jövő évben nem lesz padlógáz, akkor új járgányt kell hozatni. Ami eddig elvárás volt, az reménnyé degradálódott, és csak remélni merem, hogy nem fog távoli álommá fajulni.
Nem vagyok politikus, tehát nem kötelességem fényesnek látni a jövőt. Nem is látom annak. Depresszió, küzdelem, kilátástalanság, menekülés, parasztvakítás. Ezek a szavak jutnak eszembe. Úgy általában. Magamat persze nem féltem. Majd teszek róla, hogy 2022-re sem legyen túl sok személyes panaszom.
Ambrus Attila: A poszthazugság korszaka
Idősebb olvasóinknak bizonyára ismerős a Jereváni Rádió. Az a csatorna, amelyen a szocializmusban sokszor az elvtársak, sokszor a közember kiengedte a szelepeket, hadd illanjon el a robbanásveszéllyel fenyegető elégedetlenség.
Mondják, hogy megszavaztatták később a „legjobb” hírt, amely elhangzott a Jereváni Rádióban. Ez lett: Igaz, hogy Leningrádban Mercedeseket osztogatnak? Jereváni Rádió: Igaz, csak nem Leningrádban, hanem Moszkvában; nem Mercedeseket, hanem Volgákat és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.
Az én kedvenc Jereváni Rádiós válaszomat Mihai Stephan örmény írótól hallottam:
Igaz, hogy Romániában…?
Jereváni Rádió gyorsan közbevág: Igaz!!!
Idén Romániában minden társadalmi, politikai, gazdasági evidenciát sikerült meghazudtolni, és mindent, ami bődületes hazugságnak hittünk, sikerült igazzá avatni. A poszthazugság korszaka ezzel ránk köszöntött.
Kapcsolódó
Miközben dübörgött a gazdaság, az egeket verte a bruttó nemzeti termék és Florin Cîțu miniszterelnök a jólét elviselhetetlen valóságát vizionálta, Románia növelte előnyét a legszegényebb európai országok listájának élén.
Miközben az oltási kampány korai és visszhangos sikerét ünnepelte Klaus Iohannis államfő, többen haltak meg koronavírusban egy év alatt Romániában, mint a II. világháború négy éve alatt.
Miközben rakétarajtot vett a Művelt Románia program, soha ennyi (fél)analfabéta nem hagyta el az iskolák, egyetemek kapuit.
Miközben a szabadpiaci ár bevezetésével azt ígérték, mérséklődni fog az energiahordozók ára, a gáz, a villamos energia luxuscikké vált.
Miközben kíméletlen harcot hirdetett egymásnak a jobb- és a baloldal legnagyobb pártja, közösen vállalták – egyeztetett kormányprogramban – a közpénzek és uniós támogatások elköltését.
Voltak azonban fantasztikus egyéni sikerek is!
Klaus Iohannisnak néhány hét alatt sikerült felrobbantania a magát jobboldalinak nevező koalíciót, és padlóra küldenie kedvenc politikai alakulatát, a Nemzeti Liberális Pártot. Hatalmas támogatást nyújtott ezzel a Szociáldemokrata Pártnak, amelynek évekbe telhetett volna visszakapaszkodni a hatalomba. Iohannis nemcsak visszahozta a hatalomba a „vörös pestist”, hanem a kormány vezető erejévé is tette.
Egy társadalmi, politikai, gazdasági értékeitől is kifosztott, hazugságokkal traktált lakosság lép át a következő esztendőbe. Hogy mit remélhet?
Azt biztosan igen, hogy a Jereváni Rádió megállapítása Romániáról érvényben marad. Azt is, hogy mint sok-sok éve már, a jövő év rosszabb lesz, mint az idei. De legalább jobb, mint a rákövetkező.
Mit is kívánhatnék? Hogy csak az egészség meglegyen. És maradjunk humorunknál. Ne vessenek rá szemet, se adót!
BÚÉK!
(Nyitókép forrása: Pexels)
.jpg)
