Judith Blage, a Neue Zürcher Zeitung újságírója egy olyan kérdéssel szembesíti olvasóit, mely – legalábbis a nyugati államokban – eleddig szentségtörésnek számított volna: „Miért akar manapság mind több lány fiúvá válni?”

A kérdés megválaszolásában a riporternőt egy 51 éves transznő próbálja eligazítani, aki évtizedekkel korábban – még a gender-ideológia hódításának kezdetén – vetette alá magát a műtétnek. Nadia Börnimann (képünkön) ugyanis a saját tapasztalatain túlmenően is jól ismeri a kérdéskört. Nem véletlenül óvja a gyerekeket a meggondolatlan döntésektől. A zöldek ugyanis már Németországban is azért kampányolnak, hogy a tíz év körüli gyerekek – akár szüleik tudta nélkül is – maguk dönthessenek…

Annak ellenére, hogy számos orvos és érintett is állítja, hogy az efféle döntésekkel csínján kell bánni. Számos esetben derülhet ki, hogy ez nem a voltaképpeni identitás megtalálásának útja, hanem valamiféle zsákutca. De az ő hangjuk nemigen éri el a mind zöldebb, vörösebb és sárgább németországi sajtó ingerszintjét.

A kulturális légkör megváltozásának hatása alatt sok fiatal, sőt gyerek véli úgy, hogy a nemváltás révén egyfajta divatos, sőt ünnepelt személyiséggé válhat, aki már ma belép egy szabadabb, minden kötöttségektől mentes jövőbe. Azt kevesen tudatosítják, hogy a döntést ma szabadon meghozhatják, de ha már meghozták, vége a szabadságnak. Visszaút legtöbbször nincsen.

De aki erre már rá is ébredt, általában elhallgatja csalódottságát. Szégyenből, szeméremből.

Börnimann azért képes beszélni minderről, mert érti azokat a kamaszkorú gyerekeket, akik a nemi diszkomfort élményén átestek. Nincs ebben semmi természetellenes, hiszen mindannyiuknak vannak nőies és férfias vonásaink is. Így aztán nem véletlen, hogy az egyébként is pszichikai gondokkal küszködő kamaszok néha nem érzik otthon magukat a bőrükben. Menekülni szeretnének. Bárhová… A kamaszkori válság mélységére és kockázataira vonatkozóan érdemes belelapozni Julis Evolának a Humanitas kiadónál megjelent Matafizica sexului (azaz A szexualitás metafizikája) című könyvének Fenomene de transcendență la pubertate (Az átmenet válságai a kamaszkorban) című fejezetét, mely a primitív társadalmak úgynevezett átmeneti rítusaitól a modern kor konfirmációs szertartásaiig követi nyomon a válságjelenségeket, s már akkor figyelmeztet, hogy a kezeletlen válságtünetek akár az öngyilkosságig menő következményekkel járhatnak... A válságtüneteket kéne kezelni, nem ideológiai tévhitek nyomában loholni…

Hiszen Börnimann története is ekként kezdődött. Ráadásul egész gyerekkorában úgy érezte, hogy vér szerinti szülei csecsemőkora óta nem szerették. A szó szoros értelmében szeretett volna kibújni a bőréből. Akkor kezdett divatba jönni a nemváltó operáció. Még csak nem is egészen éretlen fejjel ugrott fejest az ismeretlenbe. Önmaga elől menekült. Ma már nem tenné meg. Bár ő még nem is érzi teljesen boldogtalannak magát. De vannak az övénél sokkal súlyosabb esetek is.

Börnimann vallomása nyomán Judith Blage alaposan utánajár a kérdésnek. Kiderül, hogy az említett kamaszkori diszkomfort újabban egyfajta fertőző betegségként terjed. A probléma 80 százalékban főként a született lányokat érinti. Az egyik svédországi klinikán például azoknak a lányoknak a száma, akik fiúknak érzik magukat, 2008 óta 80-ról 1190-re növekedett. Az egyik angol kórház 2009 és 2016 között egyenesen az esetszám 4500 százalékos (sic!) megugrásáról számol be.(Ezt az adatot én is többször ellenőriztem, nem hittem, hogy nem elírás. Nem az.) Egyéb zürichi, müncheni, hamburgi kórházak is hasonló trendekről beszélnek.

Az orvosok azonban nem vizsgálják az okokat, egyszerűen végrehajtják a műtéteket. 10–11 éves gyerekeken is. Svédországban erre csak 18 év fölött nyílik lehetőség. Ezek az esetek gyakran megalapozottak is. Nem a divat által gerjesztett, hanem valóságos, genetikai eredetű diszkomfortot kell megszüntetniük.

Ami a szerzőnőt különösen aggasztja, az az, hogy a németországi zöldek, akik ma a kormánykoalíció leghangosabb és legerőszakosabb tagjai, a korhatár csökkentését követelik. De vajon ez a gyerekek érdekében áll? – kérdezi. Kevés megbízható információ áll rendelkezésre. De minden jel arra utal, hogy inkább nem.

A „női nemből való menekülés”-ben Börnimann szerint is a transzidentitások mértéktelen sajtóbéli szerepeltetése lehet a ludas. A gyerekeket vonzza a lehetőség, hogy transzszemélyiség gyanánt a „Germany's Next Topmodel” státusának várományosaivá válhatnak. S így aztán látszólag gondtalan és ünnepélyes jövő várhat rájuk. Arról azonban senki nem tájékoztatja őket, hogy esetleg épp a fordítottja történik. Hogy éppenséggel a nemváltás miatt nem fogják otthon érezni magukat a „saját bőrükben”.

A lányok számára a kamaszkor különösen válságos időszak. De az esetek túlnyomó többségében a problémák maguktól megoldódnak. És a megváltoztatott nemben végigélt élet is roppant kellemetlen, sőt akár kínos is lehet. Mert – amint azt többen is elmondják – a nemváltó operáció (a németben ezt a nemi hasonulás terminussal illetik) nem egyszeri esemény. Az új nemi identitást egy egész életen át újabb és újabb kezelésekkel kell „karban tartani”. Hormonkezeléssel, újabb operációkkal, kiigazításokkal. A hormonok megfelelő adagolását is nagyon nehéz eltalálni. S ha nem sikerül, az súlyos lelki bizonytalanságokat, a vegetatív idegrendszer zavarait okozhatja. Visszaút pedig sajnos nemigen van.

Olyasmiket is megtudhatunk, amiről a nyilvánosságban nem szokás beszélni. Az úgynevezett neovagina (azaz a mesterségesen létrehozott női nemiszerv) nem igazi vagina, hiszen a bőr, mely az operáció során elvékonyodik és csak részben regenerálódik, nehezen gyógyul. Mindez nem csak fájdalmakkal jár, de az orgazmust is megnehezíti.

Egy másik interjúalanynak, Keira Bellnek ugyan sikerült ismét nővé válnia, de a kezelések következtében terméketlenné vált és a mellei is eltűntek. Ma 23 éves és – ahogy mi magyarok mondanók – most már végképp nem tudja, hogy fiú-e vagy lány.

High Court londoni orvos is állítja, hogy a szervezet szexuális hormonjai a természetes fejlődésnek is alapfeltételei. A mesterséges beavatkozás súlyos következményekkel járhat. Ennek ellenére szinte teljesen hiányzanak azok a megbízható kutatások, melyek az orvosokat és a pácienseket megalapozott döntésekre tehetnék képessé.

Persze, mindez továbbra sem jelenti azt, hogy nincsenek olyan esetek, amikor az operáció a tényleges megoldás. Kérdés azonban, hogy ki és milyen alapon tudja megkülönböztetni a tényleg operációra szoruló eseteket (az angolban Persister-eknek nevezik őket) a voltaképpen egészséges, de a természetes pubertáskori bizonytalanságok és transz-propaganda által talán csak átmenetileg megszédített fiataloktól.

Alexander Korte, a Müncheni Egyetem Gyerek- és Ifjúságpszichiátriai Klinikájának vezető főorvosa szerint „a test és a lélek nem választható el egymástól”. A manapság divatossá vált szófordulat, miszerint „rossz testbe születtem”, képtelenség.

„A léleknek ugyanis nincs neme”.

A kérdéskör minket, romániai magyarokat egyelőre még nem nagyon érint, annyiban azonban számunkra is fontos, hogy a gyerekek nemi identitásának védelmére rendezett magyarországi népszavazás tétjével mi is tisztába jöhessünk. Mert ha a világ nem változik, nekünk is meg kell majd védenünk gyerekeinket és unokáinkat…

(Nyitókép forrása: static3.bote.ch)