A történet azon a betlehemi éjszakán kezdődött: az Ige testé lett. Benne  élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be.

Ám a sötétség nem oltotta ki a világosságot. Akkor sem, ha megpróbálta elpusztítani. Az Egyház igaz emberei őrizték a világosságot, és nem rejtették véka alá a fényt. A felvilágosodás katonái és zsoldosai folyamatosan igyekeztek-igyekeznek legalább eltakarni azt.

A hetvenes években Harvey Cox vallásszociológus megalkotja a „templom nélküli város fogalmát”. Szerinte a modern társadalom a maga széleskörű tudományos és szociopolitikai lehetőségeivel fölöslegessé teszi a vallást, az urbanizáció előrevetíti a vallás hanyatlásának megállíthatatlan folyamatát.

Elméletét – úgy tűnik – a szociológiai kutatások adatainak tömkelege igazolja. Az európai országokban – kivétel Lengyelország, Horvátország, Litvánia, Málta és Románia – az egyháziasság korrodálódott. Peter L. Berger Európáról mint vallási katasztrófa sújtotta területről beszél.

Johannes Hoekendjik több mint 30 évvel ezelőtt Az egyház jövője – a jövő egyháza címmel írt könyvet, próféciái mára beteljesültek. Hoekendjik megjövendölte, hogy a hagyományok megtörnek, az egyház útja pedig a kisebbségi szerepkör felé vezet. „Nem lehetnek illúzióink – írja –: az út a pusztába vezet.” Ám derűlátóan így folytatja: „A puszta – amelyre most még talán aggódva tekintünk – termőfölddé lesz, olyan hellyé, amelyen már megjelent a holnap új világa.”

Igaz, nem elegendő ha e modern pusztai vándorlásban csupán arra hagyatkozunk, hogy hangos szóval a szekularizáció aranyborjúi ellen tiltakozunk.

Meg nem feledkezve a karácsony által a világra áradt Szeretet parancsától, az egyháznak, a híveknek vállalniuk kell azt a prófétai szolgálatot, amely arra irányul, hogy megjelenítse a modern társadalmakban az igazságot a világról, az emberről; az igazságot arról, hogy milyen kérdőjeleket vet fel abba az irányba sodródni, amely felé a szekularizációt céljának tartó társadalom hajszolja magát; az igazságot Istenről. Az egyháznak és a híveknek szembe kell szállniuk azzal a hármas bálványistennel, amelyre a modern társadalmak esküsznek: a  pénz, a tekintély és a hatalom hármasságával. Amely emberek millióit tartja rabságban, társadalmi erőszakot szülve, elmélyítve a megosztottságot.

Az egyház nem hagyatkozhat arra, hogy a kereszténység magától értetődően tovább hagyományozódik. Hirdetni kell az evangéliumot minden újonnan felnövekvő nemzedéknek. Az egyháznak új missziói öntudatra van szüksége. Eredményesen kell cáfolni, hogy minden ideológia egyformán jó és rossz. Hirdetni kell a társadalmi toleranciát, de pontosan ki kell jelölni a saját álláspontokat is.

Meg kell fontolni azt az egyre gyakrabban elhangzó vélekedést, hogy elérkezett az új egyházalapítás korszaka. (Nem egy új egyház alapításának ideje!) Az utat Jézus példája mutatja meg, aki nem azért jött e világra, hogy eltörölje a prófétákat hanem, hogy megerősítse.

Erdélyben az egyházak részt vállaltak a társadalomépítésben, felismerve azt, hogy az egyház a hívők közössége. A hit pedig életfolytatás. A hit akkor válik valósággá, ha az ember engedi, hogy életét Isten igéje határozza meg, határolja be.

A történet azon a betlehemi éjszakán kezdődött. És folytatódik. Amint  az Ágostai hitvallásban áll: minden időben fennmarad.

Ezzel a bizonyossággal kívánok hívőknek, illetve hitetleneknek áldott, illetve kellemes karácsonyt.

(Nyitókép: Léphaft Pál rajza)