A napokban ártatlan hírlapi kacsa, pontosabban hírlapi disznóság röppent szárnyra, miszerint Orbán Viktor Máramarosba érkezik disznóvágásra a négycsillagos Castel Transilvania szállóba. A hír sajnos nem igaz. Mindenekelőtt Orbánt sajnálom, aki a jelek szerint most mégsem ér rá, és nem engedheti meg magának kedvenc kikapcsolódását, a disznóvágást és a disznótort.

Pedig most van annak az ideje! Jómagam gyermekkoromban rendszeresen, de utoljára közel tíz évvel ezelőtt vettem részt egy ilyen kulturális-kulináris, de mi tagadás, valamelyest véres eseményen, egy somogyi falu vendégházában. Vendégház vagy négycsillagos szálloda, egyre megy, mert disznóvágáskor a disznón és nem a szálláshely csillagain van a lényeg. Arról nem tudok, hogy kapott-e – és ha igen, hány? – Michelin-csillagot valaha is disznóvágás, de mindentől függetlenül abban az egyben biztonsággal egyetérthetünk mi, magyarok, hogy a disznóvágás az szent! A turáni átok aktuálisabb, mint valaha, és nagy hozzáértéssel, töretlen szenvedéllyel gyakoroljuk és űzzük, de a disznótoros asztal körül szent a béke.

Hogy is ne lenne az! Nincsen olyan indulatos magyar ember, aki oly nagy istenkáromlásra vetemedne, hogy a jóféle disznóságokat (az orjaleves, a frissen sült hús és kolbász, az abálólében kifőzött véres- és májashurka, vagy a friss-ropogós töpörtyű és hagymás sült vér ízét-illatát) buta politizálással megrontsa. Egyébként is, ilyenkor senki más, csak a hentes és a háziasszony parancsol, és köztudott, hogy a hentesek végtelenül szelíd, jóindulatú emberek, míg az asszonyokkal nem tanácsos ujjat húzni, különösen nem disznóvágáskor, hiszen ők végzik a munka dandárját. Én azt mondom, együnk-igyunk-koccintgassunk bölcsen-gondtalanul és adjunk hálát az Úrnak minden jó falatért. Aki pedig ennyi ínycsiklandó étel láttán sem tartana egyetlen nap szünetet sem a nagy iszapbirkózásban, az csendben húzza meg magát a sarokban és rágjon friss-porcos disznófület, várja meg a holnapot. Ennyi tiszteletet csak megérdemel a disznó, amely boldogságunkért feláldozta életét. Egyébként sem árt alkalomhoz illően viselkedni: a régiek jól tudták, hogy ha disznóbontáskor kacagnak, vastag lesz a szalonna, de a húst besózni vagy a hurkát megfőzni szótlanul kellett, nehogy megromoljon a hús vagy szétrepedjen a hurka.

Mikor a hírt – most már tudjuk, a kacsát – olvastam, büszke székelyként kicsit felkaptam a fejem, hogy Orbán Viktor mi a csudának megy Máramarosba disznót vágni és miért nem hozzánk jön, Székelyföldre? Aztán beletörődtem, mert az tagadhatatlan, hogy nem csak nálunk, de Máramarosban is vannak disznók elegen. Egyébként sem számít, hogy pontosan hova, miért és mikor jön Orbán Viktor Erdélybe, csak jöjjön, mert mi nagy örömmel várjuk a vendéget! Ő nem is vendég tulajdonképpen, mert ha hozzánk jön, haza jön és az asztalfőn a helye. Remélem nem kapja fel, és nem értelmezi félre a többségi sajtó és a titkosszolgálatok ezen ártatlan kijelentést.

Jön vagy sem a miniszterelnök, mindenesetre addig jó Erdélyben és mindenütt e tágas kelet-európai és balkáni térségben, míg a disznó le lesz vágva, a kolbász meg lesz töltve és a sonkák ott bokáznak a füstölőn. Mindig is így csinálta ezt népünk karácsony táján, de az összes szomszédos népek is, és mindenki szilvapálinkát, ţuicát, slibovicát ivott hozzá. Egyedül Brüsszelben igyekeznek újabban karácsonykor könyörtelenül feláldozni a karácsonyt, a disznókat viszont nagyon sajnálják. Nem ismerik a régi mondást: vágáskor nem szabad a disznót sajnálni, mert akkor lassan döglik meg.

Keletközép-Európában általában tudjuk, hogy mitől döglik a légy, és ez nagyon biztató, de most, hogy mire volt jó a Mediafax hírügynökség által ezt a kacsát felröpíteni? Nem tudjuk. Mindenesetre ez volt az egyik legártatlanabb fake news, amiről halottam. Egészen disznóvágásos-karácsonyi hangulatba ringatott, és ezzel remélem, nem vagyok egyedül. Adjunk hát nagyvonalúan öt csillagot ennek az ártatlan álhírnek, és zárjuk be ezt az írást a magyar gasztronómiai szépírás jeles szerzője, Magyar Elek egy ínycsiklandó idézetével, az 1932-ben kiadott Ínyesmester szakácskönyve című híres munkájából, a Disznótoros idők című fejezetből: „Kákabélű hölgyeim és uraim, ne féljenek, ezután már csak kappansült következik salátával és kompóttal, meg egy kevés almás- és káposztásrétes, esetleg csőrögefánk, alig tízféle sütemény, valamelyes gyümölcs és sajtocska és máris vége van a disznótoros vacsorának. Hazamenni azért még nem kell, sőt többnyire nem is szabad, míg a téli nap ki nem dugja piros fejét a látóhatár szélén…”

(Nyitókép forrása: Pexels)