Nézek ki a tömbházlakás ablakán, s eszembe jut napjaink oly felkapott sajtótémája, az országos helyreállítási terv. A mesés terv, amelyről politikusaink – főleg a kormánypártiak – csakis messzemenő elragadtatással szólnak, melyet úgy várunk, ahogy a messiást, azt remélve, hogy új, modern, európai fazont szab ennek az országnak. Amit látok, banális történés: aszfaltot törnek, árkot ásnak a tömbházak között Nagyvárad Rogériusz nevű lakótelepén. Az árokba valószínűleg víz- vagy távfűtési vezeték kerül majd. A munkálat hosszú hetekkel korábban kezdődött, és kezdetben csak a karjuk erejére támaszkodhattak a brigád tagjai. Nem is igen haladtak, de ahogy elnéztem a munkatempót, nem is rokkantak bele az erőfeszítésbe.

Másfél hete már, hogy a brigád hathatós logisztikai segítséget kapott egy légkalapácsos munkagép és egy markológép formájában. Azt gondolhatná az ember, hogy a bevetett technika szédületesen felpörgette a munka ritmusát, azonban erről szó sincs, mindössze az építési területen folyó ténykedés zajszintje emelkedett meg lényegesen. Az árok egy laikus szeme számára meghökkentő lassúsággal nő, naponta mindössze 12–13 méterrel.

A magyarázat a munkaszervezésben rejlik: a brigád napi 8 órát tölt el a munkaterületen, azonban ennek az időtartamnak legfeljebb a negyedében zajlik érdemi munkavégzés. Nem a dolgozók jóindulata vagy szorgalma hibádzik, ha akarnának, akkor sem tudnának gyorsabban haladni. A brigádnak egyetlen teherautó, korszerű jármű áll a rendelkezésére: a markoló megpakolja feltört aszfaltdarabokkal, az árokból kitermelt földdel, majd elhajt, hogy valahol lerakja a terhét. Míg távol van, és a munkaidő javát a holtidő teszi ki, a munka áll, a munkagépek úgyszintén, a munkások elbeszélgetnek, a fiatalabbja a telefonját bogarássza.

Hogy a termelékenységet a géppark egyharmados növelésével, még egy teherautó beállításával duplájára lehetne növelni, lehet, meg sem fordult a beruházás kivitelezőjének a fejében, vagy ha megfordult, akkor csak afféle kósza gondolat volt, melyet nem szokott tett követni.

Hogy mi köze az árokásásnak a helyreállítási tervhez? Annyi csak, hogy az ablakom előtt folyó építőtelepi munka hűen tükrözi nem csupán az általános és átlagos romániai menedzselési kapacitást, hanem az egész társadalom vezérelvét, a „Jó lesz így is, las’ că-i bine și așa” mentalitást.

Az interneten elérhető pénzügyi adatok szerint a munkálatot végző cég folyamatosan nyereséges volt az elmúlt tíz évben, öt alkalommal hatszámjegyű profitot termelt és dolgozóinak a száma is nőtt, tavaly már 26 embernek biztosított megélhetést. Ezzel, a szocializmus és a piacgazdaság között valahol félúton megrekedt munkaszervezési színvonallal, ilyen kétes minőségű menedzsmenttel a hazai versenyszférában boldogulni lehet, sőt fejlődni, nem egetverő, de tisztességes profitot termelni. Mindezt azért, mert az ablakom alatt dolgozó cég nem lóg ki a mezőnyből, hanem az átlagot jelenti, a tipikust testesíti meg. Így dolgozik ez az ország, ilyen stílusban, ilyen ritmusban. S ez nem csak a versenyszférára, főleg annak az állami megrendelésekből (is) élő szegmensére igaz, hanem az államapparátusra is, valószínűleg fokozott mértékben.

Ebben a közegben remélik megvalósítani politikusaink a megváltó, a félbalkáni állapotoknak véget vető helyreállítási tervet, ezekkel a hivatalnokokkal, vállalkozókkal, intézményekkel, vállalkozásokkal menedzselni és kivitelezni 29 milliárd eurónyi extra beruházást röpke öt év alatt. Semmi az, elvégre beleírták a helyreállítási tervbe, túl is vagyunk a nehezén, most már csak meg kell csinálni, s lesz nekünk 2026-ra sok száz kilométernyi autópályánk, 160 km/órával robogó vonatunk, modern kórházunk elég, digitalizált államigazgatásunk. Öt év, és rá se fogunk ismerni erre az országra.

Bárgyú naivitás! Persze, fejlődés lesz, nagyobb léptékű, gyorsabb, mint volna helyreállítási terv nélkül. Egy szűk réteg tőkét fog kovácsolni belőle, ki politikait, ki anyagit, euró százezrekben vagy milliókban mérhetőt. Valamennyit, természetesen mindenki profitálni fog belőle, kicsivel jobban, kényelmesebben fogunk élni, élhetőbb lesz ez az ország. De a csoda elmarad, Románia Románia marad, a „las’ că-i bine și așa” országa, egy kissé egzotikus vidék a kulturális értelemben vett Európa keleti peremén. Ami tulajdonképpen nem tragédia.

(Nyitókép: a szerző felvétele)