Megszólalt a héten a Paraméterben Czímer Gábor és beszámolt arról, hogy bár a Szlovák Nemzeti Párt kezére jutott Kulturális Minisztérium durva magyarellenes húrokat pengetve élesen ellenzi, folytatódni fog Felvidéken a magyar-szlovák kétnyelvű útjelző táblák kihelyezése.

Azt a fejleményt, hogy Šimkovičová miniszter jobbkeze, Lukáš Machala hivatalvezető, aki értelmi szerzője vagy megvalósítója volt olyan felháborodást kiváltó kezdeményezéseknek, mint a Kisebbségi Kulturális Alap megszüntetésének javaslata, egyes kulturális intézmények bezárása vagy elsorvasztása, az állami rádió-és tévétársaság függetlenségének megszüntetése, a krasznahorkai vár felújításának elszabotálása, továbbá alig egy hete, Jarábik Gabriellának, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeum alapító igazgatójának a leváltása, most pedig Horony Ákos kisebbségi kormánybiztost támadta a kétnyelvű közlekedési táblák kirakása miatt –olyan uszításként értékeli a felvidéki magyar közösség, ami égbekiáltó és végképp nem tolerálható.

„Őszintén nagy tisztelettel vagyok a szlovákiai magyarok iránt. De Horony Ákos, a nemzetiségi kisebbségekért felelős kormánybiztos kezd túllépni a hatáskörén. Milyen jogszabály engedte meg neki, hogy teljes káoszt teremtsen az utakon?”

Ezekkel a szavakkal indult az a Facebook-bejegyzése Lukáš Machalának, a pozsonyi kulturális tárca hivatalvezetőjének, amely múlt pénteken általános megütközést keltett a szlovákiai magyarok körében. Machala, az egykor magyarellenességéről elhíresült nemzeti párt egyik olyan „rossz arcú" nacionalista őskövülete (copyright: Csonka Ákos zselízi publicista) akit országszerte a minisztérium szürke eminenciásának tartanak, a posztjában feltett kérdéséhez illusztrációként egy közlekedési tábláról készült fotót csatolt.

A kép Horony Ákosnak a Fico-kormány kisebbségügyi kormánybiztosának a honlapjáról származik, egy október hetedikén kelt bejegyzéséből, mely arról tudósít, hogy Nyitra megyében hosszas egyeztetések és bürokratikus húzódások után végre megjelentek az első kétnyelvű táblák, amelyek rendelkeznek az összes szükséges engedéllyel.

Machala állítása szerint ő nem a kisebbségi jogokat sérelmezi, hanem a közlekedésbiztonság terén vannak aggályai. Mint írja „Itt nem a nemzeti kisebbségek jogairól van szó, hanem a közlekedés BIZTONSÁGÁRÓL.” Hogy az általa csupa nagybetűvel kiemelt veszélyforrása a kétnyelvűsitett útjelző táblának miben is rejlene, azt már nem részletezte. Ehelyett rögvest rátér a kútmérgezésre. Előbb azt állítja, hogy „Ráadásul nem tudok róla, hogy Magyarországon hasonló módon jelölnék meg a táblákat azokon a helyeken, ahol szlovákok élnek” – majd felszólítja Horonyt, hogy „fékezzen”, mert a kezdeményezései Apponyira emlékeztetik a 20. század elejéről. Ezután lekezelően kioktatja a kormánybiztost: „Kérem, ne éljen vissza a szlovákok jóindulatával. Vannak ugyanis bizonyos korlátai” – fogalmaz. Végül következik a pont az i-re, a konkolyhintő eszmefuttatása, amely, – és ez a legdermesztőbb a dologban –: egyben a művelődési tárca hivatalos állásfoglalása is:

„A Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma nem tanúsít megértést ezek iránt a különös kezdeményezések iránt. Egyúttal felszólítom a Nyitra megyei önkormányzat illetékeseit, hogy az efféle tevékenységeket előzetesen egyeztessék az államigazgatás központi szerveivel. Ez a hozzáállás szakszerűtlen, és felesleges félreértéseket szül.”

Aligha kell indokolni, hogy ez a letűnni remélt időket idéző álláspont miért okozott óriási felháborodást a felvidéki magyar világban. A Horony-letolásra elsők között reagálók között volt az olvasók által jól ismert Orosz Örs, aki az eset kapcsán következőket osztotta meg a közösségi oldalán:

„Hát barátaim, nyomorúságos időket élünk.

Egy frusztrált percemberke tőrt rántott ránk és a keserves kompromisszumokkal, 100 éves könyörgéssel elért nyelvi jogainkra. Szégyen, hogy ennyi jó ember között mindig kell, hogy legyen egy kútmérgező.”

Ennek a „percembernek” az impertinenciája, aki már 2022-ben a nagymegyeri termálfürdő vezetőjeként azzal híresült el, hogy eltávolította a magyar feliratokat, majd a minisztériumi pozícióba kerülésével sorra jöttek a bevezetőmben felsorolt „jobbnál jobb ötletei”, azonnal valamennyi szlovákiai magyar médiaorgánumban vezető hírré lépett elő, és azóta számos kommentárt, jegyzetet, podcastot és állásfoglalást eredményezett. Utóbbiak közül csupán egyet emelnék ki, a Magyar Szövetség nyilatkozatát, melyet idézek:

„Nem tudjuk, mit mondanának az illuminátusok Martina Šimkovičová kultuszminiszter hivatali vezetőjének, Lukáš Machalának a bejegyzésére, de azt tudjuk, mit gondolnak erről a Szlovákiában élő magyar nemzetiségű polgárok. Ezt a hangnemet elutasítják.

A kétnyelvű feliratok nem valamiféle helyi vagy globális összeesküvés eredményei, hanem a szlovák jogszabályoké. Mivel ezekben a napokban a FUEN nemzetközi konferenciáján vagyunk Bolzanóban (németül: Bozen, ladinul: Bulsan vagy Balsan, szlovénül/horvátul: Bocen, latinul: Bauzanum), Machala úrnak tudunk mutatni néhány jó példát is.

Így néz ki ez Európa civilizáltabb részén — ott, ahol tiszteletben tartják a nemzetiségi közösségek jogait. A nyelvi jogok nem a jóindulat megnyilvánulásai, hanem a demokrácia természetes részét kellene, hogy képezzék — azok felé a polgárok felé is, akik más nyelvet beszélnek, de ugyanúgy hozzájárulnak az állam és az állami intézmények finanszírozásához. Úgyhogy eddig és ne tovább, Machala úr!”

A botrányos eset kapcsán született publikációk közül a legfontosabbnak a Paraméterben Machala toporzékolása ellenére újabb magyar-szlovák kétnyelvű táblák fognak megjelenni az út mellett címmel megjelent cikket tartom. Amikor ennek a Czímer Gábor szerzőségét dicsérő írásnak a bemutatásra vállalkozom, az vezérel, hogy ebben a legilletékesebb, Horony Ákos, a Fico-kormány kisebbségi kormánybiztosa fejtette ki véleményét arról, mi a véleménye Machala kirohanásáról, miként látja a hatósági hozzáállást a kétnyelvű táblaállítások ügyéhez, és azt is, mindent megtesz azért, hogy folytatódjon a kétnyelvű útjelző táblák kihelyezése a jövőben is.

A cikk felvezetése az általam már elmondottakat foglalja össze a Lukáš Machala-dörgedelem prezentálásával, kiemelve, hogy a hivatalvezető által bírált útjelzőket eredetileg Nyitra megye alelnöke, Csenger Tibor posztolta.

Hadd jegyezzem meg, hogy Csenger, aki az ügy egyik fő mozgatórugója volt, üdvözölte, hogy „hosszú előkészítés, régóta folyó egyeztetés, valamint hosszadalmas bürokratikus folyamat után végre megjelentek az első kétnyelvű útjelző táblák Nyitra megye területén, melyek már megfelelnek minden kritériumnak és minden engedéllyel rendelkeznek.” Úgy értékelte, ez a lépés újabb mérföldköve a felvidéki magyar közösség nyelvi jogai érvényesítésének és arról is szólt, hogy a megyében további 26 tábla kihelyezése várható.

Visszatérve a Paraméter cikkéhez szólnom kell arról is, hogy annak szerzője külön kiemeli a minisztériumi bajkeverő pimaszságát, amikor azzal fenyegeti Horonyt, hogy a „szlovákok jószívűségének” is megvannak a határai, illetve rámutat arra, ráadásul még hazudik is, hisz állításával ellentétben a magyarországi szlovákok által lakott községek ma magyar-szlovák kétnyelvű névtáblával rendelkeznek.

A folytatásból kiderül aztán, hogy Machala nem ismeri a törvényt, hiszen bejegyzése arról árulkodik, nincs tisztában a kétnyelvű táblákra vonatkozó előírásokkal. Ezt Horony kisebbségi kormánybiztos fogalmazza meg, amikor elmondja: „a honlapján közzéteszi azokat a törvényeket, előírásokat és rendelkezéseket, amelyek a nemzetiségi nyelvű közlekedési feliratok kihelyezését lehetővé teszik. Mindezt azért, hogy a nyilvánosság, Machalát beleértve, könnyen tájékozódhasson a vonatkozó jogszabályokról.” Majd oda is pörköl neki: „A posztja nyilvánosságra hozása előtt ugyanakkor célszerűbb lett volna számára, ha nálunk tájékozódik, hogy milyen szabályozás vonatkozik a nemzetiségi nyelvű útjelző táblákra.”

A kolléga aziránt is érdeklődött a kormánybiztosnál, hogy a helyzet tisztázása érdekében felvette-e a kapcsolatot Machalával? „Nem vagyok ilyen közvetlen kapcsolatban a hivatalvezető úrral, hogy tárgyaljunk erről” – jegyezte meg, majd arról beszélt, az ügyben a minisztérium sem kereste őket. Azt is hozzátette: a kabinet kisebbségi tanácsában sem szándékozik kitérni az incidensre, mert, mint fogalmazott: „Én ekkora súlyt nem adnék ennek a közösségimédia-bejegyzésnek.” Viszont kijelentette, ha ezt a témát a Kisebbségi Tanács tagjai meg szeretnék vitatni, akkor erre teret biztosít. Ugyanakkor kifejtette: „a nemzetiségekhez való azon hozzáállás, ami Machala posztjából kiolvasható, nincs összhangban Szlovákia nemzetközi kötelezettségvállalásaival.”

A beszélgetés következő passzusában Horony elmondta, a kétnyelvű útjelzőtáblák ügyéről azokkal a tárcákkal tárgyalt, amelyeknek ez a hatáskörébe tartozik. „Ez a közlekedési minisztérium és a belügyminisztérium” – rögzítette, leszögezve, hogy a kisebbségi nyelvhasználat nem a kulturális minisztérium illetékessége.

Ezt követően tér ki a dialógus arra, hogy nemcsak Šimkovičová miniszter tótumfaktumának a szemét szúrják a magyar feliratok. Sajnos helyi szinten is bőven akadnak gáncsoskodók, annak ellenére, hogy „Szlovákia vállalta, hogy támogatni kívánja a kisebbségi nyelveket, akkor az ilyen feliratoknak a köztereken való megjelenését is támogatnia kell.”

Hogy kik ezek az obstruálók és mi minden kötődik „áldásos tevékenységükhöz”, arról az alábbiakat olvashatjuk a cikkben:

„Horony szerint azonban a kétnyelvű feliratok ügyében nem csak a kulturális minisztérium hivatalvezetője akadékoskodik. A járási hivatalok közlekedési ügyekkel foglalkozó osztályai hivatottak ugyanis arra, hogy bármilyen táblát engedélyezzenek. „Ők azonban gyakran nem jól értelmezik a műszaki előírásokat. Több esetben azzal utasították el a kétnyelvű feliratot, hogy az nem felel meg annak a technikai előírásnak, amely szerint az ilyen jelzésnek a lehető legrövidebbnek kell lennie” – idézte a járási hivatalok akadékoskodását Horony. A kormánybiztos azonban rámutat, az ilyen értelmezés abszurd, hiszen a kétnyelvű felirat mindig hosszabb lesz, mint az egynyelvű szlovák jelzés. „E logika mentén egyetlen kétnyelvű felirat sem kerülhetne ki” – mutatott rá. Ezért a kérdéses táblák magyar és szlovák kifejezéseit külön-külön kell vizsgálni, külön-külön érvényes rájuk a szabály, miszerint a lehető legrövidebbnek kell lenniük. Horony az illetékes minisztériumoknál kezdeményezte, pontosítsák az előírást, vagy adjanak ki metodikai útmutatást, hogy a járási hivatalok helyesen értelmezzék a szabályt.

A korrektség jegyében Czímer Gábor a kulturális minisztériumot is megkereste aziránt érdeklődve, mi az álláspontjuk az ilyen jelzések törvényességével kapcsolatban. Beszédes az, amit erről olvashatunk: „Kérdéseinkre azonban semmiféle választ nem kaptunk.”

A cikk végéhez közeledve azt a már hivatkozott Orosz Örsöt is megszólaltatja a cikkszerzőnk, aki 14 évvel ezelőtt a Kétnyelvű Dél-Szlovákia Mozgalom akkor még anonim aktivistájaként társaival együtt állította fel az első kétnyelvű irányjelző táblát Dunaszerdahely mellett. Orosz elmondja, hogy Machalának nem ez volt az első magyarellenes kirohanása és felsorolja az általam már a bevezetőmben listázott „fegyvertényeit”. A politikus sajnos tudott még egy újabb riasztó tervéről is beszámolni az ámokfutónak: „Krasznahorka lakosai a hétvégén például azért tüntettek, mert az ottani Andrássy-mauzóleumot is bezárják.”

Orosz Örs a kétnyelvű útjelzőtáblákkal kapcsolatos Machala-akcióról azt is elmondta az, hogy a hivatalvezető nem ismeri a jogszabályokat, amelyek lehetővé teszik az ilyen jelzések kihelyezését, nem mentesíti őt a törvények betartása alól. „A hivatalvezető úr el is tévesztette a kijelentései címzettjét, mert a kérdéses táblákat nem a kisebbségi kormánybiztos, hanem Nyitra megye helyezte ki” – szögezte le, majd hozzátette: a jövőben is helyeznek majd ki kétnyelvű útjelző táblákat. Arról is beszélt, amellett, hogy a kétnyelvű táblákat világszerte használják, még a 107 éve alakult első Csehszlovák Köztársaságban is hasonló szabályozás volt érvényben.

Végül kiemelném, a Nyitra megyei képviselő hitet téve amellett, hogy a magyarellenes lépéseket már meghaladta az idő és eljött a szlovák-magyar megbékélés ideje, szólt a pozsonyi kormány kisebbségpolitikájáról is, hangsúlyozva, hogy a kabinetnek alapvetően nincs olyan szándéka, hogy a nemzetiségeket támadja. Mondandójából a következőket feltétlenül idéznem kell: „Ugyanakkor vannak olyan személyek, aki ebből az Orbán Viktor és Robert Fico által megpecsételt jó viszonyból kikacsintgatnak. De ilyen mindig volt” – amihez azt is hozzátette „az utóbbinak azonban nem tulajdonít nagy jelentőséget.”