Megszólalt a héten a ma7 portálon Csáky Pál, szlovákiai magyarság emblematikus személyisége és annak ellenére, hogy úgy véli: „ami az elmúlt három évben történt, nyilvánvalóan öngyilkos politika volt: mindez sajnos sokakban rögzült és rombolta a párt hitelességét”, mégis úgy látja, a közösségének szüksége van egy magyar pártra.

Ehhez hozzátette: „A legnagyobb problémát abban látom, hogy a megnyilvánulások alapján a pártvezetés ideológiai pártban gondolkodik. Véleményem szerint a magyar pártnak egyetlen ideológiája lehet, mégpedig a közösség érdeke, a felvidéki magyarság megmaradása.”„A Felvidékkel kapcsolatban eléggé tanácstalanok vagyunk.” A magyar Parlament külügyi bizottságának elnöke, Németh Zsolt, fogalmazott így zárt ajtók mögött június 13-án, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának ülésén.

A Válasz Online munkatársa, Vörös Szabolcs idézte Némethnek ezt a zavarodottságról tanúskodó kijelentését abban „Az irány: az iránytalanság” – haláltusáját vívja a felvidéki magyar politika című riportjában, mely egy felvidéki körútjának tapasztalatait összegezte. E szomszédolás során azt kísérelte megfejteni, miért is következett be az újabb történelmi kudarca felvidéki magyar politikának azzal, hogy a júniusi EP-választáson mindössze a magyarok fele szavazott a kínkeservesen összetákolt egységpártra, és így megint képviselő nélkül maradtak.

Azt is megállapítva, hogy „a krach nem újkeletű, de már akkora, hogy Budapesten sem értik” – így folytatta: „A fideszes politikusnak minden oka megvolt a beletörődő hangulatú mondathoz: hiába a bőkezű budapesti támogatás, a sorozatos parlamenti választási zakók után immár az európai parlamenti választáson is mintázattá vált, hogy a felvidéki magyar érdekképviselet nem éri el a mandátumszerzéshez szükséges 5 százalékot. Ami 2004-ben, Szlovákia első EP-választásán még 13,2 százalék (és két EP-képviselő) volt, az most, június 8-án 3,9-et ért. Úgy, hogy az 5,4 milliós országban a magukat magyarnak vallók aránya 2001 és 2021 között „csak” 2 százalékkal csökkent: 9,7-ről 7,7-re.”

A történelmi felsülés okait a kolléga a Magyar Szövetség vezetőivel, Mózes Szabolcs elnökségi taggal, Berényi József Magyar Közösség Pártja-platformelnökkel, Orosz Örs Összefogás-platformelnökkel és Gyimesi György alelnökkel elbeszélgetve próbálta kibogozni.

A több mint elgondolkoztató következtetést, miszerint úgy tűnik, Szlovákiában eljárt az idő az etnikai politizálás fölött, a volt pártalelnök Berényi József fogalmazta meg a Válasz Online számára, amikor a fiaskó külső és belső okairól beszélt. Ő így fejtegetett:

„A külső ok, hogy a szlovák–magyar kapcsolat viszonylagos nyugalma bizonyos szempontból feleslegessé teszi a magyar pártot (kiemelés az eredetiben – szerk. megj.); amíg a szlovák politikának volt nacionalista felütése, sokan a magyarokkal szemben fogalmazták meg magukat és biztonságpolitikai kérdés voltunk, addig az emberek jobban vágytak a politikai védelemre. Most nincs a térfélen olyan szlovák párt, amely bármit is felhozna ellenünk – nekünk nincs AUR-unk, mint az RMDSZ-nek. Leszorultunk megyei és önkormányzati szintre, ami nem hoz akkora népszerűséget, ami elég lenne az 5 százalékhoz. A belső ok, hogy nem sikerült a három párt fúziója. Messze kerültünk egymástól, egymással szemben fogalmaztuk meg önmagunkat, a három platformnak önálló véleménye volt, az emberek azt érzékelték, hogy veszekszünk.”

A magyar párt megmaradásának szükségességét megkérdőjelező felvetésével Berényi szelet vetett és vihart aratott. Bár előtte is voltak olyan szlovákiai magyar közvélemény-formálók, akik e kardinális kérdésről hasonlóképpen vélekedtek, a tény, hogy ezt a sorsdöntő témát így közelíti meg még a párt befolyásos vezető politikusa is, az sok felvidéki honfitársunkban „kiverte a biztosítékot”.

Amint magam is megírtam e rovatban nemrég, a ma7 felvidéki portál a júniusi újabb kudarc kapcsán Hogyan tovább, felvidéki politika? címmel ankétot indított, melynek során az ottani magyar közélet személyiségeit arról kérdezte, hogyan látják a felvidéki magyar politizálás jövőjét, véleményük szerint van-e létjogosultsága továbbra is az etnikai politizálásnak?

A megfaggatottak között volt ezen a héten nekem is, de az olvasónak is régi jó ismerőse, Csáky Pál, egykori, nyolc éven keresztül regnáló miniszterelnök-helyettes, volt európai parlamenti képviselő, a magyar párt korábbi elnöke.

Mielőtt ezt a magvas gondolatokban bővelkedő interjúját ismertetném, hadd mondjam el, az íróként is jelesül teljesítő ex-politikus, újabban ugyan ritkán szólal meg, de ha mégis úgy érzi, „ideje van a szólásnak”, nem habozik véleményt nyilvánítani. Köszönhetően a sikerekben is bővelkedő csaknem harminc éves közéleti szerepvállalásainak, a szókéréseire sokkal inkább odafigyel a felvidéki kis magyar világ, mint szokott ez történni másutt a kvietált élvonalbeli politikusokkal.

Csak remélni merem, hogy sok felvidéki nemzettársamat reflexiókra késztette például az augusztus 20-i nemzeti ünnepünkön a Facebookon közzétett, kiáltvánnyal felérő üzenete, melyet most azért is népszerűsítek, mert hitem szerint ezzel jó ügynek jó szolgálatot teszek:

„Ezekben a hetekben sokan gondolkodnak a felvidéki magyarság jövőjéről. Nemzeti ünnepünkön ne a külsőségekre, politikai posztokra koncentráljunk, hanem a lényegre, amely öt pontban fogalmazható meg:

– a közösség jövője a fontos, az kell, hogy elsőbbséget élvezzen, nem a személyes- vagy csoportérdekek;

– a fentiek alapján megosztott világunkban nem elsősorban ideológiai indíttatású hozzáállásra, hanem toleranciára, valamint belső többszínűségre és harmóniára kell törekedni. Ebbe csak azok nem férhetnek be, akik már többször cserbenhagyták közösségünket, illetve nem fogadják el az 1. pont alap-jellegét;

– nem elég a magyar pártot újjászervezni, az kevés: a teljes közösség megújítása az alap, amely stabil lehet. Ezért a kulturális- és civil szervezetekkel, az önkormányzatokkal való együttműködés megkerülhetetlen;

– bárki a saját "zsenialitását" ne azzal próbálja a világ tudtára adni, hogy folyton-folyvást a társait ócsárolja. Az egymásra való mutogatás helyett belső műhelymunkára kell törekedni, a nézeteket ott kell tisztázni;

– naponta kell dolgozni, hiszen már folyik a látens kampány a következő választásra. És képezni magunkat nap, mint nap, tudás és IQ nélkül nem fog menni. Komoly versenyhelyzet van.”

Rátérve a ma7 vezető szerkesztőjével, Kolek Zsolttal folytatott beszélgetésre, mely Csáky Pál: A magyar pártnak egyetlen ideológiája lehet, mégpedig a közösség érdeke címmel látott napvilágot, az egykori vegyészmérnök, aki még 1990-ben lett képviselő a szlovák parlamentben, már a dialógusuk elején világossá teszi, számára nem elfogadható semmilyen, a szlovákiai magyar párt feleslegességét felvető megközelítés.

Az álláspontja evidens és határozott: „Természetesen van létjogosultsága az etnikai politikának, s mindaddig marad is létjogosultsága, amíg azt a felvidéki magyarság jelentős része támogatja. Képzeljük el, hogy jönnek a helyhatósági választások: mi történne, ha a felvidéki magyar párt darabokra hullana. Nem szabad a felvidéki politizálást csakis az országos szinten keresztül tekinteni.” Ehhez hozzátette: „a felvidéki magyar politika válsága 2009 óta húzódik, egyértelmű, hogy a pártszakadással kezdődött, és ennek a következményeit isszuk ma is.”

Fontosnak tartotta a következőket is kiemelni: „Nemcsak a pártra kell koncentrálni, meg kell győzni a felvidéki magyar társadalmat, beleértve a civil szférát, a kulturális szervezeteket is. A szerepüket újra kellene gondolni, és ezáltal megpróbálni kialakítani egy szélesebb támogatottságot”.

Messzemenően igaza van abban is, amikor, azt hangsúlyozza ezután, hogy „fontos a személyiségek kérdése, olyan felkészült politikusokra lenne szükség, akik nem széthúznak, hanem képesek egymást erősítve dolgozni. Ami az elmúlt három évben történt, nyilvánvalóan öngyilkos politika volt: mindez sajnos sokakban rögzült és rombolta a párt hitelességét”.

A kérdés ugyanakkor azonnal adódik: vajon létezik-e ilyen elvárásnak eleget tevő személyiség? Ez ügyben nem túl biztató az, amit Csáky egykori minisztertársa, Gyurovszky László, (ő 2002–2006 között építésügyi és régiófejlesztési miniszter volt a szlovák kormányban) két nappal ezelőtt megfogalmazott szintén az ankét résztvevőjeként: „A jelenleg önmagát képviselet nélkülinek érző csoport (a szlovákiai magyarok – szerk. megj.) megszólítására a hazai politikai palettán jelen pillanatban nem látok olyan személyt, aki ezt tudná és akarná.”

Maga Csáky is tele van kételyekkel, de nem annyira pesszimista, mint Gyurovszky. Szavaiból legalábbis ez tűnik ki: „Jelenleg arra lenne szükség, hogy menedzselni tudja a kialakult válságot a párt vezetése – nem tudom, erre képes lesz-e. Össze kellene hozni a felvidéki magyarság húsz legjobb koponyáját, nem abban gondolkodni, melyik faluból, járásból hány elnökségi tag lesz. Vagyis nem posztokat kellene szétosztani, hanem víziót, terveket kellene alkotni” – fogalmazott.

Hogy a válságmenedzselés prioritás, az nem vitás. Viszont nemcsak ebben kell „nagyot domborítani”, hanem abban a kulcskérdésben is, ami Csáky szerint mindennek alfája és ómegája: „A legnagyobb problémát abban látom, hogy a megnyilvánulások alapján a pártvezetés ideológiai pártban gondolkodik. Véleményem szerint a magyar pártnak egyetlen ideológiája lehet, mégpedig a közösség érdeke, a felvidéki magyarság megmaradása. Ha politikai ideológiákban kezdünk gondolkodni, akkor törvényszerűen kimaradnak ebből csoportok”.

A megújulásnak előfeltétele az őszinte tükörbe nézés, e nélkül nincs, és nem lehet továbblépés, véli Csáky, aki nemcsak a közelmúlttal való szembenézést szorgalmazza, hanem a mi viszonyaink jó ismerőjeként, azt tanácsolja: hasznára válna Felvidék magyar pártjának, ha az RMDSZ-től tanulna:

„Az elmúlt három év legfontosabb tanulsága az, hogy a 2021-es pártegyesítés nem volt őszinte, hazugságon alapult. Voltak csoportok, amelyek nem ismerték el a legfőbb prioritást, hogy a felvidéki magyar közösség érdekeinek megfelelően kell cselekedni, személyes- és csoportérdekek mozgatták őket. Ha továbbra is ez fog folytatódni, akkor mindegy, ki milyen poszton lesz, sikertelen lesz a folyamat. Ez a sikertelenség ráadásul egyre nagyobb veszélyekkel jár, hiszen most már hosszú ideje éli meg az ismétlődő kudarcokat a felvidéki magyarság.

A párton belül belső egyensúlyt kellene kialakítani, s abból csak azokat kellene kihagyni, akik már sokszor bizonyították, hogy elfordultak a felvidéki magyarságtól, elárulták a közösséget. Egymás meggyőződését valamilyen módon tolerálni kell, csak így juthat a párt öt százalék fölé.

Bármilyen irányú erős ideológiai elköteleződés lefarag a másik oldalról támogatókat, és küszöb alá szorul a párt. Gyűjtőpártot kellene működtetni, esetleg el kellene menni Erdélybe megnézni, hogyan működik az ottani magyar párt. Úgy néz ki, az RMDSZ politikusai rutinosabbak, politikailag érettebbek.”

Teendő a többségi pártok irányába is lenne, szögezi le, sőt ennek a szcenárióját is vázolja: „Szépen csendben fel kellene építeni a kapcsolatokat azon szlovák pártok felé, amelyek elfogadhatóak politikai szempontból, és esetleg hajlandóságot mutatnak arra, hogy technikai partnerként a nyilvánosság előtt is felvállalják a magyar párttal kötött koalíciót.”

A Kolek-Csáky dialógus fináléjában egy olyan szintén létfontosságú probléma-halmaz kerül megnevezésre, melyeknek, ha valamennyi összetevőjére nem figyel a tisztújító kongresszusát szeptember 28-án megtartó Magyar Szövetség, akkor biztos, hogy a saját sírját ássa majd meg. Mert Csáky Pál mondandójának záró passzusaiban foglaltak erre engednek következtetni:

„Károsnak tartom ugyanakkor áthozni a magyarországi belpolitikai vitákat és a megosztottságot gondolatiságban és a politikában is. A belső vitákat Magyarországon játszák le egymás között, és ebből lehetőleg maradjunk ki.

Mi a saját prioritásainkat nézzük. Nekem nagyon nevetségesnek tűnik, amikor a nagy világtémákat oldjuk, az amerikai és az európai politika különböző szereplőit gyepüljük, közben pedig nem vesszük észre, hogy mennyire a béka alsó fele alatt vagyunk. Önmagunk hajába kell most kapaszkodnunk, és a saját erőnkből kihúzni magunkat a csávából, amibe kerültünk.

Fontos a politikai vezető személye, de legalább ennyire fontos, hogy legyen víziója, hogyan cselekedne, mit tenne. Ebből a szempontból én látok hiányosságot, a tisztújítás előtt úgy tűnik, mintha ismét csak a posztokért menne a küzdelem, nem a jövőképek versenye zajlik. A következő hetekben arra kellene fókuszálni, hogy minden olyan személyiség, aki bármilyen posztra jelöltetné magát, már most mutassa meg, milyen irányba szeretné vinni a pártot”.