Megszólalt a héten a pozsonyi Vasárnapban Ódor Lajos, Szlovákia miniszterelnöke és abban az interjújában, mely Soha nem titkoltam, hogy magyar a nemzetiségem címmel látott napvilágot, egyebek közt elmondta az őt faggató Vrabec Máriának, miként éli meg, hogy a szlovákiai magyar politikusok közül sokan nem tartják jó magyarnak, Csáky Pál obsitolt politikus, egykori MKP elnök pedig otrombán azt nyilatkozta róla „ő inkább csak egy magyar származású szlovák bankár”.

Most, hogy mandátuma végéhez közeledik, a szakértői és ügyvezető kormányt irányító Ódor ebben a beszélgetésben egyúttal megvonta az általa vezetett kabinet mérlegét. Úgy ítélte meg: a független szakemberekből álló grémium, melynek Horváth Mihály és Balik Péter révén magyar volt a pénzügyminisztere, illetve a beruházási minisztere, annak ellenére, hogy csak korlátozott jogkörökkel rendelkezett, vállalásának eleget téve helyt tudott állni és megbirkózott a korántsem könnyű, nemegyszer egészen váratlan kihívásokkal is.

A miniszterelnök leltárkészítése során kormányzásának kulcsfontosságú területeit tekintette át. Az általa elmondottakat összegezve az interjúkészítő joggal fogalmazhatott ekképpen: „Az előző évek kaotikus intézkedései után és a gyűlölettel mérgezett kampány mellett azt is megtapasztalhattuk, milyen az, amikor hozzáértő emberek higgadtan, céltudatosan, nem a választók tetszését, de az ország javát szem előtt tartva hoznak döntéseket. A rövid idő ellenére komoly eredményeket is fel tudnak mutatni, Ódor Lajos kormányfő szerint azért, mert a tárgyalásokon mellőzték a politikát.”

Nem tagadom, olyan magyar károgókkal ellentétben, akik a sajtban is mindig csak a lyukat képesek látni és a konkolyhintésben tudnak jeleskedni, én őszintén örültem annak, amikor azon a májusi vasárnap délután Čaputová szlovák államfő hivatalosan bejelentette, az előre hozott választásokig szakértői kormányra bízza az ország irányítását, vezetését pedig Ódor Lajosra, a Szlovák Nemzeti Bank magyar alelnökére bízza.

Persze azt se hallgathatom el, hogy döbbenettel vegyes háborgással olvastam például azt az utóbb mások által a Dunától délre meg északra is mantrázott véleményt, amivel a CÖF-szóvívő Fritz Tamás állt elő elsőként. Ő ugyanis annak hírére, hogy „magyar származású” miniszterelnöke lesz Szlovákiának (figyeljük csak a szóhasználatot: magyar származású és nem magyar nemzetiségű!) úgymond „általánosságban” így filozofált: „De önmagában azért, mert valaki magyar származású, még nem garancia arra, hogy egyfelől lenne magyar identitástudata, másfelől, hogy nem éppen egy mocskos gazember.” Majd azt is kijelentette: „Ettől még önmagában ne essünk feltétlenül hasra. Hiszen, hogy ha jobban belegondolunk, Soros György is magyar állampolgársággal rendelkezik, zsidó és magyar származású ember.” Mindezeket pedig annak felvezetéseként kívánta intően előrebocsátani, hogy azután egyetértőleg idézhessen egy, a számára Ódornál sokkal rokonszenvesebbnek tartott szlovákiai politikust: „Ódor Lajosról az Orbán Viktorral jó kapcsolatot ápoló Robert Fico, az ellenzéki SMER vezetője mondta el, hogy egyértelműen Soros embere, oktat a CEU-n, s korábban is Soroshoz köthető szervezetekkel állt kapcsolatban. Még azt is hozzátette, hogy az államelnök asszony nem véletlenül, s nem szabad szándékból nevezte ki őt miniszterelnöknek, sőt a teljes kabinet nem a köztársasági elnök javaslata, hanem Soros György választása, vagyis az Ódor-kormány egy Soros-filozófiát és Soros-érdekeket követő kormány.”

A helyén kezelve ezt az útszéli cöfögést, inkább arra emlékezem vissza, szívesen, hogy a régi jó ismerősöm, Potápi Árpád János, hozzám hasonlóan örömmel fogadta Čaputová elnök döntését, és azt tartotta fontosnak rögtön nyilatkozni: „Ódor Lajos példája is rámutat arra, hogy valaki Szlovákiában, egy kistelepülésről elindulva, magyar nyelvű iskolában tanulva is tud komoly karriert megvalósítani.” E mellett természetesen csak egyetérteni tudtam a Forró Krisztián MKP elnök által megfogalmazott gyorsreakcióval is: „nagy dolog a magyar közösség, a felvidéki magyarság számára, hogy a szlovák államfő egy olyan magyar nemzetiségű embernek ad kormányfői megbízást, aki iskoláit is magyar nyelven végezte”. Persze azzal is, amit hozzátett ehhez: „Ha Ódor Lajos helytáll a szakértői kormány élén, az a felvidéki magyar közösség számára is nagy lehetőség.”

Mielőtt rátérnék annak az interjúnak a bemutatására, mely az olvasóink által jól ismert kitűnő kolléganő, Vrabec Mária készített Szlovákia ma még – és a tegnapi választások némiképp meglepő eredményei okán várhatóan még hetekig – regnáló miniszterelnökével, annakidején májusban, nem sokat tudva róla, igyekeztem némiképp utánanézni az előéletének. Nem kis meglepetésemre kutakodásom során aztán azzal szembesültem, hogy a matematika és fizika iránt már kisdiákként különleges vonzalmat tanúsító, egyszerű falusi szülők gyermeke a komáromi Selye János Gimnázium felsőseként ifjúkora legnagyobb élményét éppen mifelénk Erdélyben, közelebbről a kommandói diáktáborban élte meg az 1990-es években.

Ezt attól az egykori osztálytársától és máig jó barátjától, Mizera Ferenctől tudhattam meg, aki felidézve, hogy Ódor a szlovák matematikai válogatott póttagja volt, és csak pár ponttal maradt le végül a nemzetközi olimpiáról, így jellemezte őt: „Egy rendkívül intelligens embernek lehet leírni, aki mindenben ügyes volt már gimis korában is. Ha versenyre mentünk, rendszerint ő vitte el az első díjat matekból, én pedig a másodikat. Fizikából pedig fordítva. Mikor negyedikben matekórán felvételi példákat oldottunk, sokszor a feladat felolvasása után fél perccel összenéztünk és mondtuk egymásnak a fejben számolt megoldást például a térgeometriai feladatoknál, amit utána percekig számoltak a táblánál.”

A kenyeres pajtás a legjobb közös élményeiknek a fizikaversenyekre felkészítő táborokat mondta, ahol nagyon szeretett vele együtt dolgozni: „Ezek közül kiemelkedő élmény volt a kommandói edzőtábor Erdélyben, ahol a magyar olimpikonokkal együtt mérhettünk súrlódási együtthatót meg egyebeket, este a tűznél pedig Gnädig Péter élményszerű elmélkedéseit hallgattuk a modern fizikáról” – fogalmazott.

Ódor mai gondolkodásáról, hozzáállásáról sokat elmond az, ahogyan nemrég egykori iskoláját felkeresve a tanévnyitó alkalmából, megannyi oktatásügyi kérdésről is kifejtette a véleményét, hangsúlyozva, hogy a magyar iskolák sorsát a szívén viseli, ugyanakkor a kormánya országos szinten gondolkodik az oktatásügyről.

„Nagyon szerettem az iskolát, ezt a focipályát, tornatermet, a tanárokat, osztálytársakat. Most még lehet, hogy nem tudjátok, de ezek a falak, a tanárok és a diáktársak majd embert faragnak belőletek” – szólt ott a diákokhoz előbb szlovák, majd magyar nyelven majd nemcsak név szerint, hanem emlékeit is felidézte több gimnáziumi tanáráról, akik hatással voltak arra, hogy céltudatossá vált. Egyúttal három tanácsát is megosztotta a gimnazistákkal, amit így rögzített egy helyszíni tudósítás:

„Az első gondolata arra vonatkozott, hogy a diákok felejtsék el a jegyeket, mert „ezer más fontosabb dolog van az életben és az iskolában”, ilyenek például az érdekes gondolatok, az osztálytársak nevetése, a többiek tisztelete vagy az új dolgok elsajátításából fakadó öröm. A második tanácsa arról szólt, hogy ne féljenek hibázni, az iskola dolga pedig az, hogy a minden gyerekben meglevő sajátos tehetséget megtalálja. Végül harmadrészt kifejtette, ne féljenek kérdezni és megkérdőjelezni akár a tanárok véleményét is – egyébként ő is ilyen diák volt –, ami valójában azt mutatja, hogy a diák megpróbál eljutni a dolgok mögé.”

Maradva a Forró Krisztián-féle megfogalmazásnál, hogy Ódor Lajos vajon mennyire tudott helytállni a szakértői kormánya élén, abból néhány bizonyító erejű ízelítőt is kap majd az olvasó nemsokára. Előtte viszont nézzük ebből a dialógusból, azt, amiről már a bevezetőmben szóltam: hogyan éli meg, hogy a szlovákiai magyar politikusok közül sokan nem tartják őt jó magyarnak, Csáky Pál pedig sértően egyenesen kétségbe vonva magyarságát, azt nyilatkozta róla miszerint „ő inkább csak egy magyar származású szlovák bankár”.

Az erre adott válasza önmagáért beszél: „Én ezt nem tudom értelmezni. Még a gimnáziumot is magyarul végeztem Komáromban, rendszeresen visszajártam oda előadásokat tartani, idén ott nyitottam meg a tanévet. Azt, hogy magyar a nemzetiségem, soha nem titkoltam. De amikor szakmai munkát végeztem, ennek nem volt jelentősége, mert nincs külön kisebbségi magyar kamatláb. Politikai motivációt látok abban, hogy ezzel támadnak. Ahol nincs komoly téma, és nincsenek megalapozott érvek, ott csak az ilyen személyeskedés marad. Engem a szakmám arra tanított meg, hogy ne a problémákat keressem, hanem a megoldásokat, ezért nem is tudok ehhez hogyan viszonyulni. Vannak olyan magyar politikusok is, akikkel jó a viszonyom, sokat beszélgetünk, de furcsának találom azt a hozzáállást, hogy aki nem hozzánk tartozik, az nem lehet jó magyar.”

Ezek után nem meglepő, hogy jön az óhatatlanul adódó kérdés: „Elég kiábrándító, hogy nem tudunk büszkék lenni arra, aki a saját szorgalma, tehetsége, tudása révén ért el valamit, nem pedig politikai hátszéllel. Matematikusi logikával van erre magyarázat?” A válasz erre visszafogott, de a sorok között mintha felsejlene ennél több is: „Szakmai úton indultam el, most is szakértői kormányt vezetek. Nem tudom, miért probléma valakinek, hogy idáig jutottam. Ha a politikusok juttattak volna ide, az jobb lett volna?”

Épp ennyire visszafogott akkor is, ha családjáról kérdezik, hisz  óvja szeretteit a nyilvánosság elől. Ez érthető is, hiszen szakértőként és nem politikusként vállalkozott a kormányfői feladatra. Annyit arra a kérdésre, hogy mivel foglalkoztak a szülei, milyen közegben nőtt fel, ha szűkszavúan is, de csak elárul egy keveset: „Nagykesziről származom, a szüleim kétkezi munkások voltak. Hamar megtanultam, hogy semmi sincs ingyen, mindenért tenni kell valamit. Korán kiderült, hogy jó vagyok matematikából és fizikából, ezért a tanáraim is ebbe az irányba terelgettek.”

Hogy mennyire jó irányba történtek a terelgetések, arra már utaltam az előbbiekben Kommandó apropóján. Az alma materek, különösen a középiskola, meghatározók és javát szolgálóak voltak számára, amit meggyőzően bizonyít az eddigi imponáló életpályája, amit az interjú keretes írása foglal össze. Ebből szemelgetnék:

Az 1976. július 2-án született Ódor Lajos, Nagykeszin és Ekelen járt általános iskolába, gimnáziumba pedig a ma Selye János nevét viselő komáromi magyar gimnáziumba, ahol érettségizett. Diplomát 1999-ben szerzett a pozsonyi Comenius Egyetemen, matematika-management szakon. Pályakezdőként előbb egy bank pénzpiaci elemzőjeként dolgozott, majd a Hitelminősítő Intézet közgazdászaként. 27 évesen lett a szlovák Pénzpolitikai Intézet vezető közgazdásza, később igazgatója. Még 30 éves sincs, amikor a Szlovák Nemzeti Bank Tanácsának a tagja és a kutatásért felelős igazgatója lett. 2010 szeptemberétől 2012 áprilisáig Radičová miniszterelnök és Mikloš pénzügyminiszter tanácsadója volt. Társalapítója lett ezután több pénzügyi szervezetnek. Ezekben az években hozzájárult az egységes adókulcs bevezetéséhez, az államháztartás irányításának pénzügyi reformjához, a nyugdíjrendszer első és második pillérének megreformálásához, ő dolgozta ki az euró bevezetésének stratégiáját. 2016 januárjától vendégprofesszorként tevékenykedik a CEU-n, több tudományos, valamint a tudományt népszerűsítő cikk és kötet szerzője. 2018 februárjától a Szlovák Nemzeti Bank alelnöke, 2023. május 15-én pedig Čaputová államfő kinevezte a szakértői kormány élére.

Amúgy, de ezt már a mostani interjújában fejti ki, hogy mi vitte rá, hogy egy végsőkig megosztott, rengeteg problémával küzdő országban úgy döntsön, elvállalja a kormányfőséget, amire így felel: „Szeretem a kihívásokat. Amikor az elnök asszony felkért, úgy gondoltam, hogy most, amikor lehetőségem van az ország dolgait előremozdítani, nem mondhatok nemet.”

A következő riporteri kérdéssel immár átlépünk a mérleg mérlegkészítés

területére. Ez már csak azért is eleve sajátos történet, mert a hektikus szlovák belpolitikai viszonyok között a parlament nem szavazott bizalmat Ódoréknak, és így kormánya ügyvivő kabinetként csökkentett mandátummal kényszerült elvezetni az országot. Ráadásul olyan nem éppen szokványos körülmények között, amikor a választások előtti hetek egyik legnagyobb botránya volt, az hogy a titkosszolgálat kompromittáló anyagokat gyűjtött és kreált egyes politikusokról, a kormányfőnek a belügyminiszteri poszt is a nyakába szakad, mert az államfő az országos rendőrfőkapitánnyal kialakult konfliktus miatt menesztette az elődjét, az önkormányzatok pedig nagyon felháborodtak, amikor kiderült, hogy csak a felét kapják meg az energiaárak kompenzációjára ígért összegnek. Ezek mellett egyéb tűzoltási gondjai is akadtak bőven.

Ódor, aki számára egyetlen vezérelv létezik és ezt ki is mondja: „mindig a tények, nem pedig az elvárások alapján hozom meg a döntéseimet”, – egy percig se okozott fejfájást, hogy az amúgy magyar nemzetiségű országos rendőrfőkapitány, a szakmai szempontból kitűnően teljesítő, politikusok által nem befolyásolható Hamran István és az ő tisztességes rendőrei mellett tegye le a voksát, akik felléptek a korrupt titkosszolgákkal szemben. Ahogyan az sem, hogy az elégedetlenkedő önkormányzatokkal is leüljön tárgyalni, majd egyezségre is jusson velük. Utóbbi história kapcsán jelzésértékű az, amit elmondott:

„A kezdetektől azt próbáltam kommunikálni, hogy a kormány hasonló helyzetben van, mint ők, mert a parlament tőlük százmilliókat vett el, nekünk pedig az utolsó rendes ülésen megszavazott törvényekkel a nyakunkba varrt 750 milliós többletkiadást. Miután közösen elemeztük a helyzetet, kiderült, hogy az első fél évben nem voltak az önkormányzatok olyan nagy bajban, az adóbevételeknél két számjegyű növekedés volt. Látták, hogy nem politikai, hanem gazdasági szempontból közelítem meg a problémát, ezért ők is konstruktívan álltak hozzá, és sikerült kompromisszumot kötnünk.”

Nemkülönben beszédesen sokatmondó az a válasza is, amit arra a kérdésre adott, miszerint sokszor tapasztalja-e tárgyalásai során, hogy amennyiben a politika kimarad az egészből a dűlőre jutás sokkal könnyebben megy?

„Nem vagyok politikus, számomra csak a megalapozott szakmai érvek elfogadhatóak. Sokszor meg is lepődnek a tárgyalópartnerek, hogy politikai megfontolások nem kerülnek szóba, kizárólag számok és tények. Így sokkal könnyebb megegyezni, mintha azt nézném, milyen támogatottságot hoz ez vagy az a döntés a kormánynak. Jó látni, hogy jelentősen megnőtt a kormány és a miniszterelnök iránti bizalom, de ez számunkra nem szempont, mert a választáson nem indulunk.”

Természetesen valamennyi, az interjú során felmerülő kérdés bemutatására terjedelmi okok miatt nem vállalkozhatom. Viszont annak a rokonszenves pozsonyi magyar – és hadd ismételjem meg a nyomaték kedvéért, tehát magyar nemzetiségű és nem magyar származású – miniszterelnöknek, aki sajnos már nem sokáig lesz ezen a poszton, és saját bevallása szerint nem is akar a jövőben se politikus lenni – a portréját árnyalandó, hadd illesszem ide azt a felelős kezdeményezésre vonatkozó kérdezz-feleleket, amit az a felismerés kényszerített ki, hogy ha Szlovákiából az elvándorlás úgy folytatódik, mint az elmúlt években, akkor az országnak nincs jövője.

Íme, a hivatkozott dialógus:

„Még július elején szokatlanul személyes hangvételű nyílt levelet intézett azokhoz a fiatalokhoz, akik az érettségi után külföldön folytatják tanulmányaikat. Volt ennek valami visszhangja?

Nagyon fontosnak tartom ezt a témát, mert borzasztó, milyen alacsonyan értékelik Szlovákiában a tudást és a szakértelmet. Egyesek még büszkék is arra, hogy lopták a diplomájukat, ami számomra felfoghatatlan. Sajnos részben a választók sem tartják ezt felháborítónak. Ezen csak a valódi tudás felmutatása segíthet.

Ezért hangsúlyozom, hogy meg kell győznünk a külföldön tanuló és ott dolgozó fiatalokat, hogy van értelme visszajönni. Ha a fiatalság elmegy innen, és nem jön vissza, kilátástalan helyzetben leszünk.

Ez hosszútávfutás, de ha most nem tesszük meg az első lépéseket, végleg lemaradunk.”