Megszólalt  a héten a ma7-ben a felvidéki magyar párt, a Szövetség három vezető politikusa, Forró Krisztián elnök, Mózes Szabolcs alelnök és Pandy Péter, az Országos Tanács elnöke és abban a beszélgetésben, melyre Kolek Zsolt moderálásával került sor a Nézőpont című közéleti magazinműsorban (a portál ennek az eszmecserének szerkesztett átiratát közölte) mindegyikük kifejtette szilárd meggyőződését: a magyar pártnak a közelgő választásokon elért eredményei rá fognak cáfolni az eddigi kedvezőtlen felmérésekre, a Szövetség pedig jelen lesz a következő pozsonyi parlamentben.

Az eszmecsere során elmondták, hol látnak még választói tartalékokat, illetve milyen témákkal kívánja megszólítani a választókat a kampányhajrában a Szövetség. Ezek mellett terítékre kerültek olyan sokat számító kérdések is, miszerint hogyan hasznosulnak legjobban a magyar szavazatok és miért kidobott voks a szlovák pártokra leadott szavazat? Szóltak továbbá arról is: „csak a Szövetség az, amelyik a magyar, illetve a dél- és kelet-szlovákiai választókért fog tenni a következő négy évben a parlamentben és a kormányban. Más, főleg szlovák párt, ezt helyettünk nem fogja megtenni.”

Látszólag úgy tűnhet, hogy ritka jó szolgálatot tett  a héten a Szövetség választási kampányának Peter Pellegrini korábbi szlovák miniszterelnök, a Hlas (Hang) szociáldemokrata párt elnöke, akit ma, alig három héttel a szeptember 30-i választások előtt a legmegbízhatóbb politikusnak tartanak az ország polgárai – legalább is ez derül ki a Focus közvélemény-kutató ügynökség friss felméréséből, amely szerint a megbízhatósági listán Pellegrini maga mögé utasította a második helyezett Robert Fico ex-kormányfőt és a harmadik helyre visszacsúszott, korábban tartósan mindig az élen végző Zuzana Čaputová államfőt –, de lehet, a látszat ezúttal csalóka.

Történt ugyanis, hogy a dédapja révén olasz származású politikust, aki magyar nyelvű kampányanyagokkal is igyekszik elnyerni a felvidéki honfitársaink bizalmát, megkereste az Új Szó szerkesztősége, arra kérve, hogy ismertesse egy interjú keretében a párt prioritásait, valamint tájékoztassa a szlovákiai magyarokat arról, milyen jövő vár rájuk, ha ősszel a Hlas hatalomra kerül. Patrícia Medveď Macíková, a párt szóvivője el is fogadta a felkérést, de egy nappal az interjú előtt közölte, Pellegrini meggondolta magát, így a beszélgetésre nem kerül sor.

A tervezett interjú előtt az Új Szó egyetlen szlovákiai magyar napilapként nem titkolta, hogy abban a nemzetiségi kérdésekre kívánja a hangsúlyt fektetni, és olyan kérdésekről szeretné megtudni a pártelnök álláspontját, mint például: a magyar kisebbség jogainak biztosítása, nyelvi és kulturális akadályok eltávolítása, nemzetiségi oktatás, régiófejlesztés, a Kisebbségi Kulturális Alap jövője, a Beneš-dekrétumok alapján történő földelkobzások, illetve az állampolgársági törvény módosítása. A szóvivő indoklása szerint „ezekkel a kérdésekkel igazán nem szeretnének foglalkozni”. Miután a lap munkatársa, Bugár Anna furcsállva a visszakozást, hangsúlyozta, hogy a magyar kisebbséget érintő releváns ügyekről van szó, a szóvivő azt válaszolta: „a társadalom már így is eléggé megosztott és igazán nem gondoljuk, hogy ma időt kellene szentelni a Beneš-dekrétumok megvitatásának”. A probléma az,– tette hozzá a kolléganő mindehhez a különös históriáról beszámoló, Magyar szavazatok igen, kisebbségpolitika nem címet viselő cikkében – „hogy a lapunk által feltárt modern kori földelkobzások ügyének megoldásához elsősorban politikai akaratra van szükség, s ahogy korábbi cikksorozatunkból is kiderült, a szlovák pártok részéről ez hiányzik.”

Június derekán már szóltam e rovatban arról, a választási kampány beindulásával a szlovák pártok is felfedezték, hogy az országban élnek, ráadásul szép számmal magyarok, és jó lenne minél többet az ő voksaikból is begyűjteni. Arról is említést tettem, a felvidéki magyarok voksaira ácsingózó kaméleon Fico és pártja minő szirénhangokat pengetve és milyen módszerekkel igyekszik ezt elérni. Rámutattam továbbá, amit tesznek ezidőtájt ezek a „báránybőrbe bújt farkasok” az miért is átlátszó képmutatás, és miért nem szabad komolyan venni ezt a jóindulatot színlelő manipulációt, – elvégre van bőven megélt tapasztalat a felvidéki magyarok körében Fico és párttársai „őszinte magyarbarát gesztusaiból”.

Akkor beszámoltam arról is, ha magyar szavazók megnyeréséről van szó, Peter Pellegrini se jobb a Deákné vásznánál. A Fico pártból kivált üdvöske például már korábbanazzal kampányolt Komáromban, hogy egy magyar kajakozót vett fel pártjába, majd azt ecsetelte az Athénben bronzérmet, Pekingben megRio de Janeiróban ezüstérmet szerzett Vlček Erik társaságában, aki közös sajtótájékoztatójukon magyarul is megszólalt, – „nem szükséges az etnikai alapú szavazás, számára a déli régiók ugyanolyan fontosak, mint az északiak és a kisebbségi képviseletet a párton belül, magyar nemzetiségű személyek felvételével szeretné megoldani.”

Legújabb gesztusával „a legbebízhatóbb szlovák politikus”, miszerint a felvidéki magyarok voksaira ugyan igényt tart, de ennek fejében még ígérni se hajlandó számukra az égvilágon semmit se, ékesen bizonyította a felvidéki honfitársaink számára, hogy rá szavazniuk dőreség lenne, az ilyen magyar voks bizony a kukába kerül. Ahogy éppígy a szemétkosárban végzi a Ficoékra vagy bármely más szlovák pártra leadott szavazat is.

Ezt a kulcskérdést járta körbe az a stúdióbeszélgetés, melyre a Ma7 Médiacsaládközéleti magazinműsorában került sor nemrég, és amelynek szerkesztettátiratát közöltea héten a ma7 portál Csak a Szövetségre leadott szavazat nem kidobott voks címmel.Ebben a felvidéki magyar párt vezetői, Forró Krisztián elnök, Mózes Szabolcs alelnök és Pandy Péter, az Országos Tanács elnöke arra fókuszált – és egységesen hitet tett amellett, amit a cím is elárul –: a hónap végén sorra kerülő parlamenti választások legnagyobb kihívása az lesz, hogy a szavazóhelyiségeket felkereső felvidéki magyarok közül hányan döntenek úgy: nem a magyar pártot tüntetik ki bizalmukkal, hanem valamelyik szlovákot.

Még mielőtt a Kolek Zsolt moderálásával történt beszélgetés ismertetésére rátérnék, magyarázatot kell adnom az írásomat indító „látszólag” szóra.

Úgy vélem, hogy ha mifelénk egy többségi párt elnöke bárhol előállna a választási kampányában a Pellegrini-féle magatartással, illetve retorikával, vagy netán olyan hirtelen jött „magyarbarátságot” hangoztatna, amilyennel manapság villog a rovott múltú és köpönyegforgató Robert Fico, – biztos, hogy még a sajátjaiban esetleg csalódott erdélyi magyar választópolgár is csak lemondóan legyintene, majd hozzátenné magában: „egy frászt, az effélékre én sohasem fogok voksolni.”

Viszont a szlovákiai magyarok körében, ahol külön gond az is, hogy ott a választói passzivitás mesze a legmagasabb a régióbeli magyar közösségek között, – ez a tudatos viszonyulás sajnos nem jellemző. Ennek okai külön értekezést érdemelnek, amire itt nem vállalkozhatom. Ehelyett álljon itt egy letaglózó adat a közelmúltból: a legutóbbi, 2020-as választáson a Focus ügynökség készített egy exit pollt. Akkor a magyar szavazók 29 százaléka szavazott szlovák pártokra.

Szóba kell hoznom mást is. Szintén tehertétel Forró Krisztiánéknak, akiknek létkérdés a szavazatmaximálás, mert csak a Szövetségre leadott voksok biztosíthatják a magyar képviseletet a pozsonyi törvényhozásban, hogy a korábbi kampányoktól eltérően most a Dunától délről elmarad a mellettük történő határozott kiállás, sőt... Mert azt, amit a magyarországi állami média művel hónapok óta, ahol Fico csak pozitív szereplőként tűnik fel, amire egyes kormányzati politikusok csak ráerősítettek, – mindennek lehet nevezni, csak nem barátságos magatartásnak.

Ez ügyben hadd hivatkozzam arra a héten napvilágot látott átfogó kutatásra, amely a szlovákiai magyarok médiafogyasztási szokásait vizsgálta hónapokon keresztül. Ez arra volt kíváncsi, milyen hírek jelennek meg a magyarországi kormányközeli médiában a közelgő szlovák parlamenti választásról, illetve azt is, a magyar kormány kedvelt narratívái milyen formában jelennek meg a szlovákiai magyar lapoknál. Az adatgyűjtésből levont végső következtetés felér egy övön aluli ütéssel a Szövetség számára: „a magyar kormányhoz közeli magyarországi portálok Robert Ficót, a Smer elnökét gyakran erős vezetőként, a stabilitás zálogaként ábrázolják, míg a politikai botrányairól egy szót sem írnak.”

Egy szó, mint száz, ilyen ellenszelek idején, amit megelőzött egy súlyos sebeket ejtő pártszakadás is, cseppet sincs ma irigylésre méltó helyzetben a felvidéki magyar párt.

Lássuk ezután, miként ítélik meg kampányuk véghajrájában a tennivalóikat, a lehetőségeiket és az esélyeiket a Szövetség elöljárói.

A beszélgetés alaphangját megadó első kérdés a közvélemény-kutatások eredményeinek az értékelésére irányult, ami érthető, hisz a szlovákiai felmérések majd’ mindegyike egész évben az 5 százalékos küszöb alatt mérte pártjukat.

Forró Krisztián ugyan bár már tud olyan kutatásról is, amely már az 5 százalék fölé, a parlamentbe méri a Szövetséget, de inkább azt hangsúlyozza, a felméréseket érdemes óvatosan kezelni. Kiemeli, a számukra történelmi sikert hozó tavaly őszi megyei választásokis megmutatták, hogy a szlovák közvélemény-kutató intézetek rendre alulmérik a magyar pártot. Miközben úgy véli, nem a közvélemény-kutatásokban kell jól szerepelni, hanem a tényleges választáson, mégis tulajdonít nekik némi jelentőséget. Mert, mint mondja, „a felmérésekből az is látható, miután a pártból az elmúlt időszakban néhányan távoztak, nemhogy gyengült volna a Szövetség, hanem ezáltal még erősödni is tudtunk, hiszen megszűntek a belső feszültségek, egységesebbé vált a párt.”

Mózes Szabolcs más példákkal is igazolja, hogy a szlovák felmérések korábban is rendszeresen félremérték a magyar pártokat, és ebből semmilyen szakmai konzekvenciát nem vontak le. Annak ismeretében, hogy a közvélemény-kutatásoknak mindig volt, van és leszpszichológiai jelentősége, sokat sejtetően teszi hozzá: „Hogy ebben mennyi a szándékosság, vagy éppen a módszertan nem megfelelő, legfeljebb találgathatunk.”

Arra a felvetésre, hogy hol látják a tartalékokat a választók körében a Szövetség számára, illetve kiket kell és lehet megszólítani a kampányhajrában, a három válasz eltérő aspektusokra fókuszál.

Mózes úgy látja a mozgósításnak lesz kulcsszerepe, főleg annak ismeretében, hogy az utóbbi választásokon a magyaroklakta régióban alacsonyabb volt a részvétel, mint az országos átlag. Amit ezen túlmenően kiemel, az a valóban fajsúlyos kérdése a következő napoknak: „Nagyon fontos az is, hogy minél nagyobb számban szólítsuk meg azokat, akik legutóbb szlovák pártra szavaztak. Igazából az a kidobott szavazat, amelyet egy szlovák pártra ad a magyar választó, hiszen bebizonyosodott, hogy a szlovák pártok nem foglalkoznak a magyar közösség számára fontos ügyekkel, sem pedig a Dél- és Kelet-Szlovákiát érintő kérdésekkel.”

Pandy Péter is azt hangsúlyozza, a jó mozgósítás csodákra képes. Szűkebb pátriájából, a tőketerebesi járásból hozott példája a meggyőző bizonyíték erre: itt, ahol a magyarság részaránya mindössze 22-23 százalék, a megyei választásokon a Szövetségnek az elérhető nyolc mandátumból hetet sikerült megszerezni.

A pártelnök által előadottak egy más perspektívából tekintenek a kérdésre. Lévén, hogy az általa mondottak az itt meg is tekinthetőfélórás beszélgetés tudatosan üzenethordozónak szánt megnyilatkozását képezik, ezt érdemes hiánytalanul közzétennem:

„Jelen pillanatban azt látjuk, hogy a Szövetség az egyetlen magyar párt, amelynek reális esélye van bejutni a parlamentbe. Vagyis magyar szempontból nemcsak a szlovák pártokra leadott voks számít kidobott szavazatnak, hanem az is, ha valaki az esélytelen vegyes listákra szavaz. Ha azt szeretnénk, hogy itt Dél-Szlovákiában a magyaroknak, de velünk együtt minden itt élőnek jobb legyen, akkor tudatosítanunk kell, hogy minden egyes voks, amely nem a Szövetséget erősíti, kidobott szavazatnak számít. Senki más nem fogja a mi érdekeinket képviselni. Itt szeretném felszólítani a két kisebb pártot, amelyek a magyar választók szavazatát szeretnék megnyerni, értékeljék át az indulásukat. Nincs valós esélyük bejutni a parlamentbe, de az indulásukkal mégis megosztják a magyar közösséget. Egy politikusnak az a feladata, hogy a közösséget szolgálja, ezt leginkább a visszalépésükkel tudnák megtenni.”

Arra a jogos felvetésre miszerint gyakran elhangzik a kampányban, hogy „Pozsonyból nézve a legtöbb magyarlakta régió nem látszik, fekete lyuknak számít az ország térképén”, a leginkább érintett, a bodrogközi ismert ügyvéd és megyei képviselő, Pandy Péter válaszol, aki éppen egy ilyen mostoha sorsú város, Királyhelmec lakója. Amit elmond ezügyben, azt ismét egy beszédes példával teszi meg, ami mint cseppben a tenger mutatja, mi is a legfőbb bánata a végeken élő magyaroknak és nem magyaroknak is:

„Van egy szemléletes példa, milyen messze esik valójában Királyhelmec a szlovák fővárostól. Amikor Pozsonyba visz az utam, rendszeresen Magyarországon, Budapesten keresztül megyek. Szeretem ugyan Budapestet, de nem azért járok arra, hanem mert a leggyorsabb elérhető közlekedési útvonal annak, aki az ország keleti végéből akar eljutni Pozsonyba. Sok szó esik az elmaradott régiókról, a fejlesztésekről,– teszi hozzá –de az infrastruktúra hiánya jól mutatja a központi kormány érdektelenségét. Majd így folytatja: „Megyei szinten vannak felmutatható eredményeink, megvalósult határmenti pályázatok. Hosszabb távon abban kell gondolkodnunk, hogy lehetővé tegyük az emberek visszatérését a Bodrogközbe.”

A beszélgetés során aztán terítékre kerülnek olyan, a felvidéki magyarokat, de nem csak őket foglalkoztató aktualitások, mint az egyre átláthatatlanabb rendőrháború, és ennek apropóján az, hogy hiába ígérték az elmúlt három évben a hatalmon levők a korrupcióval átszőtt elődeik elszámoltatását, ebből egy olyan szappanoperára emlékeztető adok-kapok lett, „amelyben a választók már elveszítették a fonalat, honnan is indult ez a történet, és sokakban csak a keserű szájíz maradt meg.”

Erre a témára bővebben és más szóba jöttekre még ennyire se térnék ki, hisz illendő részemről a terjedelmi korlátok tiszteletben tartása. Ezek helyett azzal zárnám jelen figyelemfelkeltő írásomat, hogy idézem a moderátornak azt a sok mindenről árulkodó kérdését, melyben a párt kampányának „legütősebb” hívó szó jellegű üzenetét emlegeti fel, és amelyre a Szövetség első embere kívánt válaszolni:

„Csak magunkra számíthatunk – így szól a Szövetség kampányának egyik központi üzenete. Ebben benne van, hogy a szlovák pártok megfeledkeztek a magyaroknak tett ígéreteikről. Mi az, amit önök tudnak garanciaként felmutatni, ha ott vannak a parlamentben, a kormányban, a választóknak tett ígéreteiket teljesítik?

Ha megnézzük az elmúlt harminc év történetét, a magyar közösség számára az egyetlen sikeres időszak azokra az évekre esik, amikor az egységes MKP meghatározó parlamenti erő és kormánytényező volt. Azóta a kormányok rendre megfeledkeznek a magyarok által lakott régiókról. Egy árulkodó példa, 860 km autópálya és gyorsforgalmi út van Szlovákiában, ebből mindössze 102 km esik Dél- és Kelet-Szlovákiára. A közösségünk által lakott régiókban azonnali fejlesztésre szorul a vasúti közlekedés, elhanyagolt a csatornahálózat.

Ne várjunk csodát, megoldásokat a szlovák pártoktól, mert sem Robert Fico, sem Igor Matovič nem segített nekünk, és nem is fognak. Csak nekünk fontosak ezek a régiók, és ezt bizonyítjuk nap mint nap a megyei képviselettel.

Azokban a megyékben, ahol erős képviseletünk van, sorban megújulnak a megyei fenntartású utak, a kulturális és oktatási intézményeink – az emberek joggal érzik, hogy van fejlesztés. Ebből is kitűnik, fel vagyunk készülve arra, hogy kiálljunk a régiókért – megyei szinten ezt sikerrel tesszük, hiszen 2022 októberében országosan is a Szövetség lett a legerősebb párt a megyei parlamentekben.”