A kaméleon Fico és pártja a felvidéki magyarok voksaira ácsingózik

Megszólalt a héten az Új Szóban Vataščin Péter, a Fórum Kisebbségkutató Intézet munkatársa, aki a napilap komáromi tudósítójaként is dolgozik és arról számolt be, hogy megkereste a legnépszerűbb szlovák párt, a Robert Fico vezette Smer politikusát Jana Jányovát, aki nemrég nyilvánosságra hozott egy magyarul feliratozott videót, amiben kiállt a felvidéki magyarság jogos követeléseinek támogatása mellett. Az egykor a Playboy címlapján szereplő Jányová a saját YouTube-csatornáján közzétett felvételen többek között arról beszélt,  a magyaroklakta déli régiók is megérdemlik ugyanazt a támogatást, mint az ország többi részei, ám 2020 óta a kormányok sajnos erről elfeledkeztek.

Az Új Szó munkatársának az észak-komáromi születésű politikus elmondta: mivel a magyarok képezik a legnagyobb szlovákiai kisebbséget, a pártjának fontos, hogy ők is azt érezzék, valaki fellép az érdekükben. „Látjuk, a magyar pártok kölcsönösen szétforgácsolják egymást, s igyekezni fogunk a polgárok igényeit képviselni a politikában” – fogalmazott.

Egyúttal kijelentette, Dél-Szlovákia leginkább nyomasztó problémája az oktatásügy, amit az is jelez, hogy az itteni magyar tannyelvű intézmények Budapest támogatására szorulnak. „Egyáltalán nem ellenzem, hogy a magyar kormány szlovák területen segítsen, hiszen ezzel mégiscsak az állampolgárainkat, kulturális szervezeteinket, iskoláinkat, sportklubjainkat támogatják” – hangoztatta, majd hozzátette: „Arra azonban a szlovák politikusoknak is ügyelniük kell, hogy figyelmük, támogatásaik és pénzforrásaik Dél-Szlovákiába is eljussanak. A szlovák kormánynak minimálisan olyan mértékben kell segítenie ezt az országrészt, mint Magyarországnak”

Jana Jányová l Fotó: Új Szó/FacebookMár az elmúlt héten riadót fújt Hajtman Gábor a felvidéki ma7 hírportálon, amikor A báránybőrbe bújt farkas címmel közreadott jegyzetében figyelmeztetett: „A szlovák pártok az utóbbi időben magyar vadászmezőkre tévedtek. Néhány éve még elképzelhetetlennek tűnt, hogy magyar nyelvű óriásplakátok jelenjenek meg az út szélén szlovák pártoktól.  Ma pedig ott tartunk, hogy néhány politikai mozgalom már magyar platformot hoz létre magyar szavazatok reményében. Hab a tortán, hogy egy olyan politikai párt is kezdi felfedezni a magyar szavazókat, amelyik rengeteget ártott a közelmúltban a felvidéki magyarságnak.”

Az érsekújvári kolléga rögtön meg is nevezte ezt a pártot, amely eddig soha sem volt barátja a magyaroknak, sőt ellenkezőleg. Arról a Robert Fico nevével összeforrott baloldali politikai szervezetről, a Smerről (Irány) van szó, amely most, hogy hivatalosan is beindult a szeptember 30-i előrehozott szlovákiai parlamenti választások kampánya, 180 fokos fordulatot téve, hirtelen magyarbaráttá lett, és a Dunától északra élő honfitársainak érdekei védelmében emeli fel a szavát.

Hogy ez a hozzáállás miért átlátszó képmutatás, és miért nem szabad egy pillanatig sem komolyan venni ezt a jóindulatot színlelő manipulációt, arra bőven van megélt tapasztalat a felvidéki kis magyar világban. A teljesség igénye nélkül elég talán elég, ha csak néhányat felsorolok azokból a „őszinte magyarbarát gesztusokból”, melyek Robert Ficohoz és korábbi kormányaihoz fűződnek. Ilyen volt például a magyarokat súlyosan diszkrimináló nyelvtörvény, a Malina Hedvig-ügy, a magyar szurkolók megveretése Dunaszerdahelyen, Sólyom László államfő kitiltása Révkomáromból, a kettős állampolgárság felvételének tilalma, a magyar állampolgárságot felvevők – köztük a 104 évéből az utolsó ötöt meghurcoltan megélni kényszerült Tamás Ilonka néni vesszőfutása – és a sort hosszasan lehetne folytatni.

Ennek ellenére – és ezért gyújtott lármafát múlt szombaton Száraz Dénes – félő, hogy Felvidék-szerte a nemzettársaink közül sokan megfeledkeznek majd ezekről a gyalázatos tettekről, és hitelt adnak Fico és társai „megtérésének”.

Ekképpen aztán reális veszélyként merül fel annak lehetősége, hogy, ha már végleg csalódtak a belső viszályok sújtotta Szövetségben, akkor ne az urnáktól való távolmaradással büntessék a magyar pártot, hanem inkább álljanak a lehetséges győztes mellé.

Akit még ráadásul a budapesti kormány nemcsak nagyon kedvel, és igyekszik számukra szalonképessé tenni, hanem e rokonszenvének látványos jelét is adta és adja mindegyre. Hiszen miért is tudnák másképpen értelmezni azt, ha Szijjártó Péter Pozsonyban nem a Szövetség székházában Forró Krisztiánnal, hanem a Smer székházban Ficoval tart közös sajtóértekezletet, ahol így méltatja vendéglátóját: „Fico miniszterelnök úr kiérdemelte és meg is érdemli a magyar emberek tiszteletét.”

Robert Fico fogadja a Smer pozsonyi székházába látogató Szijjártó Pétert 2022. december 6-án l Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Ahogyan azt is csak Budapest Fico iránti megkülönböztetett szimpátiájaként értékelheti sok-sok felvidéki magyar polgár, hogy a magyarországi állami sajtó neki szurkol. Elvégre a magyar közszolgálati televízió és a Hír Tv is azt a populista politikust népszerűsíti, aki egykor a kettős állampolgárságról szóló magyar törvényt „buta és veszélyes kezdeményezésnek, időzített bombának és óriási biztonsági kockázatnak nevezte a régió és egész Európa számára”, – ma pedig az Orbán-kormányt magasztalja. Igen, azt a Ficot, aki így nyilatkozott annak idején Malina Hedvig megveretéséről: „Elszomorító, hogy a Szlovák Köztársaság kormányának ilyen hatalmas energiát kell fordítania arra, hogy cáfolja a csalásokat, a manipulációkat és talán azt is, hogy egy lány nem volt képes levizsgázni, és ezért feláldozta a Szlovák Köztársaság jó hírnevét, csak hogy a saját bőrét mentse.”

Malina Hedvig a támadás után l Fotó: blikk.hu

Hadd tegyem még hozzá erről a Putyin-barát politikai szélkakasról, hogy ő volt az, aki egy a múlt hónapi, a hívei számára szervezett tömegrendezvényen a szlovák nemzeti önérzet fontosságát hangsúlyozta, dicsérte az egykori szovjet hadsereget, üvöltve szidta Čaputová köztársasági elnököt és a kommunista szimbólumok jelenlétével messzemenően egyetértett. Ott például a hordószónoklatát e szavakkal indította: „Kedves szlovákok, tisztelt polgártársak! Ha nem ébresztettük föl a pozsonyi kávéházat katyusával, akkor most kiáltsuk együtt: Dicsőség a Vörös Hadseregnek! Dicsőség a Vörös Hadseregnek! Dicsőség a Vörös Hadseregnek!” Amit pedig a későbbiek hozzátett, abban is sokkoló volt a produkciója: „Ma közösen lengetjük a szlovák zászlókat, és nem zavar bennünket a sarló-kalapácsos vörös lobogó sem!”

Hogy mennyire elvhű „jellembajnok” ez a dörzsölt populista kaméleon, arról mindent elmond az a história, melyet Csáky Pál egykori MKP elnök, mondott el abban az interjújában, melyet nemrég ismertettem: „Személyiségét jól jelzi, hogy körülbelül két hónappal ezelőtt egy délelőtti sajtótájékoztatón kígyót-békát kiabált Ukrajnára, majd délután az uniós nagyköveteknek zárt ajtó mögött azt mondta, támogatja az állam EU-tagságát.”

Persze, ha a magyar szavazók megnyeréséről van szó, más se jobb a Deákné vásznánál. Az a Smerből kivált új üdvöske, Peter Pellegrini volt miniszterelnök, akinek pártja a Hlas (Hang) múltév decemberéig, ahogyan mindvégig 2022 folyamán, vezette a közvélemény-kutatásokat, az év eleje óta pedig, amikor a trend megfordult és a felmérésekben tartósan a második helyen tanyázik, maga is „rástartolt” a magyarokra. Nemrég azzal kampányolt Komáromban, hogy egy magyar kajakozót vett fel pártja sorai közé, majd azt ecsetelte, az Athénben bronzérmet, Pekingben meg Rio de Janeiróban ezüstérmet szerzett magyar Vlček Erik társaságában, aki közös sajtótájékoztatójukon magyarul is megszólalt, – nem szükséges az etnikai alapú szavazás, számára a déli régiók ugyanolyan fontosak, mint az északiak és a kisebbségi képviseletet a párton belül, magyar nemzetiségű személyek felvételével szeretné megoldani.

Peter Pellegrini és Vlček Erik Komáromban 2023. április 25-én l Fotó: Új Szó/Hlas

Persze azt is jól tudta, hogy Szlovákia legmagyarabb városában milyen húrokat kell pengetni. Ezért arról szónokolt, nem kritizálni kell az Orbán kormányt, amiért támogatja többek között Komáromot anyagi téren, hanem a szlovák állam felelősségét kell keresni, amiért nem végzi megfelelően ezt a feladatát. „Szégyen és sértés a szlovák állam büszkeségének, hogy az állam területén a szomszédos kormánynak kell gondoskodnia az emberekről” – mondta

Ezek után lássuk, mivel rukkolt elő a magyar szavazók meghódítására a pikáns múlttal rendelkező Fico-párti celeb, aki országos ismertségét elsősorban annak köszönheti, hogy a Playboy címlapján is feltűnt anyaszült meztelenül, a következő felirattal: „Isteni harcosnő Komáromból”, a népszerű férfimagazinban pedig olyan fotók készültek róla, amelyeken felfedte bájait. (A címlapfotó itt tekinthető meg.)

Vataščin Péter A Smer is elkezdte megszólítani a magyar választókat címmel közreadott írásának bevezetőjében egyfajta szintézisét adja az általam eddig elmondottaknak:

„A mindenkori parlamenti választások közeledtével nem meglepő, amikor egyszerre több párt kezd el foglalkozni egy-egy régió gondjaival. Hogy aztán mennyire komolyak a fejlesztési ígéretek, azt csakis a kormánytagság tudja megmutatni – ha megmutatja egyáltalán… Mindenesetre már azt is érdemes megnézni a kampányok alatt, hogy ki és milyen érveket használ.”

Ezt követően bemutatja azt a két és fél perces, itt megtekinthető videófelvételt, melyben elmondja mindazt, amiről már indító soraimban szóltam mindarról, ahogyan Jana Jányová kemény szavakkal marasztalja el az elmúlt három év szlovák kormányait, a felvidéki magyarokat diszkrimináló hozzáállása miatt. Közben arról sem feledkezik meg, hogy rögzítse: Smer mutatós sztárja egészen friss szerzeménye Ficonak, hiszen tavaly még egy másik pártban, a hírhedt magyarfaló Jan Slota fia, Pavol Slota által alapított formációban bukkant fel, ahol azonnal alelnökké is választották. Hogy Jányová átigazolása hátterében mi állhat, arról nem szólnak a hírek, csupán annyi tudható, „a komáromi isteni harcosnő” az őszi önkormányzati választáson az egyik pozsonyi kerület polgármesteri székét pályázta meg, de nem járt sikerrel.

A folytatásban az Új Szó cikkírója arról számol be, a szlovákiai kis magyar világban hatalmas visszhangot kiváltó videó arra ösztökélte, érdemes megfaggatni annak készítőjét és megkérni, nézeteit részletesebben is fejtse ki. Arra volt kíváncsi, – mint írja –: „hogyan képzeli el a Smer a déli országrészben való kampányolást, s hogy azon belül miként kívánja megszólítani a magyar választókat.”

„Mivel Komáromból származom, számomra természetes, hogy a magyar kisebbséget érintő témák iránt is érdeklődöm” – mondta el a lapnak a politikus, majd rögtön nyomatékosítani is akart. Rámutatott: mivel a magyarok alkotják a legnagyobb szlovákiai kisebbséget, ezért pártjának fontos, hogy ezek a polgárok azt érezzék, valaki kiáll értük is. „Látjuk, a magyar pártok kölcsönösen szétforgácsolják egymást, s igyekezni fogunk a polgárok igényeit képviselni a politikában” – fogalmazott.

Természetesen az újságíró nem hagyhatta ki azt sem, hogy rákérdezzen: „2020 után az oktatásügyön kívül szerinte még milyen téren hanyagolták el a kormányok a déli régiókat – s hogy ez azt jelenti-e, hogy a Fico-kormányok idején nem voltak hasonló gondok?

Annak ellenére, hogy Jányová nem túl régen erősíti a Smert, az erre, majd a következő kérdésre adott válaszából is kiderül, Robert Fico demagóg érveit, retorikáját villámsebességgel sikerült magává tennie. Erről győzhet meg bárkit a cikk következő fejezete:

„Jányová ezzel kapcsolatban a Fico-éra eredményeit sorolta fel, például a Smer és a Híd közös kormányzása idején megépült R7-es első szakaszát, amelynek folytatását aztán leállította a következő kabinet. Egyúttal szerinte a Smer javára lehet írni a csallóközi vízkészlet állami védelmét is, amit a jobboldali kormányok „külföldi kezekbe” akartak átadni. Ugyancsak pozitívumként említette a Smer által bevezetett kihelyezett kormányüléseket is.

Kíváncsiak voltunk arra, e téren terveznek-e olyan „kulcsprojektet” (például a komáromi elkerülő utat vagy a szoroskői alagutat), amely megmutatná, hogy komolyan gondolják a közlekedésfejlesztést délen is, ugyanis ezzel kapcsolatban sok magyar köztudottan szkeptikus. Jányová egyebek mellett a D4-es és az R7-es meglevő szakaszait hozta fel meglevő jó példaként, a jövővel kapcsolatban pedig aláhúzta, a Smer stratégiai terve és érdeke, hogy az ország észak–déli irányban is össze legyen kötve.”

Jelenet Jányová videójából l Fotó: facebook.com/janyovajanka/videos

Egy Fico-párti politikussal való dialógusban, melynek középpontjában a szlovák-magyar viszony és a Smer szerepe áll, meg nem kerülhető kérdés a kettős állampolgárság tiltása, amely épp az első Fico-kormányhoz fűződik. Jányová válaszai ez ügyben önmagáért beszélnek. Ezek éppúgy iskolapéldái lesznek a mellébeszélésnek, mint az is, ahogyan viszonyul a riporteri felvetéshez, amikor Vataščin azzal szembesíti: „A 13 éve fennálló állapot eltörlését egészen biztosan üdvözölné a magyar kisebbség többsége – ám van-e annak realitása, hogy ez megtörténjen?

Konkrét válasz nincs, ehelyett jönnek a lózungok: „A szlovák–magyar kapcsolatok sosem voltak olyan jó szinten, mint azon kormányok esetében, amelyeknek a Smer is a része volt. És biztosan fontosabbak a szlovákiai magyarokat nyomasztó kérdések. A kettős állampolgárság téma volt a szlovák parlamentben, amit Matovič kormánya három évig nem tudott megváltoztatni, noha az OĽaNO soraiban a magyar kisebbségnek is volt képviselője. A Smernek továbbra is érdeke elmélyíteni a magyarokkal való kapcsolatokat”.

A videó alapján az is felmerült a kollégában: vajon Fico pártja problémának tartja-e a Budapest által a szlovákiai magyaroknak nyújtott anyagi segítségnyújtást, miközben az Orbán-kormány számít a Smer egyik legnagyobb külföldi támogatójának. „Van-e ebben a helyzetben ellentmondás, vagy úgy kívánják erősíteni a szlovák állam szerepét, hogy közben nem károsítják a Fidesszel való kapcsolataikat sem?” – szól a konkrét kérdése az újságírónak.

„Egyáltalán nem ellenzem, hogy a magyar kormány szlovák területen segítsen ezeknek a polgároknak, amennyiben ez beletartozik a portfóliójukba. – feleli Jányová. Okfejtésében így érvel: Ezzel mégiscsak a szlovákiai állampolgárokat, kulturális szervezeteket, iskolákat, sportklubokat segítik. Arra azonban a szlovák politikusoknak is ügyelniük kell, hogy figyelmük, támogatásaik és pénzforrásaik Dél-Szlovákiába is eljussanak. A szlovák kormánynak minimálisan olyan mértékben kell segítenie ezt az országrészt, mint Magyarországnak.”

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?